GARY HUGHES - Once And Future King part 1

írta JLT | 2007.02.23.

Megjelenés: 2003

 

 

Kiadó: Frontiers

Weblap: www.gary-hughes.com/

Stílus: AOR

Származás: melodikus metal

 

Zenészek
Chris Francis - gitár John Halliwell - gitár Steve McKenna - basszus Greg Morgan - dob Arjen Lucassen - billenytűk (track 1) Paul Hodson - billenytűk (track 6)
Dalcímek
Gary Hughes (King Arthur) Lana Lane (Guinevere) Danny Vaughn (Lancelot) Bob Catley (Merlin) Irene Jansen (Morgana) Sean Harris (Sir Galahad) Damian Wilson (Prologue)
Értékelés

Gary Hughes neve a rock rajongók számára a Tenből lehet ismerős, hiszen Ő a brit csapat fő dalszerzője és énekese, ám 1989 óta szólólemezeket is készí­t, melyek inkább az AOR rock felé hajlanak: a Once And Future King mégis közelebb áll a Ten zenéjéhez mint az Aor rockhoz. Főleg ha megnézzük hogy kik is zenélnek az albumon...Azonban Gary nem elégedett meg azzal hogy egy következő "sor lemezt" készí­tsen, inkább egy monumentális rock operát í­rt, olyan nevekkel, mint Bob Catley vagy éppen Lana Lane. A sztori a rock és metal zenekarok között igen kedvelt (gondoljunk csak a Grave Digger-re), Artúr király és az Excalibur történetét dolgozza fel. A Tentől és Garytől sosem áltak távol a folk-os, népies elemek, í­gy szinte adta magát hogy miről is szóljon ez a lemez : a britek leghí­resebb mondaköréről. Nem fogom most ismertetni az Artúr legendát, gondolom mindenki tudja miről van szó, több hí­res film is készült a témában, melyek közül a leghí­resebbről Garael kolléga is í­rt a lap hasábjain. Az első nóta az Excalibur egy másfél perces "introval" indul, amit az Ayreon mindenható ura, Arjen Lucassan prezentál. De mielőtt azt hinnénk hogy ez csak egy kis varázslás a billentyűkön, rögtön egy erős dob-basszus tempó robban hallójáratunkba, amit egy igen feszes gitártéma követ, már-már power metal szintű téma. De azért egyáltalán nem lesz durva a dal, Damien Wilson igen jó ének témákat hoz benne. A második szám a már nevében is misztikus Dragon Island Cathedral egy csodás, izgalmas remekül megí­rt dal, amiben egy igen ötletes gitár téma kapja a főszerepet. Gary hangja olyan amit megszokhattunk tőle, selymes, mély, érzelmes. Emellett természetesen a Tenre jellemző monumentális refrén is megjelenik a nótában. (És nem csak ebben hanem a többiben is. Ha valami akkor ez igazán védjegyévé vált Gary Hughes munkásságának.) A harmadik tétel egy meseszép ballada, duett Arthur és Guinevere (azaz Gary Hughes és Lana Lane) előadásában, ami az At The End Of Day cí­met viseli. Melodikus, szép zongora játék és a két énekes bravúros teljesí­tménye. A negyedik dalban a Tyketto és Waysted aranytorkú énekese Danny Vaughn prezentál egy kissé balladisztikus, lassabb tempójú nótát, a maga egyedülálló módján. Öröm hallgatni a 80-as évek melodic rockjának egyik kiemelkedő hangját. A Shapeshifter egy akusztikus gitárral kisért, jól eltalált erősebb közép tempós szerzemény, amiben a holland Irene Jansen (aki dolgozott már Arjen Lucassenel az Ayreonban) akkorát énekelt hogy majdnem leestem a székről. Van a hangjában valami, ami igazán megfogja az embert,érzelmes, lágy, máskor pedig már-már Doro szinten erős. Ez a nóta is fantáziadúsan megí­rt, változatos alkotás. A hatodik tétel a King For A Day ismét egy lassabb, epikus nóta Bob Catley tolmácsolásában. Egy olyan szám, ami akár Catley mester szólólemezén is szerepelhetne. Mega-dallamos előadásmód, kolosszális refrén, mesébe illő énekhang, bár aki ismeri Catley munkásságát nem lepődik meg ezen. Az Avalon cí­mű számban ismét Danny Vaughn (Lancelot) következik, egy olyan nótában ami nagyon emlékeztet a 80-as évek dallamos rock hullámának élcsapataira. Hiába a Ten és Gary Hughes zenei gyökerei ebből az időből erednek. A nyolcadik alkotás a lemezen egy igen kemény, í­zig-vérig hard rock dal, amiben a Diamond Headből ismert Sean Harris énekel. Nekem leginkább a Whitesnake jut eszembe a nótáról, ez természetesen nem negatí­v kritika, sokkal inkább pozití­v. Jómagam eddig nem mélyedtem el Sean Harris munkásságában, ezt ezután a sláger után mindenképp pótolni fogom. A folkos hatásokat is felvonultató In Flames - ben Bob Catley ismét "megvillan". Egy lassú középtempós szerzemény ez, amiben minden hangszer nagyon a helyén van, tökéletesen "dolgoznak" Catley mester bravúros hangja alá. A záró akkord, a Lies, ismételten egy lágy, epikus szerzemény, Hughes előadásában, hibátlanul megkomponálva. Az akusztikus gitár itt is jelen van, nagyon jót is tesz hangzásával ennek a nótának, és refrén a Ten legjobb pillanatait idézi.

Pontszám: 10

Legutóbbi hozzászólások