Helldiver – Megjelent ’A túlélés záloga’ nagylemez

írta Hard Rock Magazin | 2019.03.23.

Már megjelent ’A túlélés záloga’ című első Helldiver-nagylemez. A Nail Records gondozásában érkező korong 10 klasszikus heavy metal, hard rock vénában írt dalt tartalmaz, melyek továbbra is hangzásban és szövegvilágban egyaránt a zenekartól megszokottan a klasszikus heavy metal életérzést, hazaszeretetet, összetartozást és a motoros kultúrát képviselik.

 

 

Köztük olyan dalok is, melyeket közönségük már ismerhet az elmúlt évekből, hiszen a zenekar nagy ismertségre és népszerűségre tett szert mind hazai, mind határon túli fesztiválokon, motoros találkozókon. Az albumon több vendég is szerepel: Molnár “Stula” Péter (Stula Rock, ex-Mobilmánia), Fehér Zsolt (Twister) és Magyar Csaba (Rock Fanatic) énekesek, illetve két Stula Rock tag, Vigyinszky Máté (gitár) és Horváth Ádám (vokál) is.

’A túlélés záloga’ korong megrendelhető a Metalshop webes oldalán (ITT), továbbá meghallgatható és megvásárolható online is több népszerű streaming felületen (ITT), illetve aki személyesen szeretné beszerezni, az megtalálhatja a kiadványt a MediaMarkt polcain is.

A felvételek Balassagyarmaton (Horváth Ádám stúdió) készültek, illetve kiegészítő felvételek születtek Budapesten a BlackSmith Production stúdióban és Schrott Péter (Continoom, ex-Tűzmadár) segítségével is. A keverést és maszterelést Szolnokon, a Denevér Hangstúdióban végezte Cserfalvi “Töfi” Zoltán. A grafika Cseh Júlia és Pánczél Balázs munkája. Korábban az album egyik dalához, A piros, a fehér és a zöld című szerzeményhez készült videoklip.

A zenekarral itt találkozhatsz a közeljövőben:

03. 23. Budapest, Vulcan Riders
03. 30. Felvidék, Red Rock Club
04. 27. Jászfényszaru
05. 04. Felvidék, Gömörpéterfala - Palóc Kocsma
05. 11. Zagyvaróna, Sport Büfé
05. 18. Jászárokszállás
06. 07. Túrkeve - XX. Túrkevei Motoros Hétvége
06. 15. Kazincbarcika
06. 21. Mátranovák - Vargánya Fesztivál
06. 29. Felvidék, Nagybalog - IX. Balogvölgyi Rockfesztivál/
07. 06. Dévaványa
07. 12. Tiszaföldvár - XXVII. Griff Nemzetközi Motoros Találkozó
07. 20. Rákócziújfalu
08. 15. Bátonyterenye - Red & Black Rockfesztivál és Motoros Találkozó
09. 14. Mályinka - V. Mályinkai Pálinka és Pisztráng Fesztivál
09. 21. Nagyvisnyó - X. Motoros Találkozó

’A túlélés záloga’ dallista:

01. Felforr a vér
02. Addig megyek
03. A túlélés záloga
04. Lehull az álarc
05. A piros, a fehér és a zöld
06. Együtt az úton
07. A vándor hazatért
08. Szavak nélkül
09. A szabadság nevében
10. Szabadon, mint a madár

Legutóbbi hozzászólások