Wolf: Devil Seed

írta MMarton88 | 2014.09.25.

Megjelenés: 2014

Kiadó: Century Media

Weblap: http://www.wolf.nu

Stílus: Heavy metal

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

A Wolf egyike napjaink (nem kevés) alulértékelt heavy metal csapatának. Noha a svéd bandát anno a 2000-es évek környékén felerősödő power/heavy hullám sodorta a köztudatba, zeneileg azért egészen más úton járnak, mint a vidámabb, dallamosabb skandináv társaik. A kiindulópont itt is tagadhatatlanul a Priest és a Maiden, de a Helloween vagy Malmsteen már jóval kevésbé érhető tetten a zenei hatások között. Sokkal inkább táplálkoznak a svéd srácok a Mercyful Fate, a Tad Morose, vagy helyenként az Accept hagyatékából. A ‘Devil Seed’ már a hetedik nagylemezük, ám az “áttörés" sajnos azóta nem sikerült még nekik, bár underground szinten lemezről lemezre egyre nagyobb a kultusza a csapatnak.

Értelemszerűen az acél újrafeltalálását senki ne várja egy Wolf nevű banda ‘Devil Seed’ című lemezétől. Semmi olyat nem hallunk itt, amit a 80-as években nem írtak volna meg, sőt megkockáztatom, már maguk a srácok is többször újrahasznosították néhány ötletüket. Szerencsére azért hangulat szempontjából nem teljesen egyszínű a banda pályafutása. A szögelősebb, marcona, pőre heavy metal korongok mellett szeretnek néha elkalandozni a sötétebb, gonoszabb atmoszférájú muzsikák felé, és erre ez az album is kiváló példa. A három évvel ezelőtti ‘Legions of Bastards’-nál némiképp lassabb a lemez, alapvetően a középtempó dominál, mely bár kissé egyhangúvá teszi az albumot,egyúttal jóval nagyobb teret enged a Mercyful Fate-féle gonosz hangulat kidomborításának. A korong erősségét amúgy is inkább ennek a fajta atmoszférának és a kőkemény, riffgazdag, régisulis heavy metalnak a tökéletes kombinációja jelenti, semmint a dallamok fogóssága vagy a refrének dúdolhatósága.

A nyitány persze ezúttal is brutális, az Overture In C Shark egy remek felvezetés a korong nagyjából egyetlen gyors dalához: a Shark Attack döngöldéje tuti gyilkos koncertfavorit, és meg is adja az alapot a továbbiakhoz. A Skeleton Woman már a kezdő hangjaival egy jóval rosszindulatúbb, hátborzongatóbb környezetbe kalauzolja a hallgatót, mely aztán ki is tart a korong végéig. Igazából nincsenek kilógó nóták, a lemez egységesen erős, talán a Frozent leszámítva bármelyik nóta simán favorit. Niklas Stålvind magabiztosan hozza jellegzetes énektémáit, őszintén szólva számomra sokkal inkább befogadható az orgánuma, mint King Diamond falzett sikoltozása. Ráadásul Niklas ezúttal kicsit kevésbé is mászik magasra, mint szokott. Amit még mindenképp ki kell emelni, az a hangzás. Volt ugye szó az új Judas Priest lemez kapcsán arról, hogy milyen is az “igazi” heavy metal hangzás, és hogy mennyire van kell törekednie a mai heavy metal albumoknak arra, hogy úgy szóljanak, mintha 30 éve készültek volna. Nos, a Wolf csattanós választ ad Tiptonék magyarázkodására: 2014-ben így kell megszólalnia egy heavy metal lemeznek. Ha ez a relatíve ismeretlen svéd banda képes ilyen erőt csempészni ezekbe az éjsötét hangokba, akkor a sokkal nagyobb költségvetéssel dolgozó zenekarok bárhogy is magyarázzák a bizonyítványt, fölösleges őket komolyan venni.

Pontszám: 8