ReVamp: Wild Card

írta TAZ | 2013.08.23.

Megjelenés: 2013

 

 

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: www.revampmusic.com

Stílus: Szimfonikus progresszí­v metal

Származás: Hollandia

 

Zenészek
Floor Jansen - ének Ruben Wijga - billentyűs hangszerek Arjan Rijnen - gitár Jord Otto - gitár Henk Vonk - basszusgitár Mattias Landes - dob Vendégzenészek: Johan Van Stratum - basszusgitár (1-11.) Marcela Bovio - kórus (1-11.) Daniel De Jongh - kórus (1-11) Devin Townsend - ének: (6) Mark Jansen - hörgés (10)
Dalcímek
1. The Anatomy Of A Nervous Breakdown: On The Sideline 2. The Anatomy Of A Nervous Breakdown: The Limbic System 3. Wild Card 4. Precibus 5. Nothing 6. The Anatomy Of A Nervous Breakdown: Neurasthenia 7. Distorted Lullabies 8. Amendatory 9. I Can Become 10. Misery's No Crime 11. Wolf And Dog
Értékelés

Az After Forever feloszlása után Floor Jansen énekesnő nem sokáig ült a babérjain, ugyanis tehetséges muzsikusokat toborzott maga mellé, akikkel életre hívta a ReVamp nevű formációt. A bemutatkozó album felvételeiben, munkálataiban még a volt zenésztárs, Joos Van Den Broek billentyűs is részt vett, ennek ellenére a debütálás kicsit alulmúlta az elvárásokat, így kíváncsian vártam, hogy mit hoz majd a folytatás. Az új albumra szinte napra pontosan három évet kellett várni, köszönhetően Floor betegségének és a közel egy éves Nightwish turnénak, amely megszakította az új lemez munkálatait (ne feledjük, hogy Jansen kisasszony segítette ki a dalos pacsirta nélkül maradt finneket). Szerencsére megérte ennyi ideig várakozni, ugyanis egy sokkal érettebb produkciót rakott össze ez idő alatt a ReVamp gárdája.

Az album koncepciója egyfajta kettősség és kiszámíthatatlanság ábrázolása, ami a borítón is megjelenik. Floor, aki ezúttal a „szívek királynője”, egyszer a rútabb, gonoszabb oldalát mutatja nekünk összeszabdalt arccal és vérző szívvel a kezében, ellentétként pedig megjelenik a szebbik arca is, habár a „szívek királynője” sosem őszinte, ezért nem tudhatjuk, hogy mikor mire számíthatunk tőle. Nos, hallottam már ennél eredetibb koncepciót is, bár volt honnan ihletet merítenie Floornak, ugyanis elég jártas az operák világában, ha pedig valaki már olvasott opera librettókat, akkor tudhatja, hogy vannak ennél sokkal puritánabb történetek is. Mindenesetre tény, hogy az ő szemszögéből nézve tényleg erről szól a ’Wild Card’. Sokkal szélsőségesebben és kifejezőbben énekel itt, mint korábban bármikor. Egyrészt jelen van a rockos, karcosabb orgánuma, amit az utóbbi években jóval többet használ, másrészt fellelhető a lemezen az a klasszikus énekstílus is, amit még a konzervatóriumban tanult, ráadásul mindez meg van támasztva egy vaskos kórussal, amelynek tagjai Marcela Bovio a Stream of Passion és Daniel De Jongh a Textures zenekarokból.  És ha mindez nem volna elég, akkor olykor-olykor megcsillantja Floor a musicales, szövegmormolós, kiabálós oldalát is, mint például a Misery’s No Crime című dalban. A kedvenc énekeseim közül leginkább Roy Khant juttatja eszembe, ugyanis ő az, aki ennyire együtt él a dalok szövegével, mondanivalójával. Úgy gondolom, hogy az elmúlt évek tapasztalatai, életeseményei pozitív irányba lendítették Floor művészetét és ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a ’Wild Card’ egy ütősebb album lett elődjénél.

A másik faktor, ami miatt előrelépésnek tartom ezt a lemezt a debütáló albumhoz képest, az természetesen maga a zene és a dalok minősége. A hangszerelésben és a stúdiómunkálatokban ezúttal is Joos Van Den Broek segédkezett és lenyűgöző munkát végzett a revampos srácokkal. Maradt a modern hangzásvilág, azonban sokkal fajsúlyosabbak és változatosabbak lettek a dalok, továbbá több kapaszkodó is van bennük, a dallamokat akár első hallgatás után is vissza lehet idézni. A riffek elképesztően markánsak, összetettek, a dobhangzás is rengeteget fejlődött az előző lemezhez képest és különösen tetszik, hogy az elektrós betéteket nem szorították háttérbe, itt is jelen vannak a dalok többségében, például a Wild Card és a Wolf And Dog című tételekben.

Úgy gondolom, hogy a ReVamp muzsikájának már nem sok köze van a szimfonikus gótikus metalhoz, a gótikus szót inkább csak azért csapják hozzá a stílus megnevezéshez, mert női énekes tölti be a frontember szerepet. Érdemes volna kicsit felülvizsgálni ezt a kategorizálást, ugyanis a hallottakból leszűrhetjük, hogy inkább szimfonikus progresszív metallal van dolgunk, amit tovább erősít az a tény is, hogy sikerült a lemez Neurasthenia című dalához meghívni a progresszív metal egyik ikonikus alakját, Devin Townsend mestert. Floor és Devin hatalmas duettet kerekítenek, számomra ez a nóta az album egyik fénypontja. Ha a vendégzenészeknél tartunk, akkor nem szeretném kihagyni Mark Jansent, az Epica gitárosát, aki a Misery’s No Crimeban hörög, illetve a Stream of Passion bőgősét, Johan Van Stratumot sem, aki a basszusgitár témákat játszotta fel a lemezre. Johan úgy került a képbe, hogy néhány hónapja kilépett a bandából Jaap Melman, így muszáj volt keríteni valakit, aki feljátssza a basszusgitár részeit. Azóta természetesen leigazoltak Floorék egy új bárdistát Henk Vonk személyében, de az ő játékát értelemszerűen leghamarabb a turnén, illetve a remélhetőleg a jövőben megjelenő harmadik ReVamp albumon hallhatjuk.

A sok pozitívum ellenére a közel 50 perces zenei utazás után kissé fáradtan és nyomottan vettem ki a fülhallgatót a fülemből és először nem értettem, hogy miért, hiszen egy rendkívül változatos anyagról van szó. Azonban a második hallgatás után rájöttem, hogy nincs egy klasszikusnak mondható lassú dal sem a lemezen. Vannak nóták, mint például a Plecibus, a Nothing vagy a Distorted Lullabies, melyek tartalmaznak itt-ott merengő részeket, de ez a hangulat nem tart sokáig, így kissé nyomasztó egyben végighallgatni az albumot, ugyanis annyira tömör és összetett a zenei szövet, hogy elengedhetetlen volna egy kis megnyugvás, amit sajnos nem kapunk meg.

Pontszám: 8.5

Legutóbbi hozzászólások