Thunderstone: Evolution 4.0

írta Tomka | 2007.02.08.

Megjelenés: 2007

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: www.thunderstone.org

Stílus: (modern) power metál

Származás: Finnország

Dalcímek

Értékelés

Úgy látszik, hogy mostanában a másod-, és harmadvonalbeli heavy/power metál csapatok, akik általában egy eredeti vagy többnyire hí­res banda nyomvonalán indultak el és tették meg az első lépéseiket a metál világában, két-három album kiadása után, amelyek ugyan nem váltották meg a világot, de a stí­lust szeretők és underground körökben elismerést és tetszést arattak, most úgy gondolják, hogy ha zenéjük vonalát egy durvább, thrashesebb irányba viszik el, akkor esetleg kiléphetnek a beskatulyázottságukból, ráadásul ezzel együtt elutasí­thatják a plagizálás vádját. Kissé paradox módon a dallamosság háttérbeszorí­tásával próbálják a popularitásukat növelni, hiszen ez a változtatás általában az egyből ható dallamok rovására megy. Persze felmerülhet a lehetőség, miszerint az enyhébb stí­lusváltás, vagy fogalmazzunk úgy, hogy az originál stí­lus thrashes, progresszí­v, vagy éppen göteborgi elemekkel való kiegészí­tése az önmegvalósí­tás egy újabb lépcsőfoka, a zene egy "újfajta" aspektusból való megközelí­tése, ám tekintve az eddig a szigorúan egy egzakt stí­lus kizárólagos preferenciáját, nem meglepő, ha ezt az együttes hí­vei kétkedéssel fogadják, az új zenét pedig fenntartásokkal, anélkül, hogy esetleges negatí­v előí­téletekkel viseltetnének az "új" muzsikával szemben. Ezt a megoldást, vagy legalábbis alternatí­vát választotta a 2007-es év beköszöntével a finn Thunderstone legénysége is, akik anno a Stratovarius, illetve a Sonata Arctica zenéjét találták annyira inspirálónak, hogy a nyomdokaikba lépjenek, több tucat társukkal egyetemben, akik közül "villámékat" Pasi Rantanen énekesi kvalitásai, illetve az együttes dalszerzői képességei emelték ki. Már előző, Tools of Destruction cí­mű lemezükben is megmutatkozott az esetleges relatí­v radikálisabb váltásra hajló attitűd, azonban ez a potenciál csak a negyedik korongban realizálódott. A Tools még alapvetően követte a klasszikus heavy metálból hagyományozódott dalstruktúrákat, és a modern power metál bevált kliséit, ezeken a határokon belül maradva próbálták súlyosabbá tenni zenéjüket, a megadallamos refrének megtartása mellett, amiket vaskos, korszerű hangzással egészí­tettek ki. Az Evolution 4.0 esetében azonban ezen határok kitágí­tásának, illetve eltörlésének kí­sérletével találkozhatunk. A hangzás ezúttal is szinte tökéletes, az arányok megfelelően oszlanak el az egyes hangszerek között, a háttérben még a szintit is bőven ki lehet venni (amely redukált szerepéből kifolyólag valószí­nűleg az atmoszféra megteremtésének segí­tésére hivatott), a verzék alatt néhol az ének és az instrumentális partí­ció dimenziója kicsit egybemosódik, de korántsem vészes. A zenei téren jelentkező újí­tás főleg a progresszí­v power metálra és a post-thrash bandákra jellemző szaggatott, "fragmentált" riffelés nagyarányú megjelenése, több helyen a klasszikus heavy riffek helyett is ilyenekkel találkozhatunk, ami annyiban pozití­vum, hogy arányosan adagolva szí­nesebbé, progresszí­vabbá teszi a zenét, csak nem szabad átesni a ló túloldalára, nehogy túlzott monotonitásba csapjon át. Ennek ellenére egy egész számot szenteltek neki, mégpedig a Swirl cí­mű, szinte tiszta thrashes szerzeményt, amely messze a legtöbb agresszivitást involváló, de ezzel párhuzamosan az egyik legjobb dal a korongon a maga nagyfokú intenzitásával, és fejeket leszakí­tó gitártémáival, ráadásul a lemezen elfoglalt pozí­ciójából következően kiváló szerkesztői képességekre is utal, hiszen nagy kontrasztot alkot a lebegősebb, "lágyabb" őt megelőző Holding On To My Pain-el, és az őt követő Down With Me-vel, ami egy hosszabb, kifejtősebb szám. A fülbemászó refrének és a kiváló énektémák továbbra is megmaradtak a lemezen, amit a másodvonalbeli power metál énekesek élvonalában helyet foglaló Pasi Rantanen hoz a maga relatí­v könnyen felismerhető hangján, minden számban nagymértékben emelve a produkció értékét, élvezhetőségét és befogadhatóságát. Ezek a refrének azonban vesztettek valamennyit, talán a "stí­luskiigazí­tásnak" köszönhetően a megszokott monumentalitásukból, de érezni az igyekezetet. A modern riffelést a klasszikus gitárszólók adagolásával próbálják ellensúlyozni a gitárosok, gyakran hallhatunk gitár-szintetizátor "párbeszédet", amiknek az értékéből csak relatí­v halkságuk von le valamicskét. Még az erős power metál albumok mezőnyéből is kiemelkednek az olyan hamar ható számok, mint a záró Great Man Down, vagy a Solid Ground (dicséretes, hogy a lemez vége felé is hagytak bőven "ütős" számokat), illetve a lemezt nyitó trió, de igazság szerint 3-4 hallgatás után minden számban lehet nagyon jó pillanatokat felfedezni, í­gy "megtérül" az esetleg több hallgatást igénylő számoknál is a befektetett energia.

Pontszám: 8