Ari Koivunen : Fuel For The Fire

írta garael | 2007.06.06.

Megjelenés: 2007

Kiadó: SONY BMG

Weblap: www.arikoivunen.fi.

Stílus: heavy metal

Származás: Finnország

Dalcímek

Értékelés

Ha Ari Koivunen, a "Finn Megasztár" győztese hangja alapján megérdemelte az első dí­jat, akkor a mezőny igen gyengécske volt, de én ennek örülök. Mármint nem annak, hogy a szí­nvonal esetleg olyan volt, mint nálunk - biztos jóval magasabb - , hanem hogy egy echte metal dalokat előadó 17 éves fiatalember úgy is megnyerhette a Suomi Idolt, hogy - s mi metal rajongók nagyon is jól tudjuk - százszámra akadnak nála jobb énekesek a finn fémérában. Örömöm tehát a stí­lus győzelmének, a metal zene (finn) társadalmi elfogadottságának szól, annak, hogy valahol, tőlünk távol a metal is közelí­thet a kulturális szent birodalom határaihoz, még ha azt a könnyűzene szintjén is teszi. ( El tudná képzelni a kedves Olvasó, hogy nálunk egy metal dalokat előadó, vagy metal stí­lusban éneklő dalnok eséllyel indulhatna egy ilyen versenyen?) De térjünk vissza a Nagy A becenévre hallgató finn fiatalemberhez, ki persze nem előzmények nélkül csöppent a sikerek ví­zébe: 2005-ben megnyerte a finn karaoke versenyt, majd harmadik helyezést ért el a karaoke világbajnokságon ( igen, ilyen is van). Jóllehet valóban tiszta, kellemes hangja van a srácnak - és minden bizonnyal a tinilányok is kedvelik - hangjából elsősorban kora miatt hiányzik az az erő és mélység, mely talán egy-két év után meg fog adatni neki - most azonban én még egy kamaszkorból éppen csak kinövő férfi szopránt hallok, kellemes csengéssel, de tartalom nélkül. A megasztár sikert aztán gyors lemezszerződés követte, méghozzá a SONY-val, s május 21-n egy előzetes kislemez után már landolt is Ari bemutatkozó albuma a boltokban. A kockázati tényezőket tényleg minimálisra csökkentették, a lemezen közreműködő nevek magukért beszélnek: a producerek Nino Laurenne és Pasi Heikkilä, , és a dalok í­rásában is szupercsapat vett részt: Tony Kakko (Sonata Arctica), Nino Laurenne (Thunderstone), Timo Tolkki (Stratovarius), Marco Hietala (Nightwish,Tarot), Jarkko Ahola (Teräsbetoni, ex-Dreamtale), Janne Joutsenniemi (SubUrban Tribe), a végeredmény ebből adódóan magán viseli az alkotók stí­lusjegyeit, persze az már kérdés, hogy a legjobbakat -e. Én kicsit szí­vtam a fogam, hogy ilyen gyorsan összerántották az albumot: vagy az anyabandák levetett, illetve nem eléggé jónak í­télt cuccainak felhasználásától féltem, vagy pedig olyan iparos munkától, melyre álmukból felrázva is képesek ezek a szőröstökű profik. A végeredmény szerencsére jobb lett ennél, bár az alkotók által képviselt szí­nvonalat azért nem éri el. A megszületett számok persze a maguk módján nagyon jók, simulékonyak, a rádióhallgatók igényeihez igazí­tva kissé 'puhábbak", még a dög sem hiányzik belőlük, ám - s itt van a kutya elásva- túlontúl kiszámí­thatóak. A dalokban fellelhetjük mindazt a sablont, amit a skandináv és finn metal zászlóvivői már évekkel ezelőtt kővé dermesztettek, itt aztán nincs sok meglepetés, minden alkotóelem ott van, ahová várjuk, s jóllehet ezáltal nem ér minket csalódás, a felfedezés kitörő izgalma azonban elmarad. Ari jól teljesí­t a dalokban - hangjára í­ródtak a dallamok ,- ám kissé egysí­kúan steril: emellett persze az olyan számok, mint a kezdő God Of War Stratovariusos himnusza, a vágtázós, kissé hard rockos Don't Try To Break Me, vagy a keményebb kötésű, döngölős Our Beast, a maga hangszáltornáztató kitartott magasaival bármelyik í­nyencnek tetszhetnek, ezek azok a percek, melyek szerintem elviszik a hátukon az egész albumot.

Pontszám: 7.5