Brainstorm: Scary Creatures

írta Mike | 2016.01.06.

Megjelenés: 2016

 

 

Kiadó: AFM

Weblap: http://www.brainstorm-web.net/

Stílus: Power Metal

Származás: Németország

 

Zenészek
Andy B. Franck – ének Dieter Bernert – dobok Antonio Ieva – basszusgitár Torsten Ihlenfeld – gitárok Milan Loncaric – gitárok
Dalcímek
01. The World To See 02. How Much Can You Take 03. We Are… 04. Where Angels Dream 05. Scary Creatures 06. Twisted Ways 07. Caressed By The Blackness 08. Scars In Your Eyes 09. Take Me To The Never 10. Sky Among The Clouds 11. Lift Your Eyes To See (bónuszdal)
Értékelés

Elöljáróban annyit, hogy ez a negyedik Brainstorm-kritikám. Ez mind szép és jó, no de kedvenc germánjaink nem könnyítik ám meg a dolgomat, ugyanis megint egy tipikus, az előzőek modorában fogant, mondhatni – sajnos – izgalommentes korongot szállítottak le minékünk. Így légy frappáns, firkászelvtárs!

Akár be is másolhatnám a ’Firesoul’-hoz intézett szavaim zömét, merthogy az idei termés pont ott veszi fel a fonalat, ahol amaz leejtette 2014-ben: kis túlzással csupán annyi a különbség, hogy érzésem szerint most a lemez második fele az erősebb, míg a „Tűzlélek”-nek az „A oldala” tetszett jobban. (Na, ja, a régi jó kazettaformátumos idők…!) Már akkor is a megújhodásért hisztiztem kardoskodtam, de szerény óhajom csak nem talált meghallgatásra: ismételten az a bajom a ’Scary Creatures’-szel, mint az elmúlt egy évtized alkotásaival, hogy összességében igen homogén a végeredmény, az emberfia csak nagyritkán kapja fel a fejét egy-egy ötletes megoldás hallatán. Holott anno a ’Soul Temptation’-nél vagy a ’Liquid Monster’-nél percenként pottyant le az áll…

Ám a Brainstorm szinte olyan a power metalban, mint a My Dying Bride a doomban, a Cannibal Corpse a death metalban, a Rush a progos hard rockban: nincs igazán elbaltázott munkájuk, mindegyik simán elér egy adott színvonalat, legföljebb az izgalmi faktor változik albumról albumra. Így aztán a helloweeni tréfakedvvel megáldott című és borítójú friss nagylemez egyáltalán nem rossz, csúnya szóval elhallgattatja magát, no, de ez épp olyan, mint az a párkapcsolat, amelyet úgy definiálnak a kissé megfáradt felek, hogy „elvagyunk”. Én bizony ennél többre vágyom, és nem újrahasznosított megoldásokra, nem ezerszer hallott melódiákra, hanem az emlékezetesebb „B oldal” minőségében fogant szerzeményekre, és valami plusz fűszerre, amely a zenészi szürkeállomány kreativitásából születik. Ilyen most megint nincs. Vagy csak elvétve, és akkor ott azért megmutatkozik a zsenialitás!

Ha megnézzük a nyitó The World To See-t, mindenre választ kapunk: ezeket az énekdallamokat és zenei témákat nem egy ízben hallottuk már korábban más-más lemezen, imígyen roppantul kiszámítható is, noha amúgy közel sem egy elvetélt szám. A szám íze azonban keserű egy cseppet, miután nem most találkozom először a bandával… Imádom a töltött káposztát, de minden vasárnap nem enném meg ugyanazzal a jó étvággyal. A lassan málházó How Much Can You Take érkezik a folytatásban: a thrash-esen ugatós csordavokáljaival a klasszikus Vicious Rumorsot juttatja az eszembe, jár is érte a pontos labda. (Mondjuk, a Brainstorm mindig is az amerikai iskolához állt közelebb, semmint a némethez, amelyre annak idején az euro-power címkét aggatták. Jobb híján. Jaj.)

Ezúttal ugyan nincs egy olyan nagy sláger sem, mint például az Entering Solitude az előző felvonásról, vagy az All Those Words régebbről, ehhez a vonalhoz mégiscsak a We Are… áll a legközelebb, amely talán az album legkönnyedebb tétele, jóllehet nem lesz a rádióállomások kedvence, hisz annyira azért nem csücsülnek bele a fülbe a melódiák. Nem mintha bármelyik Brainstorm-számot az „elkommercializálódás” veszélye fenyegetné… A Where Angels Dream az anyag első gyors dala, kár, hogy nem tartják végig a tempót, az ötletszegény refrénnel pedig meg is törik a kezdeti lendületet. Tudom, a banda sosem vitte túlzásba a speed metalos témákat, ám valljuk be, ismét sok az egyívású középtempó, több gyors(abb) szerzemény csak színesítené a palettát, és bizony Andy B. Franck is énekelhetne változatosabban, sajnos ritkán használja a teljes hangterjedelmét, mint tette azt a korai érában.

A címadó Scary Creatures-ben már-már death metalosan dohognak az ólomsúlyú riffek, összességében viszont ez is egy olyan szerzemény, ami az égvilágon semmi emlékezeteset nem nyújt a Brainstorm-életmű ismeretében. Innen – tehát a „B-oldaltól” – azonban szintet ugranak, nem is kicsit, csak úgy sorjáznak a jobbnál jobb epizódok. Az egyik kedvencem a tempós Twisted Ways, amely a legfogósabb mindközül, a refrén pedig óriási Andy-dallamokban tobzódik. Ezzel a számmal közelítik meg leginkább a trillázó germán-metal felségterületét, s mint olyan, akár a Helloween tollából is származhatna, persze lopásról szó sincs. A Caressed By The Blackness-ben a döngölő riffek a dobokkal együtt akkora súllyal kalapálnak, amivel betont lehetne roppantani a nagykörúton. A refrén itt is nagyon remek. Tudnak hát az urak, ha akarnak!

A másik favoritom a Scars In Your Eyes: a vastag kórussal megtámogatott refrén odabasz, ahogy kell, és végre Franck is előkapja az eleddig a padláson porosodó sikolyait. Tehetné gyakrabban is, aszondom. Az ’Ambiguity’ / ’Metus Mortis’-korszakot idézi a Take Me To The Never dögös-tökös power metalja, amely egy igazi koncertfavorit, szó se róla; aki a tesztoszteronnal telített refrén hallatán nem érez késztetést egy jó kis önfeledt ökölrázásra, az bizony ordas nagy pózer, és tüstént hagyja el a…! Hisz tudjátok. A normál lemezverziót a Sky Among The Clouds zárja: a kissé sótlan verzéket szerencsére egy égbeszökően epikus refrénnel pofozzák helyre. Rendben van ez is. (A digipak bónuszdalához még nem volt szerencsém, egy félpontnyit az is javíthat – vagy ronthat – az összképen. Majd kiderül.)

Azt gondolom, hogy egy többéves kreatív szünet jót tenne a csapatnak. Nem tudom, elvárható-e egy 27 éve működő, 11 albumos gárdától, hogy még egyszer jól megrázzák magukat, de láttunk már ilyet másoktól számtalanszor; én nem egy világot felforgató überklasszikus után rimánkodom, a rajongó énem csupán arra vágyik legbelül, hogy egy hangzásbeli vérfrissítés révén új ötleteket csempésszenek a leendő dalokba. Így aztán a tizenkettedik sem lesz egy tucat. De az még a jövő zenéje.

(A Primal Fearrel és a Strikerrel közös hazai koncert azonban már nem, merthogy itt van a kanyarban február 21-e – szemeteket tehát a Barba Negrára vessétek!)

Pontszám: 7.5

Legutóbbi hozzászólások