Paul Gilbert – Mesterkurzus gitárosoknak az A38-on (x)

írta Hard Rock Magazin | 2019.04.03.

A Mr. Big, a G3 és a Racer X gitárosa, Paul Gilbert április 10-én Budapestre is elhozza mesterkurzusát! A kétórás, élőzenés eseményen Paul nemcsak egy sor nagyszerű dalt ad elő az A38 Hajón, de azt is megmutatja, hogyan csalja elő a gitárjából azokat a zseniális hangokat, amikért évtizedek óta rajongunk érte. A közönségtalálkozó keretében ráadásul kérdezni is lehet majd a zenésztől.

 

 

Budapesten az A38 Hajón tartja meg mesterkurzusát Paul Gilbert, ahol a színpadon magyar ritmusszekció kíséri majd. Basszusgitár poszton a többek között a Black-Outból és a Special Providence-ből ismert Fehérvári Attilát láthatjuk, akit az ország egyik legsokoldalúbb basszusgitárosaként tartanak számon – és talán a legelfoglaltabbként is, hiszen évente körülbelül 15 különböző formációval kép színpadra: dolgozott Hrutka Róberttel, a Groovehouse-zal, Rúzsa Magdival, Gáspár Lacival, a Collective Quartett-tel, Kozma Orsival és még sorolhatnánk.

A koncert dobosa az a Tóth Tamás lesz, aki a Wisdom, a MYTRA, a Dreamgrave, a Niburta, a Candlelight és a Miskolc Big Band zenekarokból lehet ismerős. A fiatal zenész a Miskolci Egyetem zeneművészeti szakán szerzett diplomát, majd New Yorkban folytatta tanulmányait; később hazajött és a Miskolci Egyetem mesterképzését is elvégezte.

Paul Gilbert talán az egyetlen gitáros, aki egyszerre tudja izgalmasan és komikusan bemutatni a világ legnehezebb gitárpengetési technikáit. A zenész nemrég egy szólólemezt is kiadott: a 'Behold Electric Guitar’ című albumot közösségi finanszírozással dobta piacra a Pledge Music felületén, és mindezt olyan csendben tette, hogy sokan még mindig a 2016-os ’I Can Destroy-nál’ vannak lemaradva… Havin’ It című videóját itt nézhetjük meg:

Az április 10-ei mesterkurzuson a közönség is zenészként vehet részt a nézőtéren, és megfigyelheti Pault játék közben. A kétórás szett után pedig egy közönségtalálkozó keretében kérdezhetnek majd néhányan a zenésztől, és legkedvesebb emléktárgyunkat, hangszerünket is aláírathatjuk Paullal.

a Livesounds bemutatja:
2019. április 10., szerda 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Paul Gilbert Masterclass
Facebook-esemény
Belépő: 6900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu és a www.a38.hu weboldalakon, a Ticketportal és a Ticket Express hálózatában, valamint az A38 recepcióján.

Kapcsolódó weboldalak:

http://livesound.hu/
http://www.paulgilbert.com/

Legutóbbi hozzászólások