London – 28 év után jön Nikki Sixx első zenekarának új albuma

írta TAZ | 2018.09.25.

Október közepén új albummal jelentkezik a hollywoodi glam rocker London. A hányatott sorsú zenekar jelenlegi felállása néhány éve stabilnak mondható, a mikrofon mögött pedig az eddig megjelent három lemezen is éneklő Nadir D'Priest áll.

 

 

Október 12-én ’Call That Girl’ címmel jelenik meg a London negyedik stúdiólemeze. A banda legutóbbi albuma 28 évvel ezelőtt jelent meg, azóta igen sok tagcsere és szünet tarkította a zenekar életét, azonban a jelenlegi felállás – Nadir D'Priest (ének), Alan Krigger (dob), Eric Ragno (billentyű), Billy the Fist (basszusgitár), Ronee Peña (gitár) – már négy éve stabil, úgyhogy megvan a kellő lendület a csapatban, melynek motorja mindenképpen az énekes, Nadir D'Priest. A szóban forgó lemezt Dennis Ward (Pink Cream 69) producerrel rögzítették a srácok, akik a megjelenés napján a hollywoodi Whisky A Go Góban adnak egy fergeteges bulit.

A glam rock pionír Londont 1978-ban alapította Nikki Sixx, Lizzie Gre és Dane Rage, és fennállásuk alatt rengeteg kiváló zenész fordult meg a zenekarban, így például Blackie Lawless (W.A.S.P.) és Izzy Stradlin (Guns N’ Roses ) is.

Legutóbbi hozzászólások