Médiafigyelő – Valóság és bohém fikció: A Queen-film (Bohém rapszódia)

Sosem jár kockázat nélkül egy életrajzi film elkészítése, pláne ha az posztumusz. Sok aspektusból megközelíthető, a szemléletet befolyásolja az is, kiket kérdez meg a rendező – barátokat, ellenfeleket, ritkább esetben objektív szemlélőket. Egy biztos, egy ilyen típusú mozi sosem nyeri el mindenki tetszését, és szélsőséges véleményeket fog generálni. Egy biografikus filmre szerintem nem lehet azt mondani, hogy nagyon rossz vagy nagyon jó. Az objektív vagy szubjektív megközelítési mód már sokkal inkább helyénvaló.

Nem kívánok ítélkezni a Queen, és azon belül Freddie Mercury karrierjét bemutató film felett, inkább azt mondanám el, mi tetszett és mi nem.

A tagokat megformáló színészek teljesítményére nem lehet panasz, tökéletesen hozták a figurákat, Rami Maleket Freddie Mercury megformálásáért már előre dicsérték, én kiemelném Gwilym Lee alakítását, aki lenyűgözően hozta Brian May karakterét. A párbeszédek szellemesek, sokszor poénosak, a történetet nem nyomja agyon a dráma, bár a tragikus vég előszele a film felénél feltűnik. Freddie szexuális beállítottságát nem helyezik központba, bár nyilvánvaló, hogy nem mindennapi intim életet élt. 

Az utóbbi hetekben ezer helyen megírták, hogy a történetszálat sok esetben fikciós elemekkel gazdagítják, és valóban elgondolkodtató, szabad-e ilyen formában egy életrajzi filmet forgatni. Engem azonban jobban zavartak az időrendi problémák. Például a '76-os amerikai turnén már nyomták a Fat Bottomed Girlst, holott az csak a '78-as ’Jazz’ albumra került rá. A We Will Rock You megjelenését a nyolcvanas évek első felére időzítik, holott az már '79-ben nagy sláger volt. Szintén a ’Jazz’ albumon halható a Bicycle Race, a banda egyik legtöbbet játszott dala, a hozzá készült videoklipben bicikliző seregnyi mezítelen lány miatt nem kis botrány kísérte a nótát. Egy szó nem esik erről a slágerről.

A film elején zajló eseményeket elnagyolják, hiszen a Queen elődje, a Smile klubkoncertes indulásától nagyon nagy léptekben jutnak el az első albumig majd az első amerikai turnéig. Nekem az sem egészen világos, a film története miért zárul le a Live Aiden elhangzott koncerttel, és miért azt a húszperces fellépést tartják a Queen legjelentősebb koncertjének. Utána még volt egy grandiózus – az utolsó – világkörüli turné, ennek keretében jutottak el Magyarországra, és a Népstadionban lezajlott koncertet lefilmezték a mozik számára Zsombolyai János rendezésében, és 1986 végén be is mutatták az alkotást. Ugyanezen a turnén a Wembley Arénában lezajlott bulit is megörökítették az utókor számára. Ez a koncertsorozat egyébként a '86-os 'A Kind Of Magic' albumot promótálta, melynek sikere szintén nem elhanyagolható, egy szóval sem említik ezt az albumot, csakúgy, mint a '89-ea ’Miracle’-et és a Freddie Mercury közreműködésével készült utolsó stúdióalbumot, az ’Innuendo’-t sem. Igaz, hogy ezeket már nem kísérték koncertek, mivel Freddie egészségi állapota nem tette lehetővé.

A rendező mindenesetre válogatott a történések közt, nem törődve a kronológiával, mindet fikciós jelenetekkel egészítette ki.  A film szerint a zenekaron belüli hangulat harmonikus, családias, a súrlódásokat is finoman ábrázolják, pedig annak idején nem erről szóltak a hírek, különösen Freddie és a másik három tag között igencsak sistergett a feszültség. Mindenki tudja, hogy a show-biznisz egy nagyon kemény taposómalom, ahol az emberi érzések sok esetben háttérbe szorulnak az anyagiak miatt, a bemutatott szentimentális viselkedéssel egy muzsikus sem élne meg.

A végére csak annyit, hogy a Queen progresszív zenei korszakát a hetvenes években élte, a nyolcvanas évtizedben sokat engedtek, sok kompromisszumot kötöttek a nagyobb közönség meghódításáért, igaz, a Genesis és a Rush is így tett ekkor. Eklektikus albumaik széles rétegekhez eljutottak, így válhattak a kor egyik legnépszerűbb zenekarává. Rocktörténeti mércével nézve azonban a kvartett nem tartozik a műfaj nagy hatású, stílust teremtő előadói közé, nem arra törekedtek, hogy kiforrott, egyedi zenei stílusuk legyen. Egyes dalaik még ma is beleférnek a kereskedelmi rádió kihipózott világába, sőt a nyolcvanas évtizedben még a diszkók repertoárjában is felcsendült pár szerzemény.

A Queen egy jól kitalált zenekar volt, de érzésem szerint anyagi téren többet értek el, mint művészi értelemben.