Ripe: The Eloquence of Silence

írta Jocke | 2012.12.26.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Mighty Music

Weblap: http://www.riperocks.dk

Stílus: Heavy Metal/ Hard Rock

Származás: Dánia

Dalcímek

Értékelés

Háromnapnyi masszív karácsonyozás és rokonlátogatás után (ami kis hazánkban legfőképp a borozással és a pálinkázással egyenlő) az ember fia legszívesebben kiűzné magát a világból. A tervezett pihenésből nem lett semmi, karácsonykor jobban le lehet amortizálódni, mint előtte az egész éves dolgos hétköznapok során bármikor. Agónia, ágyban fekvés, felkelni nem akarás. A zene pedig éket ver fájdalomtól lüktető agytekervényeimbe, legszívesebben néma csendben tölteném az egész napot. S akkor egyszer csak előkerül egy fiatal zenekar Koppenhágából, amelynek köszönhetően ismét hegyeket kezd formálni az EKG-m. Erre már érdemes lesz kikelni az ágyikóból, nagyon úgy tűnik…

Annyira azért mégsem fiatal zenekar a szóban forgó Ripe, idestova már 12 éve alakultak meg a dán fővárosban. Azonban az ’Eloquence of Silence’ még csak a második stúdiólemezük, így semmiképp nem nevezhetőek rutinos rókáknak. A zenében viszont nem feltétlenül a rutin dominál, sőt, hányszor láttuk már, hogy a nagy öregek saját unalmukba fúlnak bele, miközben langyos albumokkal rémkedik a világot? Az Artilleryben is vitézkedő Michael Bastholm Dahl és az évek során összeszokott hangszeres csapat a nyolcvanas és a kilencvenes évek heavy metal és hard rock ízeit kavargatja nagy bőszen, s már az első fogás (’A Moment of Forever’) illetve az előétel (’At the End of Time’ demó) is ízletes lett, bár akkor még csak kukták voltak a dán legények. A mestervizsga letétele után most már megérettek (mint ahogy nevük is ezt jelenti) a szakács titulusra is, az ’Eloquence of Silence’ a legnagyobb ínyenceket is jó fogja lakatni. A Ripe zenéjén leginkább a kilencvenes évek Pretty Maids-e fedezhető fel, ami a származást tekintve egyáltalán nem meglepő dolog, miközben 20-25 évvel ezelőtti hair metal bandák zenei sziluettjei táncolnak a háttérben, hol erőteljesebben, hol halványabban.

A dalok szerkezete meglehetősen egyszerű, egyenesen előre heavy metal/hard rock, szinte mindegyik dal három perces, pörgős szerzemény. Így egyfelől a dinamikában kell keresni a Ripe erősségét, másfelől pedig az érzésből jövő gitárjátékban, a lazán odatolt, de mégis kemény riffekben, vagy a főtéma mögött meghúzódó, fülbemászó melódiákban. Dahl hangja szerintem tökéletesen illik a Ripe-hoz, ehhez a kicsit koszos, nem teljesen steril hangzású heavy metalhoz. Árad belőle – az énekből és a zenéből is – a természetesség, a zene átélése, amely tulajdonságok sok mai bandából sajnos hiányoznak.

Ráadásul nem csak jól játsszák a heavy metalt, hanem jó dalokat is írnak; ez most lehet, hogy egy kicsit bután hangzott, tulajdonképpen arra akartam ezzel célozni, hogy vannak, akik nem írnak kiemelkedően, de jól el tudják adni magukat, vannak, akik eszement gitármágusok, de rosszabbnál rosszabb lemezeket adnak ki, és persze azok, akik mindkét fronton otthon vannak. Szerintem a Ripe ez utóbbi kategóriát képviseli, s már csak arról kéne meggyőződni, hogy tudják-e hozni a szintet élőben is (a netes videóktól nem dobtam hátast, de nem is igazán találtam megfelelő minőségű felvételt).

Pontszám: 8.5