Pearl Jam – „Tonnányi befejezetlen anyagunk van”

írta TAZ | 2019.01.23.

Készül a Pearl Jam új albuma, a 2013-as ’Lightning Bolt’ folytatása. A lemezről ugyanakkor semmi konkrétumot nem tudni, és nem úgy tűnik, hogy ebben az évben megjelenik.

 

 

A Rolling Stone magazinnak nyilatkozott a minap Stone Gossard gitáros és Jeff Ament basszer, akik megerősítették, hogy új lemezen dolgozik a Pearl Jam. „Készítünk egy lemezt, melynek még benne vagyunk a közepében. Folytatjuk a kemény munkát, amíg el nem készülünk vele.” – mondta Gossard.

Ament azt is hozzátette, hogy van miből szemezgetniük, úgyhogy már csak az van hátra, hogy összegyűljenek és addig kalapálják ötleteiket, míg végleges formát nem nyernek. „Az elmúlt néhány évben már foglalkoztunk vele nagyjából négy-öt alkalommal, úgyhogy tonnányi befejezetlen anyagunk van. Most csak egy kicsit tétlenek vagyunk, de biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van egy csomó riffje, és tudom, hogy Eddie Veddernek is van egy maroknyi szövege.”

A banda tavaly kiadott egy új dalt Can’t Deny Me címmel, melyet Seattle-ben rögzített a csapat Brendan O’ Brian producerrel, aki nagy valószínűséggel új lemezük muinkálataiba is besegít.

Legutóbbi hozzászólások