Black Earth – Az egykori és jelenlegi Arch Enemy zenészek két új dalt is készítettek

írta karpatisz | 2019.03.29.

Black Earth néven debütált az a csapat Japánban, akik az Arch Enemy három lemezének anyagát mutatták be élőben az ottani metalrajongóknak. Michael Amott és társai stúdióztak is, egy válogatás kiadványt is készítettek.

 

 

A Michael Amott (gitár), Christopher Amott (gitár), Johan Liiva (ének), Daniel Erlandsson (dobok) és Sharlee D'Angelo (basszusgitár) felállású csapat már nem előszőr jár az ázsiai szigetországban. Első koncertkörútjuk még 2016-ban volt, de idén májusban is visszatérnek, hogy megünnepeljék a ’Burning Bridges’ megjelenésének 20 éves évfordulóját. A koncert mellett egy exkluzív kiadvánnyal, a ’Path Of The Immortal’ is kedveskedtek a nipponoknak, ami március 20-án jelent meg, melyen remaszterizálva hallhatjuk a korai Arch Enemy-lemezek dalait. Bónuszként pedig két új szerzeményt is találunk az újdonságon, amiket még 2018 év végén rögzítettek a svédországi Studio Fredman falai között Fredrik Nordström producerrel.

A főnök így nyilatkozott válogatásanyag megjelenése kapcsán: „A Trooper Entertainmenttel közösen állítottunk össze egy válogatást azokból a kedvenc dalokból, amelyek az első három lemezen kaptak eredetileg helyet. Természetesen az is szempont volt, ezek a srácok szerepeljenek rajta: Johan Liiva énekes és Chris Amott gitáros. Mi állítottuk össze a válogatás dalait a '90-es évek anyagából. Az újramaszterizálást már Japánban csinálták. A munkálatok csodásan sikerültek, új életre keltek ezek a régi dalok. Aztán még arra is volt időnk, hogy két új dalt is felvegyünk Svédországban. Nagyon elfoglaltak voltunk emiatt. Nem volt könnyű összeszedni a csapatot. Én és Chris írtuk közösen az első dalt, aztán én írtam egyet egyedül. Ők a Burn On The Flame és a Life Infernal. Ezek olyan stílusban íródtak, ami nekünk működőképes. Szerintem mindkettő jól sikerült. Visszamentünk Fredrik Nordström stúdiójába, ahol a három korai lemezt is rögzítettük. Így az eredeti producerrel dolgozhattunk ismét. Ő keverte a két dalt, igazán jól szólnak. Tökös lett mindkettő!”

’Path Of The Immortal’ dallista:

01. Burn On The Flame (új dal)
02. The Immortal
03. Dead Inside
04. Bury Me An Angel
05. Stigmata
06. Sinister Mephisto
07. Demoniality
08. Transmigration Macabre
09. Angelclaw
10. Bridge Of Destiny
11. Life Infernal
(új dal)
12. Beast Of Man
13. Dark Insanity
14. Diva Satanica
15. Pilgrim
16. Black Earth
17. Silverwing
18. Time Capsule
19. Fields Of Desolation '99

Legutóbbi hozzászólások