Ereb Altor: Fire Meets Ice

írta Mike | 2013.08.01.

Megjelenés: 2013

Kiadó: Cyclone Empire

Weblap: http://www.erebaltor.com

Stílus: Viking/doom/pagan/black metal

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

A mindenható Bathory egyik legszorgalmasabb tanítványa újra csatába vonul. Mindössze egy év telt el a ’Gastrike’ óta, és máris itt vannak Svédország underground harcosai, méghozzá teljes fegyverzetben, régi fényükben tündökölve! A tavalyi koronggal addig ismeretlen felségvizekre hajózott az Ereb Altor legénysége: a korábbi, jobbára lassan áramló, folyamszerű vikinghimnuszokat felváltották a gyakorta szélsebes tempókig felpörgő pogány/black metal-tirádák, a dallamos-hősies éneket pedig a veszett rikácsolás… Mára már sikerült valamelyest megbarátkoznom azzal az anyaggal, hiszen a maguk éjfekete zabolátlanságában egyáltalán nem rosszak a sötét boszorkányregékről és kísértethistóriákról szőtt ’Gastrike’ számai, akkoriban azonban nem volt késztetésem vérbemártott pennát ragadva kritikába fojtani csalódottságomat.

Szinte pontosan egy évre rá máris egy új soralbumról szóltak a hírek, amely a ’Fire Meets Ice’ címet kapta a vér és az acél keresztségében. Nem véletlen e hangya-szorgos dalszerzés, vélhetően a zenészek is mihamarább tudatni akarták a nagyvilággal, hogy nem tévelyedtek el, a ’Gastrike’ csupán egy egyszeri kitérő volt a black metal kénköves birodalmába, s a kalandozások újfent a jól ismert vikingföldeken folytatódnak; az elsőként bemutatott Nifelheim ugyanis egy hamisítatlan epic doom remeklés, ráadásul az egyik legjobb szerzemény, ami a banda tollából való. Az Ereb Altor tagjai mindig is felvállalták, hogy a zenéjük egyfajta tiszteletadás a Nagy Példakép, a Bathory előtt, mégis olykor az az érzése az embernek, hogy a saját ötleteik kidomborítása helyett egy Quorthon-emlékalbumot hallgat, s nem rest plagizálással vádolni őket. Engem azonban minduntalan meggyőznek azzal a képszerűen hangulatos, szinte plasztikus muzsikával, amelynek révén könnyűszerrel a viking mítoszok komor világában és a messzi észak hófödte tájain találjuk magunkat; s amely így aztán rendre elnyomja bennem az ordító hasonlóságokból fakadó esetleges ellenérzéseimet. És még örömmel is tölt el a tudat, hogy vannak, akik a néhai Quorthon szellemiségét továbbviszik, hagyatékát ápolják, jottányit sem engedve a minőségből. Így van ez most is: a ’Fire Meets Ice’ bizony szép munka!

Az Ereb Altor zenéjének gyökerei nem a Bathory ’80-as évekbeli ősprimitív, zsigeri black metaljából, és még csak nem is a ’Blood Fire Death’ zordon rekviemjéből eredeztethetőek, hanem Quorthon „viking-ciklusainak” terméseiből: nevesül például a ’Hammerheart’-ból vagy a későbbi, kétrészes ’Nordland’-ből, hogy csak egyet-egyet emeljek ki. A 2008-as ’By Honour’ és folytatása, a ’The End’ a Bathory ezen epikus korszakainak autentikus lenyomatai, s ehhez kapcsolódik immár a legfrissebb opus, a „Tűz és Jég találkozása” is. Visszatértek hát a gleccserként hömpölygő doom-riffek, a heroikus énektémák, a nagy, drámai kórusok, no és az északi mondavilág apraja-nagyja. Az ódon hangulat ezúttal is oly markáns, hogy akarva-akaratlanul is az elképzelt középkor elevenedik meg lelki szemeink előtt, netán távolról Basil Poledouris monumentális szimfóniái, és a Conan, a barbár vériszamos heroizmusa. A jelenkor gyermeke pedig a Trónok harcát vizionálhatja…

Üdvözlöm ama tényt is, hogy afféle újító szándék gyanánt, illetőleg az első két lemez hangzásvilágának szolgai másolatát elkerülendő, a black metalos elemeket nem száműzték teljesen a repertoárból; amolyan dinamikafokozó jelleggel bukkannak fel több ízben, jóllehet nem telepszenek rá a zenei anyag egészére, mint a ’Gastrike’ esetében. Már a lemeznyitó, 9 perc fölötti címadó dalban minden benne van, mi az Ereb Altor veleje: mélabús zongorás-akusztikus gitáros intro, ólomlábakon járó ritmusok, kántáló kórusok, pallérozatlan éneklés és black metalos rikácsolás elegye. Tulajdonképpen az album szinte minden momentuma a fent említett Bathory-klasszikusokról köszön vissza, még a vijjogó gitárszólókat is mintha Quorthon mester játszaná ott fenn a Valhalla valamelyik csarnokában… Ugyan a dallamos ének lehetne olykor kifejezőbb, hogy azt ne mondjam, kimunkáltabb, mint például a My Ravens szomorkás, lírai betétjénél (Ragnar képességein nem múlna, halld másik bandájukat, az doom metalos Isole-t), ám ebben is érzek egyfajta tudatosságot, már ami a letűnt korok primordiális, nyers bárdolatlanságához való ragaszkodást illeti.

A birtokomban lévő promó-anyag rendkívül enerváltan szól, csak abban reménykedem, hogy a bolti forgalomba kerülő CD teltebb, acélosabb hangzással bír. A kiváló dalokról azonban kizárólag elismeréssel tudok nyilatkozni: az epikus viking metal diadala ez! „Baptised In Fire And Ice…”

Pontszám: 8