Moonspell: 1755

írta Hard Rock Magazin | 2017.11.10.

Megjelenés: 2017

Kiadó: Napalm Records

Weblap: http://www.moonspell.com

Stílus: gothic metal / black metal

Származás: Portugália

Dalcímek

Értékelés

1755. november 1. a dátuma annak az óriási katasztrófának, ami megváltoztatta a lisszaboni emberek gondolkodásmódját. A természet több lépcsőben csapott le a városra. A rengés epicentruma Algarve partjainál volt, de erőssége miatt Lisszabon – a legnépesebb település – szenvedte el a legtöbb kárt. Több mint 20 temploma omlott össze és maga alá temette az ünnepek miatt összegyűlt embertömeget. A harmadik rengést gyorsan terjedő futótűz követte. Pár órával később a Tajo folyó óriási hullámokat vetett, és a cunami elöntötte a város jelentős részét. Csak Lisszabonban minimum 15000 ember veszítette életét.

Ezen szomorú esemény köré építette fel új albumát a portugál Moonspell zenekar. Az előzetes hírek egy négydalos EP-ről szóltak, de az alkotás folyamán megváltozott a terv és végül egy teljes albumot szenteltek a témának. A koncepciózus album különlegessége még, hogy elejétől a végéig anyanyelven íródtak a dalok. Azt hiszem, ez egy nagyon jó döntés volt, mert így talán kifejezőbben és érzelemgazdagabban tudják kiadni magukból a felgyülemlett bánatot és dühöt. Fernando Riberiónak egyébként is nagyon különleges, egyből felismerhető orgánuma van, amit az anyanyelvi megszólalás még fokoz.

A Moonspellre mindig is jellemző volt a kettősség és a kísérletezés. A korai időkben a black metalt tudták egy olyan gótikus hangulattal vegyíteni, ami a szintéren csak az ő sajátosságuk volt. Ezen két zenei világ előtérbe kerülése albumonként változó, hol gótosabb, hol metalosabb elemekkel operálnak. Az elmúlt több mint két évtizedben sokak szerint hullámzó volt a teljesítményük, én úgy gondolom, hogy minden albumuk jó valamiért, csak a megfelelő hangulatra van szükség a meghallgatásukhoz. Az új albummal a csapat érzésem szerint zeneileg visszakanyarodott a kezdeti idők dallamos black metalos vonalához, csak azt egy sokkal profibb és monumentálisabb köntösben tálalja nekünk. Hangulatfokozó kórusok és nagyzenekari részek formálják kerek egésszé a produktumot.

Az album sejtelmesen indul, tele feszültséggel. Érezni, hogy valami különleges, tomboló érzés fog magába keríteni a következő közel 50 percben. Szinte már várom, hogy megmozduljon alattam a föld és ugrásra készen állva hallgatom a falak moccanásának hangját. Ebből a felfeszített hangulatból bontakozik ki az 1755 című dal kórusa, amely akár egy Therion-lemezre is felkerülhetett volna. Ezt követi az album egyik legjobban sikerült dala, az In Tremor Dei. Ebben a dalban vendégeskedik Paulo Braganca énekes, aki a lelke mélyéről érkező hangjával hitelesen tudja visszaadni azt a megrázó érzést, amit ősei érezhettek a tragédia idején.

Most Fernando nem erőlteti jellegzetes baritonját – csak másodpercekre tűnik fel –, mert sem a dalok, sem a téma nem kívánja meg azt. Blackes hörgése azonban eléggé változatos ahhoz, hogy ne érezzük egysíkúnak, az 1 De Novembro dalban például hisztérikus üvöltésekkel is színesít. A korong dalait felesleges egyenként elemezni és kiemelni közülük akár egyet is. Egységesen magas a színvonal. Hozza a Moonspelltől várt minőséget, talán még egy újabb szintre is emeli azt. Egyben hallgatva áramlik a tomboló energiával és bánattal teli anyag, teljesen magával ragadva a hallgatót.

Pontszám: 8.5