Magnum: Princess Alice And The Broken Arrow

írta Hard Rock Magazin | 2007.02.21.

Megjelenés: 2007.

Kiadó: SPV Music

Weblap: www.magnumonline.com

Stílus: Hard Rock

Származás: Anglia

Dalcímek

Értékelés

A Magnum majdnem 30 éve tántorí­thatatlan képviselője a dallamos rockzenének. A "Princess Alice and the Broken Arrow" a csapat 13. albuma, mely mitikus szám ez esetben semmi rosszat nem jelent. Ellenkezőleg! A zenekar tagjai egy évet töltöttek a korong készí­tésével és ez az igyekezet és lelkesedés hallatszik is a produktumból. Persze aki arra számí­t, hogy a Magnum jelentős fazonváltáson, vagy megújuláson ment keresztül, csalódni fog. A Tony Clarkin, Bob Catley, Mark Stanway, Al Barrow, Jimmy Copley felállású csapat a már jól "kijárt" úton halad tovább. Dögös köntösbe öltöztetett gyönyörű dallamokat szállí­tanak. Nem cifráznak, nem bonyolí­tanak, egyszerűen csak játszanak és szórakoztatnak. Sejtelmes szintetizátor futammal indul az album, melybe a zongora semmivel sem pótolható, klasszikus hangulatot árasztó hangja vegyül. Azután belép Mr. Catley jellegzetes orgánuma, és rögtön érzem: Igen, ez a Magnum! A verze és a refrén dallama annyira magától értetődően nagyszerű, és ismerős hogy arra gondolok: "ezt már hallttam valahol". De persze szó sincs ilyesmiről! Elsőre, azonnal beleég az ember agyába és ezért tűnik annyira ismerősnek. Keresem rá a szavakat, hogy mit érzek, miközben hullámzik át rajtam a dal. Nyugalmat, és békét áraszt, holott a "When We Were Younger" nem lassú dal. ..."csak" szép! A következő "Eyes Wide Open" pontosan ott folytatódik, ahol az első tétel abbamaradt. Hard rockos "gitárcsipegetés" után kiállás, majd ismét jön egy olyan dallam özön, melytől szinte könnybe lábad az ember szeme. Bár a dalt, csakúgy, mint a Magnum szerzemények többségét az ének uralja, azért egy finom gitárszóló található a középrészen, mely még fokozza az amúgy sem kis élmény nagyságát. A "Like Brothers We Stand" az első pont, ahol - amikor először hallgattam a lemezt - úgy éreztem, hogy kicsit unatkozom. Természetesen mindaz igaz erre a szerzeményre is, mint ami az őt megelőző kettőre, de talán pont itt van a hiba. Az akusztikus gitáralapra fektetett nagyon fincsi énekdallam, majd a szí­vet-lelket melengető gitárszóló is nagyon rendben van, de itt már vágytam volna -még ha a Magnum határain belül is - egy kis változatosságra. A következő "Out Of The Shadow" kemény gitárbelépője, majd a dalon végivonuló riff, sőt még az énekdallam is egy kicsit a régi Whitesnake-et idézi meg nekem. Ez a dal is középtempójú, de a keményebb Magnum vonalat képviseli. A "Dragons Are Real" a második pont, ahol kérdőjelek felvillanását láttam szemeim előtt. Ez a nóta ugyanis tökéletes kópiája ez egyes, vagy kettes tracknek. Ezen a ponton akár mondhatnám azt is, hogy unalmassá válik az album. De valahogy mégsem ezt érzem...Tovább lépek, aztán majd kiderül... Az "Inside Your Head" megszólalásakor megkönnyebbülök. Végre itt egy lí­ra, ami megszakí­tja a végtelen középtempó hatalmát. Zongora, ének, majd később belép a többi hangszer is. És ekkor történik valami. A dal középtempóra vált, majd a szóló alatt ismét lassabb vizekre evez. Ez a változatosság teszi a szerzeményt az album egyik legjobb darabjává. A "Be Strong" indí­tása újabb meglepetés. Tört ritmusra érkezik a riff, majd az érkező középtempó, és szintetizátor kí­séret egy kicsit a Saga világát idézi meg. Kifejezetten feszes ritmusú, "haragos" hangvételű szerzemény. Telitalálat! A "Thank You For The Day" egy újabb lassú dal. Átlebeg felette egy kis Beatles varázs, mely bár kifejezetten jót tesz neki, mégsem elég, ahhoz, hogy el tudja érni az "Inside Your Head" szépségét. Figyelem! Érkezik az album (számomra) csúcspontja! "Your Lies". AC/DC-s riffel indul és aztán jön egy olyan melódia bomba, amitől a hideg száguldozik a hátamon. Rövid, de tökéletes szóló, káprázatos kiállások, gyönyörű felépí­tés. Igen, ez egy olyan dal, amelyért érdemes élnie és alkotni egy zenésznek! Az általam valaha hallott egyik legjobb szerzemény ebben a műfajban! A "Desperate Times" egy kicsit ismét lehűti a kedélyeimet. Ismét egy középtempójú, kissé egysí­kú dal. Szépen csordogál, kellemes, de ennyi... Az albumot záró "You'll Never Sleep" méltó lezárása az albumnak. A lassú felvezetés után szinte berobban a nóta, mely ismét felvonultatja a Magnum minden erényét melyet ezen a korongon többször is megcsodálhatunk. Szép szóló, karcos alapok és dallamok, dallamok! Az album kiállí­tásában és extráiban is kitesz önmagáért. A CD mellet az öt művész egy plussz DVD-vel is meglepi a vásárlót, melyen a lemez készí­tésének pillanatait, fényképeket, interjúkat láthatunk.

Pontszám: 9