Rammstein – Az első dal az új lemezről: Deutschland

írta TAZ | 2019.03.28.

Megérkezett a Rammstein hosszú ideje várt új lemezéről az első dal, mely a Deutschland címet kapta. A banda ezen kívül az előzetes hírek szerint még négy klipet szállít le az elkövetkezendő hetekben.

 

 

Május 17-én jelenik meg a UME/Spinefarm gondozásában Rammstein régóta várt hetedik stúdiólemeze, mely szimplán a ’Rammstein’ címet kapta. Az albumról az első kislemezes dal a Deutschland, amihez egy kilencperces klipet is rittyentett a gárda. Richard Z. Kruspe szerint az új lemezhez öt klip kapcsolódik majd, tehát ezen kívül még lesz mit nézniük és hallgatniuk a rajongóknak az elkövetkezendő hetekben. Zeneileg az albumról Kruspe a következőket mondta: „Úgy gondolom, hogy harmóniák és dallamok terén gazdagabb. Ez szintén egy olyan dolog, amit próbáltam így alakítani, ugyanis a múltban, amikor a Rammsteinről esett szó, akkor minden alkalommal a show-ra és a tűzre helyeződött a súly. Senki sem beszélt a zenéről, ami számomra, zeneszerzőnek, egy arconcsapással ért fel. Szóval fontos volt számomra, hogy zeneileg visszatérjünk az ösvényre.”

Alább a Németországban már a megjelenés előtt nagy port kavart új klip most megtekinthető.

Legutóbbi hozzászólások