Zoli Band – Megjelent Téglás Zoli itthoni zenekarának új albuma

írta Hard Rock Magazin | 2019.04.06.

Megjelent a magyar származású amerikai énekes, Téglás Zoli (Ignite, ex-Pennywise, ex-The Misfits) saját nevét viselő Zoli Band zenekarával elkészített ’Santa Monica’ című második nagylemeze.

 

 

Az album az EDGE Records és Zoli saját kiadója, a November 56 Records közös kiadásában látott napvilágot, és már meghallgatható a legtöbb online streaming felületen (Spotify, Tidal, Apple Music, stb) is. A zenekar áprilisban 12 állomásos európai turnén népszerűsíti az új lemezt a Slowmesh társaságában, melynek befejezéseképp visszatérnek Magyarországra, ahol Budapesten az A38 hajón, Debrecenben pedig a Roncsbárban mutatják be az album dalait.

A Zoli Band pár év kihagyás után most ismert magyar zenészekkel lehelt új életet szólóprojektjébe: a zenekar Lukács Peta (Bikini), Szebényi Dani (Kowalsky meg a Vega) és Szűcs Péter (Superbutt) tagokkal kiegészülve vált magyar “szupergrouppá” ebben a teljesen új felállásban. Téglás Zoli zenekarával 2010-ben már kiadott egy dupla nagylemezt ’Red & Blue’ címen, más tagsággal.

Az album keverését és maszterelését Frank Gryner producer (Rob Zombie, A Perfect Circle, Tommy Lee, Andrew W.K.) végezte. Az egyszerre modern megszólalású, de rengeteg klasszikus elemet felvonultató ’Santa Monica’ olyan zenekarok hatásaiból táplálkozik, mint az Alice in Chains, Stone Sour, illetve a Scorpions.

“Az album számomra egyfajta visszanyúlás a múltamba, mivel rengeteg zenekarban dominál mostanság a kiabálás, üvöltés, és úgy érzem, hogy a rockzenéből kezd kiveszni a rendes, tiszta, dallamos éneklés, én pedig olyan zenekarokon nőttem fel, mint az Alice In Chains, vagy az Iron Maiden; akkoriban rengeteg ilyesmit hallgattunk, így ezzel a zenekarral ezt a világot szeretném újra visszahozni.”

A lemezről előzetesen kiadott Angel’s Wings rögtön felkerült három Spotify lejátszási listára is, ahol egy hónap alatt több, mint 130.000-en hallgatták meg. Az angol nyelvű ’Santa Monica’ egy dalnál tesz kivételt, utolsó tételként felkerült rá a Kocsmárosné, amely egy Petőfi Sándor vers, a “Falu végén kurta kocsma” átdolgozott, megzenésített változata. Az albumhoz hamarosan érkezik az első videoklip is, melyet a Budapest My Love című tételre forgattak. Zoli így mesélt a Budapest My Love című dalról: “A New York, New York és az I Love L. A. klasszikusok mintájára írtam a Budapest My Love című dalt, mint tisztelgést a magyar főváros előtt, amely számomra a legkedvesebb város a világon.”

Téglás Zoli énekes, producer, színész és tevékeny állatvédő magyar szülők gyermekeként született Los Angelesben, 1994 óta az amerikai Ignite zenekar énekese. 2000-ben turnézott a legendás The Misfits zenekarral, 2010-ben pedig csatlakozott a Pennywise nevű punk rock / hardcore zenekarhoz, és énekel az ’All Or Nothing’ című lemezükön. Színészként több nagy nevű produkcióban részt vett, feltűnt a ’Netflixes Spectral’ sorozatban, a 2015-ös ’Argo 2’-ben Jackson szerepében, illetve részt vett az idén ősszel bemutatásra kerülő hatodik, ’Dark Fate’ című Terminator-film forgatásán is. Zene és film mellett hosszú ideje foglalkozik környezetvédelemmel és pelikánok mentésével, régi támogatója a „Sea Shepherd Conservation Society” környezetvédő mozgalomnak, illetve létrehozta saját csoportját, a Pelican Rescue Teamet.

Lukács Peta gitáros az 1996-os 'Ki mit tud?' tehetségkutatón tűnt fel először, majd pár évvel később, 2001-ben megalapította az European Mantra fúziós jazz metal zenekart. 2006-tól Magyarország egyik legnépszerűbb rockzenekarában, a Bikiniben a gitározik, 2013-ban pedig kiadta első, ’War & Peace’ című szólólemezét, mellyel Fonogram díjat is nyert. Karrierje során ezzel együtt 8 rangos díjazásban részesült, és már tíz éve Gitármánia Tábor állandó oktatója.

Zoli Band ’Santa Monica’ európai turné:

10.04. Drezda, Németország @ Scheune
11.04. Berlin, Németország @ Zukunft am Ostkreuz
12.04. Oberhausen, Németország @ Kulttempel
13.04. Eindhoven, Hollandia @ Dynamo
14.04. Arnhem,
Hollandia @ Willemeen
15.04. Aachen, Németország @ Musikbunker
16.04. Bréma, Németország @ Club Tower
17.04. Mannheim, Németország @ MS Connexion
18.04. Cham, Németország @ LA Cham
19.04. Dornbirn, Ausztria @ Schlachthaus
20.04. Budapest, Magyarország @ A38 Hajó
25.04. Debrecen,
Magyarország @ Roncsbár

’Santa Monica’ dallista:

01. Angels Wings
02. Death Or Liberty
03. A Seperate Peace
04. Santa Monica
05. Budapest My Love
06. Hold me
07. There is a Light That Never Goes Out
08. Dead Dog
09. Vampire
10. Christina
11. Like a Lady
12. Kocsmárosné

Legutóbbi hozzászólások