HammerFall: (r)Evolution

írta Jocke | 2014.08.21.

Megjelenés: 2014

 

 

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: http://hammerfall.net

Stílus: Heavy metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Joacim Cans - ének Oscar Dronjak - gitár Pontus Norgren - gitár Fredrik Larsson - basszusgitár Anders Johansson - dobok
Dalcímek
01. Hector's Hymn 02. (r)Evolution 03. Bushido 04. Live Life Loud 05. Ex Inferis 06. We Won't Back Down 07. Winter is Coming 08. Origins 09. Tainted Metal 10. Evil Incarnate 11. Wildfire
Értékelés

Tegnap este meglátogatott az ördög. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, de annyira nem is volt ijesztő a helyzet. Még csak megközelítőleg sem úgy néz ki, ahogy a mesében rémkedik vele a gyerekeket: hétköznapi ruhát visel és még csak szarva sincsen. Mondjuk rondának ronda, az tény. Felajánlotta, hogy némi ellenszolgáltatásért cserébe visszarepít tizenhét évvel ezelőttre, s újraélhetem a fiatalságom. Elküldtem a picsába.

Nem is értem mit feszeng, ahelyett, hogy egyszer életében végre valami értelmeset is csinálna. Mérgemben előkapom a friss HammerFall korongot. A borítón Hector pózol sziklaszilárdan, a háttérben a 'Renegade' és a 'Legacy of Kings' világa elevenedik meg, Andreas Marschall keze nyoma letagadhatatlan. A végén még kiderül, hogy ezeket a félnótásokat is megkörnyékezte az Ördi koma. A Király utcán még hallom a patáinak kopogását, amikor a Hector's Hymn lágy dallamokkal becsorog és hirtelen a The Dragon Lies Bleeding és a Heeding the Call vehemensségével valóban felidézi a régi szép időket. Cans akkora refrént barkácsolt hozzá, hogy a trve HammerFanok nagy eséllyel néhány könnycseppet is elmorzsolnak majd. Nincs mit szépíteni, a svédek rég nem írtak ilyen bődületesen nagy himnuszt. Azonban a régi HammerFallért könyörgők szarva könnyen letörhet a (r)Evolutiont, mármint a címadót hallva, amelynek bérelt helye lenne az 'Infected'-en. Kár, hogy a "refrén" nagyon disszonáns, mert a verzétémák szépen kidolgozottak, és sokkal ígéretesebb is lehetne a dal. Viszont Cans az egész lemezen elképesztően jól énekel, talán még soha nem szólt ilyen tisztán a hangja. A Glory egyvalamiben elmarad a későbbi lemezektől: az akkori Cans a lába nyomát nem csókolhatná a kiszőrösödött képű, utóbbi évek Joacimának.

Persze a Dronjak-Norgren tengely sem tétlenkedik, immáron hatéves együttműködésük gyümölcseként egyre több jól kimunkált dal készül a HammerFall műhelyében. Az egyik ilyen míves darab a Live Life Loud, amely olyan, mintha energiával töltötték volna meg a Bang Your Headet, a vezérfonál pedig akkora kerítésszaggató, hogy koncerteken elég nagy következményei lehetnek. A Bushidót már ismerjük, hasít, mint a jól megfent szamurájkard, de a súlyos málhákat és a Knights of the 21st Century ('Chapter V')  jótékony hatásait maga után vonszoló Ex Inferis is a '(r)Evolution' kiemelkedő pillanatai közé tartozik, megkockáztatom, hogy a HammerFall történetének legjobb verzetémájával van dolgunk. Ha Cansékat is valóban megkörnyékezte a rondaképű, akkor két dallal biztosan neki adóztak, de nem úgy, ahogy a gaz patás elképzelte. Az előbb méltatott Ex Inferis és az Evil Incarnate a HammerFall utóbbi időben néha-néha előkapott démoni-ördögi témáit (Dia de los Muertos, 666, Legion) fűzögeti tovább (amikor kishíján színeset kiabálnak a közepén, az megfizethetetlen). Mindegyik középtempós, súlyosabb darab, a Glory-hívők ádáz ősellenségei.

Az oldschoolabb, tempósabb dalok kedvelői például a már említett Hector himnuszában és a sörlóbálós refrénű, vidám Originsben találhatnak vigaszt, a szintén szélsebes, és a Something for the Ages kezdésére hajazó Wildfire-ben azonban már nem sok kapcsot találtam a múlthoz. Az meg nyilvánvalóan elég demagóg megállapítás, hogy ami gyors, az csakis kilencvenhét. Nem mondom, hogy a HammerFall pofánhazudta a rajongótáborát, de sokkalta árnyaltabb a kép, minthogy egyszerűen leglorytothebrave-ezzük a '(r)Evolution'-t. Igen, valóban ott figyel néhány tempósabb, régisulis szerzemény, de ugyanúgy megfigyelhetőek az 'Infected' finom megoldásai, vagy a 'Chapter V' jóindulatú hatásai. A végére hagytam a személyes kedvencet, a We Won't Back Downt, ami szerintem messze esett a harcosok fájától – talán éppen ezért az egyik legüdébb, legszimpatikusabb HammerFall dal, amit valaha hallottam tőlük.

S hogy miért rúgtam ki páros lábbal azt a szerencsétlent? Szerintem nem az a megoldás, hogy beülünk a Deloreanbe és visszamegyünk a múltba. Egyrészt mocskos drága a plutónium, másrészt pedig ami elmúlt, azt nehéz csak úgy, hirtelen elhatározásra visszarántani és beleültetni a jelenbe. De nincs is ezzel semmi baj. Így a hangzatos kijelentésekkel ellentétben Cansék is csak módjával kalandoztak vissza a kezdetekhez: ha egy mondatban kéne kifejeznem, hogy milyen az új HammerFall, azt mondanám, hogy az első lemezek pörgőssége keveredik az 'Infected' kimunkáltságával – ez a ötvözet pedig a zenekar diszkográfiájának egyik legerősebb darabját adja.

Pontszám: 8.5

Legutóbbi hozzászólások