Katatonia: The Fall Of Hearts

írta Wardrum | 2016.06.28.

Megjelenés: 2016

 

 

Kiadó: Peaceville Records

Weblap: http://www.katatonia.com

Stílus: dark/progresszív metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Jonas Renkse – ének, gitár, billentyűs hangszerek Anders Nyström – vokál, gitár, billentyűs hangszerek Roger Öjersson – gitár Niklas Sandin – basszusgitár Daniel Moilanen - dob
Dalcímek
01. Takeover 02. Serein 03. Old Heart Falls 04. Decima 05. Sanction 06. Residual 07. Serac 08. Last Song Before The Fade 09. Shifts 10. The Night Subscriber 11. Pale Flag 12. Passer Bónusz lemez: 01. Vakaren 02. Sistere 03. Wide Awake In Quietus
Értékelés

Több elvitathatatlan érdeme is van a Katatoniának, melyek – úgy hiszem – minden szubjektivitás fölött állnak. Ide tartozik a saját, egyedi világ szép, lassú felépítése, mely folyamat igazából már hosszú évekkel ezelőtt befejeződött. Szintén ide sorolható a kristálytiszta, és albumról albumra egyenletes minőségű, szinte tökéletesen fényesre csiszolt hangzásvilág. Ide lehetne még sorolni a költői törekvésektől lüktető szövegeket is, de a lényeg az, hogy egy Katatonia-album tárgyalásánál igenis ki kell mondani, hogy az együttes neve instant garancia a 6+ pontra. Innen kell elkezdenünk beleásni magunkat a mélyebb elemzésbe. Ez alá csak akkor tudnának menni, ha minden erejükkel azon lennének. Teszem azt, kiadnának egy feldolgozásalbumot 2016 popslágereivel.

A viccet félretéve, a 2012-es ’Dead End Kings’ című albumot 4 évvel követve itt van a kezünkben a ’The Fall Of Hearts’, mely egy megújult Katatoniából ad bőséges kóstolót. Megújult, mert rögtön kettő új tagot is láthatunk a zenekarban, mégpedig Daniel Moilanen (Runemagick, Heavydeath) dobost és Roger Öjersson (ex-Kamchatka) gitárost. Hát, dobáljatok meg mindennel, ami csak a kezetek ügyébe kerül, de én eme két új zenésszel nem nagyon hallok érdemi változást a Katatonia hangzásvilágában, ami szintén csak azt az elméletet támasztja alá, hogy itt bizony már nagyon kevés helye van a kísérletezgetésnek és az új zenei irányoknak. Éppen ezért kollégámat idézve, valóban kissé „kiszámítható” a lemez, de amolyan Katatoniásan kiszámítható. Ez azt jelenti, hogy akinek eddig is bejött a zenekar stílusa, az nem fog csalódni ebben az albumban sem, a melankolikusan kemény, de mindeközben keményen melankolikus irány továbbra is változatlan.

A ’Dead End Kings’ mellé odatéve egyértelműen megállapítható, hogy eléggé bő lére eresztették az új albumot, főleg ha hozzávesszük a bónuszlemezt is, vagyis igen combos hosszúságú az anyag, ami szerintem a kárára válik, ugyanis sokszor leül a hangulat akár számokon belül is. Egyszerűen megfogalmazva, a ’Dead End Kings’ bólogatás/perc aránya magasabb volt sajnos. No, ez nem azt jelenti, hogy ne lennének ezen az albumon is kiváló nóták, egyszerűen csak nem elég feszes az anyag, sokszor elszalad a ló, és azon kapja magát az ember, hogy unatkozik. Talán ez jelentheti azt, hogy sokszor és nagyon alaposan végig kell menni a lemezen, hogy igazán megismerhessük. Ez nem gond!

Ha az ötletek és rétegek mennyiségét nézem, akkor viszont kiválóan teljesít az album, mert rengeteg színt és friss dallamot sikerült ismét a korongba karcolni, még ha szerkezetileg valóban sokszor kiszámítható, de ez a dallam- és harmóniavilágra egyáltalán nem mondható el.  Mindig azt mondom, hogy nem emelek ki számokat, aztán mégis kiemelek, úgyhogy ettől a körtől most megkímélek mindenkit: az Old Heart Falls számomra az év egyik megaslágere, de igen érdekes hallgatnivaló a szirénázós Shifts, vagy a rengeteg színt felvonultató Residual is. De ott van még az andalgós Sistere vagy az egyszerűségével meglepően ütős Wide Aweake In Quiteus.

Vissza-visszagondolva a lemezre, szerintem senki sem tudná tiszta szívvel azt mondani, hogy ez egy rossz anyag, de valahogy hiányzik belőle az a tömör tökösség, ami a ’Dead End Kings’-ben megvolt, viszont ezt leszámítva abszolút magas minőségű album, aminek méltó helye van a zenerajongók polcain. Bárcsak minden közepes album ilyen lenne!

Pontszám: 6.5

Legutóbbi hozzászólások