Nailed To Obscurity: King Delusion
írta P.A. | 2017.01.29.
Zenészek
Raimund Ennenga – ének
Jan–Ole Lamberti – gitár
Volker Dieken – gitár
Carsten Schorn – basszusgitár
Jann Hillrichs - dob
Dalcímek
01. King Delusion
02. Protean
03. Apnoea
04. Deadening
05. Memento
06. Uncage My Sanity
07. Devoid
08. Desolate Ruin
Értékelés
A német Nailed To Obscurity könnyen befogadható death metal riffek közé örömmel ékel olyan sötét melódiákat, amik a korai Katatonia, Anathema vagy éppen a Paradise Lost világát idézik fel, sőt, okosan felépített szerzeményeikben gyakran játékosan progresszív kóborlásba kezdenek, ahogy az Opeth is tette azt a death metalos korszakuk csúcsán. Ennek ellenére a harmadik nagylemezét megjelentető gárda mégsem tartozik egy ligába a fentebb említett zenekarokkal, és ennek banálisan egyszerű oka van: az egyéniség hiánya.
2005 óta működik a Hate Eternal egyik daláról elnevezett társulat, akik folyamatos fejlődést mutattak lemezről lemezre. Legjellemzőbb vonásuk a németes munkamorál, ami azonnal szemet szúr a pontosan szerkesztett, precízen kivitelezett dalaikat hallgatva, ugyanakkor albumaikból hiányzik az igazán egyedi arculat. A 'King Delusion'-ra nem kisebb feladat vár, mint hogy bebizonyítsa, hogy a Nailed To Obscurity megérett rá, hogy az elitbe lépjen.
Sajnos első blikkre ismét csak a már jól ismert death riffek és az azok között megbújó túlzottan is ismerős melódiák tűnnek fel, és nem sokat változik a kép huzamosabb ismerkedés során sem. Jan–Ole Lambert és Volker Dieken gitárosok hallhatóan tisztában vannak az Amorphis, a Katatonia és a Paradise Lost munkásságával, és valószínű, hogy a Dark Tranquillity vagy az At The Gates dalait is bármikor hibátlanul elpengetik, hiszen játékuk nagyjából ezeknek az együtteseknek a munkáiból merít előszeretettel. Mellettük Raimund Ennenga énekes sem tud igazán emlékezeteset hozzátenni a dalokhoz, hiszen többnyire egysíkúan bömböli végig a lemezt, pedig azon ritka esetek között, amikor tiszta énekre vetemedik, egészen pofás megoldásokat választ. Az egész mű talán legnagyobb erénye, hogy a tisztán körvonalazódó hatásokkal átitatott témákból felépített dalok ellenére egy egészen sötét és barátságtalan atmoszféra uralkodik a lemez egész hosszán.
Egyértelmű, hogy a 'King Delusion' a zenekar eddigi legjobb és legkiforrottabb munkája, de ugyanakkor még mindig nem mutat elég egyediséget, hogy kiemelkedően jó lemeznek tudjam titulálni. A véleményem ellenére nem szeretném a death/doom metal műfaj kedvelőit elriasztani ettől a lemeztől, hiszen azok, akiknek nem az egyediség a legfontosabb szempont egy új mű megítélésekor, akár egy új kedvencet is avathatnak.
Legutóbbi hozzászólások