David Gilmour: Live At Pompeii

írta Bigfoot | 2017.10.02.

Megjelenés: 2017

Kiadó: Sony Music

Weblap: http://davidgilmour.com/

Stílus: progresszív rock

Származás: Nagy-Britannia

Dalcímek

Értékelés

David Gilmour negyvenöt év elteltével visszatért a legendás helyszínre. Igaz ezúttal nem olyan hátborzongató fellépést vállalt be Pompeii ősi amfiteátrumában, mint amit a Pink Floyddal 1972-ben: adtak egy nappali és egy éjszakai koncertet, csak a romoknak játszottak, közönség nem volt. 2016-ben kétezer szerencsés kiválasztott kagylózhatta a muzsikát, azonban az ülőhelyek ezúttal is üresen maradtak, csak a küzdőtérre engedtek nézőket a szervezők.

Telitalálat a helyszín Gilmour és a Pink Floyd zenéjéhez. A hely misztikuma, a múlt és jelen találkozása, a félhomályos képek – mind-mind hallható a zenében is, legyen az szólóproduktum vagy a Floyd darabjai. Amikor pár évvel ezelőtt ellátogattam Pompeii-be és beléptem az amfiteátrumba, az villant be elmémbe, hogy két aspektusból is történelmi helyszínen járok: az egyetemes- és a rocktörténelem szempontjából is az.

Óhatatlanul párhuzamot kell vonni a negyvenöt évvel ezelőtt lezajlott koncertek és a mostani show között. A Floyd akkor már közel volt a csúcshoz, még előttük volt a ’The Dark Side Of The Moon’ és a ’Wish You Were’ Here.  1972-ben jóval súlyosabb, nehezebben emészthető dalokat játszottak, nem messze a pszichedelikus korszakuktól, és nem sokkal az ’Atom Heart Mother’ után.  Ezen a mostani pompeji koncerten Gilmour saját szólótémáinak is jut szerep, elsősorban a legutóbbi album, a ’Rattle That Lock’ dalainak, és visszanyúl egy kicsit az ’On An Island’-hez is. A két korábbi szólólemez (David Gilmour, About Face) viszont kimaradt a szelekcióból. A Pink Floyd-szett döntő többségében az 1973 utáni korszakról szól, olyannyira, hogy Gilmour az 1994-es ’The Division Bell’-ről is előbányászott két dalt. Azért a One Of These Days, az 1971-es ’Meddle’ album nyitó dala most is belekerült a menübe. Nem tudom, Kedves Olvasók, Ti hogy vagytok ezzel a szerzeménnyel, nekem borsódzik a hátam, akárhányszor hallom. Szerintem az instrumentális rockdalok egyik etalonja. Egy meglepetés is elhangzik, méghozzá az ’Atom Heart Mother’ Fat Old Sun című darabja, ezt Gilmour egyedül jegyzi szerzőként, amúgy ettől eltekintve nem teljesen értem, miért pont erre esett a választás erről az LP-ről.

Gazdagon hangszerelt az egész műsor, kétféle szándékot is sejtek a koncepció mögött. Egyrészt, hogy a lehető leghűbb formában adják vissza a stúdiófelvételek atmoszféráját, ugyanakkor olyan hangszeres részeket is beleépítettek egyes kompozíciókba, melyek nem kerültek rögzítésre az üvegfalak mögött. Gilmour hasonlóan cselekedett a nyolcvanas-kilencvenes évek Floyd-koncertjein is, és ugyanezt a szerkesztési módot hallhatjuk a Royal Albert Hallban felvett 2006-os hangversenyén is.

Noha ez egy szólóproduktum, hála istennek nem csak Gilmourról szól. Szokás szerint kiválóan felkészült zenészek segítenek neki. Pár ismerős is akad a névsorban. Itt van Chuck Leavell a billentyűk mögött, aki a Stones mellett erre is szakított időt. Guy Pratt basszusgitáros több évtizede játszik Gilmour mellett, most se maradt el mellőle. Phil Manzanera gitáros viszont ezúttal hiányzott a sorból. Hősünk a gitárrészeket testvériesen megosztja Chester Kamennel, és az éneket sem egyedül tálalja. Azon túl, hogy három kiváló vokalistával is megosztja a színpadot, a többiek is kapnak lehetőséget a szólóénekre. Minden tekintetben egy színes zenei produkció született.

Nagyon jó a képi megvalósítás is. Nem csak a színpadi történéseknek lehetünk tanú, jó pár pillanatfelvétel készült magáról a helyszínről és környékéről, nem kifelejtve a Vezúv immár több mint hét évtizede nyugalomban levő vulkánját. A színek nem hivalkodóak, kicsit fakók, homályosak.

Még egy párhuzamot vonnék, ezúttal az egykori társsal, Roger Watersszel és az ő koncertjeivel. Mindketten nagyon igényes vizuális körítéssel játszanak, azonban Gilmournak távolról sincs olyan pesszimista üzenete, mint Rogernek. „Csörgesd azt a lakatot, hagyd el a láncaid!” – énekli David. „Ezt az életet akarjuk?” – teszi fel Roger a kérdést új albumának címében. Mindkettejük koncertprogramjában jelentős szerepet játszanak a Floyd darabjai, nem egy olyan akad köztük, melyeket mindketten műsoron tartanak. Néha még össze is jöttek egy közös zenélésre az elmúlt években, többször is együtt mutatkoztak más eseményeken, volt, hogy Nick Mason is csatlakozott hozzájuk. De a Pink Floyd csak nem akar útra kelni, igaz Gilmour kimondta a végső szót a zenekarról. 

Pontszám: 9.5