Riverside: Love, Fear And The Time Machine

írta Bigfoot | 2015.10.09.

Megjelenés: 2015

Kiadó: InsideOut

Weblap: http://www.riversideband.pl

Stílus: Progresszí­v rock

Származás: Lengyelország

Dalcímek

Értékelés

Elgondolkoztam, mi lehet Mariusz Duda és bandájának titka, hogy már a hatodik albumnál tartanak, de a színvonalat, amit az első albumukon nagyon magasra tettek, kőkeményen tartják. A legtöbb csapatnál jönnek hullámvölgyek ennyi anyag után. Tiszta sor, hogy elsőrangú zenészek ezek a lengyel srácok, de hogy ilyen hosszú időn keresztül ennyi eredetiséggel bírjanak, ez már valami olyan képesség, amire nem szó a „tehetség”. Az előző albumra, a 2013-as ’Shrine Of New Generation Slaves’-re négy évet kellett várni, most visszatértek a már megszokott kétéves menetrendhez. Már az előzetes sajtónyilatkozatokból sejteni lehetett, hogy meglepetésre készül a banda, de ilyen mértékű irányváltásra nem számítottam.

Először is könnyedebb lett a zene, de ez nem azt jelenti, hogy a színvonalból engedtek. Egyszerűbb felépítésűek a dalok, a ritmusszekció, főleg a dob szimplább témákat játszik, de ezt nem rossz szájízzel mondom, eszemben nincs degradálni Piotr Kozieradzki játékát, és Mariusz Duda is igazán ötletes basszusfutamokat prezentál. A gitár hangzása sem olyan kemény, időnként légies futamokat hallunk. A billentyűs részeknél is olyan tónusok hallhatóak, melyeket eddig nem használtak a dalok építkezésénél, a szólókat most sem viszik túlzásba, fő a kollektív kifejezési mód. Azt nyilatkozták a srácok, a nyolcvanas évek muzsikáját szeretnék visszahozni, és ebben van is valami. Az évtized első felében nagy népszerűségnek örvendett az újhullám, ennek is volt egy igényesebb ága. Ide tartozott a mai napig aktív Ultravox és bármilyen furcsa, a U2 is. Időnként ezt a hatást hallom a nótákban, persze nem olyan romantikus, fülbemászó módon, ahogy az rendszeresen ment a rádiókban is.

Érdekes, hogy az énektémák megmaradtak a régi vonalon. Ezek a savas, szomorkás dallamok, Mariusz Duda tiszta hangjával teszik azonnal felismerhetővé a Riverside zenéjét. A már jól ismert progresszív hang az utolsó két számban tér vissza, itt újra tetten érhetjük a komplexitást, az erős dinamikai és témaváltásokat. Nagyon tisztán szól minden hangszer, takarékosan bántak az effektekkel, mindet rábíztak az emberi tényezőre.

Elsősorban ne progresszív rockot várjunk, sőt, még a klasszikus értelemben vett rockzenét sem. Lehet, hogy a zenekar rajongóinak furcsa az irányváltás, de akár új rajongókat is szerezhetnek ezzel a más megszólalással. A bonus CD viszont merőben más ízeket kínál. Egy instrumentális anyagot hallhatunk, kísérleti elemekkel, időnként a Pink Floyd korai korszakát juttatják eszükbe, habár az akusztikus gitár erős szerepe más színekben tűnteti fel a tételeket. Ez is azt bizonyítja, hogy felesleges beskatulyázni a zenészeket, másrészt nem biztos, hogy egy formációtól mindig az elvárt vonalon alkotott muzsikát kell elvárni.

Pontszám: 9.5