Lee Kerslake – Megrázóan őszinte nyilatkozatot tett

írta Bigfoot | 2018.12.28.

A Uriah Heep egykori dobosa egy múltkori interjúban sok mindenről mesélt. Szóba jött Ozzy és a vele való munka, majd a pereskedés, az anyagi csőd és gyógyíthatatlan betegsége.

 

 

Lee Kerslake így emlékezett a nyolcvanas évek elejére: „Azért hagytam el a Uriah Heepet, mert összevesztem a menedzsmenttel és elegem volt abból a szellemiségből, ami a bandában uralkodott. Távoztam és belevágtam egy szólólemezbe. Aztán felhívtak Ozzy ügynökségétől, és azt kérdezték, volna-e kedvem csatlakozni Ozzy új bandájához. Azt mondtam, csak akkor érdekel a dolog, ha teljes jogú tag leszek, elegem volt már az elmúlt évek harcaiból. Azt mondták, rendben, így elmentem egy meghallgatásra, ahol javasoltam, hogy hallgassanak meg, és én is meghallgatom őket.”

A próbákról, a lemezfelvételekről ezeket mesélte a dobos: „Ott volt Randy Rhoads, Bob Daisley, Ozzy és én. Randyről még sosem hallottam, nem tudtam, hogy játszik, Bobot viszont ismertem a Widowmakerből. Az egyik próbán az I Don’t Know-t játszottuk, Randy Rhoads egyszer csak felnyerített:  »Gyerekek, megvan a dobosunk!« Bob hozzátette: »Fantasztikus ez a fickó.« Így lettem a zenekar tagja. Semmit sem beszéltünk meg, hanem egyenesen a stúdióba kellett mennünk, hogy felvegyünk egy albumot. Nem ismertem minden dalt, mert a legtöbbet addigra már megírták, én csak egy párban vettem részt. Úgy volt, hogy az első album címe ’Blizzard Of Ozz’ lesz és a zenekart is így hívják, ám Sharon közbelépett, és az Ozzy Osbourne név lett a befutó. A lemez viszont Amerikában nagyon jól fogyott. Mindegyikünk elhagyta a régi zenekarát, hogy együtt dolgozhassunk, így megszülettek a 'Blizzard Of Ozz’ és a Diary Of A Madman’ albumok. Tényleg azt csináltunk, amit akartunk, Max Norban személyében egy csodás hangmérnököt kaptunk. Bob és én sok tapasztalatra tettünk szert a stúdiókban, ott volt Randy hihetetlen tehetsége és persze Ozzy is”

A két album felvétele közt Nagy-Britanniában is turnéztak: „Minden tökéletesen működött, az összes buli teltházas volt, és nagyon jól játszottunk. Ozzy rettenetes ideges volt minden fellépés előtt, egyszerűen félt kimenni a színpadra. De amikor kiment, abszolút profi módon teljesített.”

A dalszerzésről ilyen emlékeket mesélt: „A ’Diary Of A Madman’ albumon társszerzője vagyok a Flying High Again, az Over The Mountain és a S.A.T.O. daloknak. Összesen hét dalból vettem ki a részem szerzőként. Úgy dolgoztunk, hogy Randy hozott egy riffet, meghallgattunk Bobbal, aztán elkezdtünk dolgozni rajta. Megcsináltam a dobtémákat, én adtam az énekrészt is, Bob hozzátette a basszusrészeket, lépésről lépésre alakítottunk ki mindent. Írtam énektémákat is, segítettem Randynek a szólókban, mert minden ott volt a fejemben.”

Arra a felvetésre, hogy az Over The Mountain dobbevezetőjét Frankie Banali, a Quiet Riot ütőse találta ki, Kerslake csak legyintett: „Hazudik a fickó, sosem találkoztunk. Azt én írtam. Tőlem vannak azok a tripla négyes triolák.”

Évekkel ezelőtt rákbetegséget diagnosztizáltak nála, erről is őszintén mesélt: „Prosztatarákkal kezeltek, de sajnos átterjedt a szervezetem többi részére is. Most csontrákkal is küzdök, és ez egy rohadt fajtája a betegségnek. Az orvos azt mondta, nyolc hónapom van hátra, szóval minden erőmmel küzdök. Öt éve, amikor az egészet felfedezték, azt mondták, talán négy évem van még. De nemcsak rákkal, hanem pikkelysömörrel, ízületi fájdalmakkal és szívzörejjel is kínlódok. Sajnos senki sem tudja megmondani, mi fog történni, lehet, hogy kijön egy új gyógyszer, és ha ez életben tart, megpróbálom. Már hosszú időt túléltem, noha a betegségem gyógyíthatatlan, szembeszálltam vele, mert a zene arra tanított, hogy küzdjek.”

Közben Ozzyval pereskedett a jogdíjak miatt, ám veszített, és az ügyre anyagilag is ráment. „Már megbékéltem, megbocsátottam és el is felejtettem az egészet. Nemrégiben írtam egy magánlevelet Ozzynak és Sharonnek, ebben arra kértem őket szépen, küldjék el a 'Blizzard Of Ozz' és a 'Diary Of A Madman' platinaalbumait, mert mielőtt meghalok, szeretném kifüggeszteni őket a falamra. Ez a dolog ott van a bakancslistámon.  Szépen kértem őket, remélem, megegyezünk. Totál tönkrementem a perben, amikor veszítettem. Százezrek mentek el, a házamat is el kellett adni, aztán jött a betegség is. Nincs segítségem, de csodás lenne, ha azok a platinaalbumok a falamon lógnának, mert egyértelműen bizonyítaná, hogy részt vettem azoknak a lemezeknek a megírásában.”

Legutóbbi hozzászólások