Dark Illusion: Beyond The Shadows
írta garael | 2007.02.07.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Igencsak örvendetes, hogy a mai metal bandák egy része nyíltan elismerve gyökereit, zenéjében tiszteleg a nagy elődök előtt. A COC, Cathedral a Black Sabbath, a Sabbtail a Deep Purple, a The Cult a Doors, a Lordi Alice Cooper, az Astral Doors Dio zenei örökét ültetik a mai metal és hard rock modernizált környezetébe, néha még a mestereket is túlszárnyaló eredménnyel. Az persze nem meglepő, ha egy valamikori Elf tag tiszteleg Padavone életműve előtt - lásd Feinstein kritikámat-, ám az sem kivételes, ha egy olyan együttes teszi ezt, melynek tagjai egy más generációhoz tartoznak. A Dark Illusion - jóllehet a lemezborító egy igazi true metal alkotást sejtet - az oldalunkon oly sokszor emlegetett Rainbow birodalmát próbálja megidézni, ha nem is archaizált, de mindenképpen alázatos formában. A korai hetvenes években tinédzser bandaként alakult együttes jó pár évig koptatta a színpadot, ám egy hosszú szünet után igazából 2003-ban indult be a szekerük: Tomas Hultqvist és Niklas Tengblad alapító tagok újra összeálltak, hogy némi energiát pumpáljanak az egyébként sem punnyadt svéd metal életbe. A szünet évei alatt Hultqvist nem pihent, fiókjában jó pár szám gyűlt össze, hogy három belőlük egy single-t képezzen, melyet âFor Just Another Night" címmel adtak ki, s melyről a címadó szám egy âMelodic Rock is back Vol. 5" válogatáson is megjelent. Mivel ez a szám a svéd listákat és a rock rádiókat is megjárta, a siker a folytatásra inspirálta a tagokat. A két zenész nemhiába szocializálódott zenei környezetben: remek érzékkel tudtak megfelelő énekest találniuk. Thomas Vikström a régebbi rajongóknak a Stormwind, és Candlemass nevű kultikus bandákból is ismerős lehet, de amolyan vendégművészként feltűnt már a keresztény Audiovision-ban és a Speedy Gonzales ( de hülye név), valamint a 7Days nevű formációkban is. Hangja valahová Mats Levén és Rob Halford közé tehető, szinte mindent el tud énekelni, amit akar. A bandához basszgitáros poszton csatlakozott még Pontus Egberg , valamint Jonas Östman dobon, és készen is állt a csapat meghódítani a metal színpadokat. Nos, a megalkotott mű egyszerre szolgálja ki a Rainbow, de a későbbi, nyolcvanas évek metal zenéjét is szerető embereket: míg a dallamok és a szólók a szivárványt idézik, addig a riffek és az énekes sikolyai a klasszikus Judas, Accept párost, olyan remek érzékkel párosítva ezt a két világot, hogy a frigyből bizony figyelemreméltó utód született. A kezdő szám - némileg ellentmondva a fentebb írtaknak - egy mai, Dream Evil-es utánérzéssel indul, persze gonosz álomék is bőven merítenek a klasszikus évtizedekből, a dallam pedig jóleső retro módon fekszik rá a döngölő riffekre. A Child Of The Night Judas-os speedelése csak előjáték a Kill The King-et idéző refrénhez, a Warrior pedig egy szép ballada, kitűnő énekesi teljesítménnyel. A Power Of The Evil ismét keményebb vizekre evez- némi ismerős dallamfordulatot itt is észrevehetünk - , a továbbiakban pedig az említett számokhoz hasonló stílusban következnek egymás után a nóták: metal riffelés, Rainbow-t idéző dallamok, és a Blackmore-i iskolát követő gitárszólók, némileg felturbózott hajtómotorral, már ami a sebességet illeti.
Legutóbbi hozzászólások