Liquid Tension Experiment – John Petrucci is nyitott az összeborulásra

írta karpatisz | 2019.03.26.

Óriási lavinát indított el az a fotó, amelyet még 2018 januárjában láthattuk a világhálón, ahol John Petrucci és Mike Portnoy voltak együtt láthatóak. Idén már Jordan Rudess-szel is zenélt a „munkamániás” a Cruise To The Edge fesztiválon. A jogosan felmerülő „nagy kérdést”, hogy a kvartett ismét dolgozni kezd-e, ezúttal a Dream Theater gitárosának tették fel.

 

 

Legutóbb 2008-ban hallottunk a Liquid Tension Experimentről, amikor a Mike Portnoy, John Petrucci, Jordan Rudess és Tony Levin felállású kvartett a 10 éves évfordulóját ünnepelte meg néhány amerikai koncerttel. Úgy látszik, hogy az élet mégis rendbe hozza azokat a kapcsolatokat, melyek ahhoz szükségesek, hogy egy ilyen zenekar ismét együtt dolgozhasson. Mike Portnoy most már két egykori DT-s zenésztársával is együtt mutatkozott, és persze a közös zenélés témája rögtön szóba került a képek láttán. A Dream Theater aktuális koncertkörútjának kezdetén a gitárost faggatták, hogy ő hogyan vélekedik egy jövőbeli közös munkáról: „Tudom, hogy ez az a dolog, amire az emberek igazán kíváncsiak és már epekedve várják, hogy mikor élvezhetik újra a zenénket. Én nyitott vagyok rá! Valójában még nem sokat beszéltünk róla, mert jelenleg mindannyian elfoglaltak vagyunk. Barátok vagyunk, mindannyian nyitottak vagyunk és én biztos vagyok benne, hogy mind a négyen azt szeretnénk, hogy valamikor újra megtörténhessen!”

Addig is, amíg a következő jó hír érkezésére várunk, szóljon egy pici részlet a Liquid Tension Experiment Los Angelesben felvett ünnepi DVD filmjéről.

Legutóbbi hozzászólások