Vámos Zsolt – 50. születésnapi koncertjére összeáll a Marathon, a Hard és a Kard is

írta CsiGabiGa | 2019.02.12.

Vámos Zsolt idén áprilisban tölti be 50. életévét, valamint 30 éve, hogy koncerteken és lemezeken is egyaránt találkozhatunk gitárjátékával, szerzeményeivel. E kerek évfordulók megünneplésére '50 év lélekjelenlét' címmel koncertet szervez azokkal a zenészekkel, pályatársakkal, akikkel zenekarokat alkottak, illetve jelenleg is muzsikálnak.

 

 

Vámos Zsolt gitáros-zeneszerző 1969. április 26-án született Gyöngyösön. Zenei pályafutása 1982-ben indult egy helyi iskolai amatőr zenekarban. A kezdeti időkben nagy hatással voltak rá Carlos Santana és Al Di Meola, akiknek gitárjátéka és zenei világa a mai napig meghatározzák dallamvilágát és gondolkodásmódját. A legfontosabb példaképei lettek a későbbiekben a nagy öregek közül elsősorban Gary Moore, aki a legnagyobb hatással volt rá, de többek között a Whitesnake-ből John Sykes és Yngwie Malmsteen is formálták zenei világát. A felsorolás nem lenne teljes Kee Marcello (Europe) és Doug Aldrich nélkül. Leginkább önerőből és önszorgalomból tanulta a zenész mesterséget, de emellett nagyon sok segítséget kapott barátjától, Alapi Istvántól, az Edda együttes gitárosától is.

Rengeteg stúdiólemezen közreműködött és számtalan zenekarnak volt turnézenésze az évek során. Tagja volt többek között a Napoleon Boulevard zenekarnak, valamint az Exotic-nak is, melynek legrockosabb lemezén, a 'The Song Of Freedom'-on hallhatjuk. Első önálló produkciója az azóta kultikussá vált Marathon együttes volt. A Marathon lemezen együtt dolgozhatott Horváth Attila szövegíróval. Együtt írták azt a lemezt, amely abban az időben sok embernek mindennapi szükséglete lett, és azóta is jó szívvel emlékeznek rá valamennyien. De sajnos a Marathon nem érhette el célját. Az akkori kiadói szélhámosságok akadályozták meg, hogy a magyar zenei élet egyik meghatározója legyen.

Később Csordás Leventével – aki jelenleg az Omegában énekel Mecky mellett – létrehozott egy modern rock-metal projektet Tears Of Yesterday néven, melynek soha meg nem jelentetett dalaiból is előadnak Zsolt koncertjén! 2009-ben pedig felkérést kapott egy újabb rock formációba, a HARD együttesbe, melynek énekese Björn Lodin, aki svéd nemzetiségű, nemzetközi szinten is jegyzett előadó és producer is egyben. 2012-ben Kard néven folytatták Kalapács Józsival.

A Gary Moore 2011-es halála után szervezett első Emlékkoncerten Vámos Zsolt és barátai néven kísérte Cliff Moore-t, valamint Kiss Zolit, aki az Empty Roomst énekelte el, majd Zsolt példaképének halála miatt megrendülten adta elő a The Lonert. A koncert után – hosszú mérlegelést követően – összeállt a Gary Moore emlékzenekar Run For Power – Gary Moore Memorial Band néven. Célja Gary Moore muzsikáját megismertetni a fiatalabb korosztállyal, s erre ki lenne tökéletesebb, mint Vámos Zsolt, akinél hitelesebben és igényesebben kevesen tudják prezentálni Gary Moore dalait.

A koncertre elfogadta Zsolt meghívását Rudán Joe is, akivel 2009 környékén a Mobilmániában muzsikáltak együtt, majd utána Joe mindkét megjelent szólólemezére írt dalt Zsolt és részt vett nagyszabású koncertjein is. Ezekből a szerzeményekből fognak előadni egyet, mely az egyik legnagyszerűbb dologról, a barátságról szól!

Fellépő együttesek, zenészek, vendégek:

Faces együttes: Sipos F. Tamás, Mészáros Péter, Lőrincz Viktor, Borbély Zsolt

Marathon együttes: Szappanos György, Hetényi Pál, Kató Zoltán, Galambos Zoltán, Szentmihályi Gábor

Missing együttes: Mogyoróssy Adrien, Garda Zsuzsa, Kárpáti Zoltán, Lőrincz Viktor, Bánfalvi Sándor

Tears Of Yesterday: Csordás Levente, Kárpáti Zoltán, Lőrincz Viktor, Bánfalvi Sándor

Hard: Björn Lodin, Mirkovics Gábor, Borbély Zsolt, Kárpáti Zoltán

Kard: Kalapács József, Mirkovics Gábor, Borbély Zsolt. Vendég: Rudán Joe!

Run For Power: Szentmihályi Gábor, Kiss Zoltán, Mezőfi József

A fellépők listájából is látható, hogy egy különleges, vissza nem térő eseményre invitálnak mindenkit, amelyen olyan formációk is fellépnek, amelyek már nem léteznek, vagy csak ritkán láthatók! Internetes jegyvásárlás elővételben a Tixán 2.700.- Ft-ért, a helyszínen 3.200.- Ft-ért.

A koncert az Analog Music Hallban lesz 2019. április 25-én.

Facebook-esemény:

https://www.facebook.com/events/990102737844928/

Legutóbbi hozzászólások