Michael Schenker Fest – Következő lemezükön már 3 Rainbow-énekes szerepel

írta CsiGabiGa | 2019.03.29.

A nagy sikerű 'Resurrection' album folytatására nyár végéig kell várni, akkor jelenik meg a Nuclear Blastnél a 'Revelation'. Az eddigi 4 énekes mellé csatlakozik ötödikként Ronnie Romero is, így Graham Bonnet és Doogie White mellett már a harmadik Rainbow-énekes szerepel majd az albumon. Azt hiszem, ilyen még nem volt a rocktörténelemben.

 

 

Elkészültek a Michael Schenker Fest második lemezének felvételei, és a kiadó augusztus 23-ra ütemezte be a megjelenését. „A 'Resurrection' album felvételei alatti vidám pillanatok, a lemez sikere és az azt követő fantasztikus turné által inspirálva kezdtem új dalok írásába.” – mondta Michael Schenker és tovább magyarázta: „Ez egy újabb lépés felfelé a 'Resurrection' után, valamennyi énekes és zenész csodálatos közreműködésével – nem is kívánhatnék  jobb eredményt. A dalok lángolóak, lendületesek, energikusak, dallamosak és olyan dobosok szerepeltek, mint Simon Philips és Bodo Shopf, nem csoda, ha lenyűgöző a végeredmény. Ezúttal három hatalmas, középtempós dalt hoztunk össze, melyben minden énekes szerepel, és hidd el, kiéneklik a szívüket.”

„Az album címe és borítója azokat a dolgokat fejezi ki, melyek a múltban történtek velem, és amelyek manapság történnek. A szenvedély és tisztaság harcáról szól a kapzsisággal és a korrupcióval szemben. Sok mondanivalóm van. Éppen ideje, hogy az emberek megtudják némelyiket...” – jegyezte meg a gitáros.

A 'Revelation' producere újra Michael Schenker és Michael Voss volt. A felvételek és a keverés Michael Voss stúdióiban készültek tavaly december és idén március között. „Michael Voss egy fantasztikus zenész, hatalmas inputot ad nekem producerként. A másik a köztünk lévő kémia, az együttműködésünk rendkívül kreatív.” Az albumot Christoph 'Doc' Stickel maszterelte Bécsben, a további felvételek a következők szerint készültek:

Simon Phillips dobjátékát Jason Mariani rögzítette a Brotherynstudiosban, a kaliforniai Ojaiban, Bodo Schopf dobfelvételei pedig a németországi Bensheimben készültek, Rolf Munkes Empire Studiójában. Graham Bonnet és Robin McAuley énekét Jimmy Waldo vette fel a Los Angeles-i "Where's That Track Studio" falai között.

A négy énekes, Gary Barden, Graham Bonnet, Robin McAuley és Doogie White mellett Michael Schenker leleplezett egy vendégénekest is egy dalban: „Hihetetlen dolog történt, volt ez a dalunk, készen arra, hogy nekilássunk a felvételeknek, és Michael Voss azt javasolta, énekeljen ebben a dalban Ronnie Romero a Ritchie Blackmore's Rainbow-ból, mint vendég. Voss dolgozott vele korábban. Ami ebből kisült, az klasszikus! Csodálatos ének lángoló zenével, ami igazán odab.sz! Készen állunk, hogy bemutassuk ezt a világon egyedülálló albumot, és én magam is nagyon várom, hogy a kezem között tarthassam ezt a lemezt. A kiadónk, a Nuclear Blast teljesen elégedett a felvételekkel, és különösen örültem, amikor kaptam egy üzenetet a Nuclear Blast alapítójától, Markus Staigertől, aki elmondta, mennyire imádja ezt az albumot.”

Legutóbbi hozzászólások