Nostradameus: Hellbound
írta Hard Rock Magazin | 2006.10.13.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A Nostradameust legutóbbi albumával, a Third Profecy-vel ismertem meg, kellemes, másodligás skandináv heavy-t játszó együttesként. Lemezükön volt egy-két szám, ami bekerült a válogatásmappámba, és a Narnia mellett egy megbízható, állandó színvonalat nyújtó, ám izgalommentes bandaként könyveltem el. A napokban kaptam kézhez a 2004-es albumukat, majd mikor beraktam elindítottam a lejátszót, és meghallgattam az első számot, bosszankodva vontam fel a szemöldökömet: újabb fake albumot sikerült megszereznem. A lemezt tovább hallgatva aztán rájöttem, szó sincs itt hamisítványról, pusztán a banda tudott hozni egy olyan dolgot, amit nem vártam volna tőlük: izgalmat, és továbblépést. Nos tehát: az első szám egy olyan death-es csatakiáltással indul, melyet bizonyára a viking ősök eresztettek el, mikor lerohantak valamilyen települést. A kiáltás okozta sokkot aztán enyhíti a dallamos verze, ám a dalban visszatérő scratch-es modern riff inkább a Soilwork-ot juttatja az eszembe, mint egy ortodox heavy csapatot. Kiváló szám, én valahogy így képzelem el a műfaj határainak kitágítását. A Your Betrayal is fasza, középtempós riffel nyit, melyre aztán érkezik a dallamos verze, és a kiabálós refrén. A dobos jól megdolgozik a pénzéért, szinte le sem száll a kétlábdobról, végigpumpálja az egészet, a heavy-ból a powerbe tolva át a hangulatot. A következőben ismét visszatérnek a vikingek, sőt, nagyobb sereggel, mint az előzőekben. Persze nem kell megijedni, nem death hordák söpörnek végig a tájékon, pusztán a viking harcosok vonták kissé jobban össze a szemöldöküket. Fasza power nóta, szigorú, modern sika riffekkel, és lassabb, dallamos refrénnel. A keménységet a betorzított ének, és az effektek is fokozzák. Azért pihenésképp, és egy kis progresszív jelleget adva a számnak, van egy kis lassabb, akusztikusabb betét is. A Hellbound egy hagyományosabb metálnóta, melyben ismét előkerül kis színként az akusztikus gitár, de csak annyira, hogy jobban kihangsúlyozza a továbbiakat. Remek refrénű, igazi koncertfavorit. Na, haladjunk arrébb egy lépéssel. A One Step away ismét egy gyors szerzemény, jól odacsapnak a lecsóba a fiúk, kissé Sonatas refrénnel az egyik legdallamosabb szám a lemezen, persze a verze az inkább skandináv durvulat, és nem barokk metál. A Fight olyan, mintha az előző albumról maradt volna le, a másik hagyományosabb heavy a lemezen, szintén dúdolható refrénnel, és dallamos gitárszólóval. A Cuts Like Blades megint előhívja a viking ősöket, legalábbis egy csatakiáltás erejéig. A tempó frankón nyaktornáztatós, csak néha jön be egy kis lassulás, ám akkor elindul a géppuskasorozat, a dobos stepaerobicba kezd, bizonyára nem Norbitól tanulta, de igencsak élvezhető. A refrén itt is pazar, nagyon kinyitották a fiúk a dallamzsákot is. A Seven Manowar-os szólóval kezd, a Dream Evil ír ilyen nótákat, frankó galoppozós hősies metál ez, mondanom sem kell, milyen dallamokkal, talán csak az egyszavas refrént kellett volna kicsit jobban kidolgozni. Az utolsó nóta géppuskaszerű dobtémáival méltó lezárása az albumnak, a baljóslatú verze találón váltakozik az elbeszélős refrénnel.( a bónusznótát sajnos nem hallottam.)
Legutóbbi hozzászólások