Mob Rules: Cannibal Nation
írta Jocke | 2012.11.29.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Rég várok egy ilyen albumra, mint amilyen a Mob Rules ’Cannibal Nation’-je. Utoljára majdnem pontosan egy évvel ezelőtt, egy fiatal finn csapat, a Constantine debütáló lemezén találtam meg a heavy és a progresszív metal ilyetén keresztmetszetét. Természetesen nem a Constantine a tyúk, és nem a Mob Rules a tojás, a németek ugyanis már majd’ húsz éve alakultak, s hetedik albumukat adták ki a Kannibál Nemzettel. Hamar megtalálták saját hangjukat, s könnyedén levetkőzték a korai idők Helloween által befolyásolt muzsikáját, átadva a teret a tradicionális heavy metalnak. A Mob Rules zenei világára így egyre nagyobb hatással lett az Iron Maiden (2002-ben ráadásul kiadtak egy ’Hollowed Be Thy Name’ című albumot is), amely még most is tetten érhető, mint ahogy némileg Dio munkássága is.
A Mob Rules ott folytatja, ahol 2009-ben, a legutóbbi albummal abbahagyta. A ’Cannibal Nation’ könnyeden illeszkedik a ’Radical Peace’ nyomvonalára, így a korábbiaknál erőteljesebb albumot kapunk, amely szerencsére megtartja dallamos jegyeit is. A ’Cannibal Nation’ tulajdonképpen egy minőségi heavy-, progresszív- és dallamos metal dalokból álló válogatás, amely szerintem stílusában az idei év egyik legjobbja.
A kezdetektől, vagyis 1994-től a mikrofon mögött álló Klaus Dirks énekes számomra Bruce Dickinson és Harry Conklin kereszteződését jelenti. Technikailag ugyan nem áll az ő szintjükön, de a hangjában rejlő szimpatikus kisugárzásnak és elnyújtott dallamainak köszönhetően nagyon élvezetesen prezentálja a Mob Rules különböző témákból táplálkozó dalait. Ugyanis a wilhelmshaveni zenekar egyik nagy erénye, hogy szövegeik rendkívül érdekesek és szerteágazóak, amit a ’Cannibal Nation’ is jól példáz. A címadó dal Jean-Bédel Bokassáról szól, aki a Közép-Afrikai Köztársaság előbb köztársasági elnöke, majd önkényesen császára lett a hatvanas-hetvenes években. A véreskezű diktátor gyermekek lemészárlásában is részt vett, így halálra ítélték, bűnlajstroma azonban ennél jóval hosszabb volt. A vádpontok között szerepelt a kannibalizmus is, bár később emiatt nem vonták felelősségre.
A Scream for the Sun már egy jóval felemelőbb témát feszeget, mégpedig a Mount Everest első, sikeresen végződő megmászását. A dal egy interjúrészlettel nyit, amely Sir Edmund Hillary-vel készült, aki 1953. május 29-én Tenzing Norgay-jal együtt lépett fel a Világ Tetejére. A gyakorlatilag refrén nélküli dal talán ki is emelkedik a többi közül, az utolsó egy perc magasztossága és maidenes sikolyai pedig a hallgatót is az expedíció részesévé változtatják. Nem tér le a Maiden ösvényéről a Tele Box Fool sem, amely természetesen a világ egyik lehatásosabb népbutító eszközét, a televíziót és persze a TV-adók egyre inkább csökkenő színvonalát igyekszik sárba döngölni.
Mindenképpen érdemes kitérni a borítóra is, amely két, egymás farkába harapó kígyót ábrázol. A megszokott uroborosz jelképen egy olyan kígyót láthatunk, amely saját farkát marja meg, ezzel szimbolizálva a világ örökös körforgását. A motívum belsejében látható világtérkép, és a kígyók hasán csüngő emberek minden bizonnyal szintén erre a jelentésre utalnak, azonban a kígyó megkettőzése már jóval kifejezőbb a cím szempontjából (ennek ellenére nem konceptalbumról beszélünk).
Legutóbbi hozzászólások