Guns N' Roses – Nem állnak le

írta Kidlacee | 2019.04.09.

Noha tavaly befejeződött a Guns N' Roses  ’Not In This Lifetime’ turnéja, a zenekar 2019-ben is aktív lesz.

 

 

Minden idők második legsikeresebb körútja volt Axlék visszatérő turnéja, amit két éve Bécsben és tavaly Chorzówban mi is megnéztünk. Azóta pihenőre vonult a csapat, hiszen a tagok jelenleg szólódolgaikkal vannak elfoglalva, holott a három alapember közül mindegyik megerősítette hogy lesz új lemez. A napokban a gitáros, Slash szólalt meg újra az ügyben, aki elmondta hogy augusztusig Myles Kennedyékkel turnézik, utána azonban ismét  a  Guns N' Roses lesz a középpontban: „Ahogy lemennek a koncertek, újra csatlakozni fogok Axlékhez, és lesz egy rövid turnénk októberben.”

Eddig egy fellépést jelentettek be, ami a Louder Than Life fesztiválon lesz szeptember 28-án az amerikai Louisville-ben.  A háromnapos rendezvényen fellép többek között még a Slipknot, Marilyn Manson, a Disturbed és Rob Zombie is. Ezen kívül újra szóba került az új  album is, amiről a cilinderes gitáros elmondta, hogy a turné után szeretnének nekiállni, de dolgozni fog saját szólóprojektén is. „Olyan régóta beszélünk már az új Guns N' Roses-lemezről, de konkrétan még nem álltunk neki. Szóval a turné után erre fogunk összpontosítani. A Conspirators  pedig a Guns N' Rosestől függően fogja aktivizálni magát újra. Függetlenül ettől azonban már elkezdtem összeállítani a következő album anyagát.”

Februárban a gitáros elmondta azt is, hogy ugyan van elegendő anyaguk egy új albumhoz, de általános terv nincs az elkészítésére vonatkozólag, mivel náluk az ilyesmi sosem így működött.

Legutóbbi hozzászólások