RPWL: Beyond Man And Time

írta nagybandi | 2012.05.09.

Megjelenés: 2012

Kiadó: InsideOutMusic

Weblap: http://www.rpwl.de/cms/

Stílus: Progresszí­v rock

Származás: Németország

Dalcímek

Értékelés

Az egykori alapítótagok vezetékneveinek kezdőbetűiből kreált meglehetősen fura nevű RPWL Németország (vagy inkább Európa) legkeresettebb Pink Floyd „másoló” zenekarává nőtte ki magát az elmúlt évtizedben. Még 1997-ben álltak össze a fiúk e név alatt természesen Pink Floyd tribute-ként, majd a 2000-ben megjelent ’God Has Failed’ című első önálló lemezükkel kiléptek ebből a státuszból – félig. Saját dalokat vettek fel, de az általuk tiszta szívből szeretett Floyd zenéjének összes jellegzetességével, hangulatával, David Gilmour énekhangjának és gitárjátékának hű interpretálásával. Azon kevés (egyetlen?) tribute zenekarok közé tartoznak, akik olyannyira zseniális dalokat írnak, hogy a hallgatóságban hiányérzet nélkül idézik fel a példakép főleg ’80-as évek végi szerzeményeit, sőt kijelenthetjük, ha a Floyd folytatta volna valamikor a közös munkát, ez lett volna az eredmény.

Félreértés ne essék, egyáltalán nem negatívumként róvom ezt most fel az RPWL-nek, inkább megemelném előttük a kalapom, mert olyan ajándékkal kedveskednek a rajongóknak, melynek csak örülni lehet. Mielőtt azonban belevágnék a lemezismertetőbe mondjuk ki tehát kerek-perec: az RPWL a szó legnemesebb értelmében koppintja a Pink Floydot, lehet pofátlanul, de teszi ezt összességében zseniálisan, hihetetlen érzékkel és ami itt igazán fontos, nagy tisztelettel!

Az igen hosszú, 75 perces ’Beyond Man And Time’ a német zenekar ötödik stúdióban felvett lemeze, mely pályafutásuk során első ízben konceptalbum. A Transformed rövid instrumentális nyitánya után szépen beleúszunk a nagyobb lélegzetvételnyi majd’ 10 perces We Are What We Are című dalba, melynek elektronikus háttérhangjai, fülbemászó énekdallamai, remekül passzoló gitártémái előrevetítik, mit is várhatunk a következő 70 perctől. Tökéletes hangszeres megoldások, ütemváltások, hangulatos billentyűtémák, komplexitás, melyek mint említettem, jellemzőek az egész albumra.

A Beyond Man And Time és a slágeresebb Unchain The Earth hasonlóan remekül hozza az ismert és csodaszép floydos „kliséket” (bocsánat a szóért), bár nekem az elektronika jelenléte kicsit sok. Véleményem szerint szükségtelen, számomra semmit sem tesz hozzá a zenéhez, mely ezek nélkül is megállná a helyét; bár tegyük hozzá, nem is vesz el semmit, mindössze modernebb hangzást eredményez.

A lemez egyik legjobbja, a The Ugliest Man In The World határozott, rockosabb  gitártémával nyit, melynek riffje a lágyabb, akusztikus gitárral kísért részek ill. a billyentyűszólók mellett is folyamatosan uralkodik a dalban. Ez már azért több, jóval progosabb megközelítés, mint a nagy előd zenéje, főleg, ha figyelünk az osztrák Werner Taus remek basszusjátékra, mely a következő, The Road Of Creation-re is nagyon jellemző. A lemez legrövidebb pillanata, a lágy és sejtelmes Somewhere In Between után kapunk még két gyöngyszemet, majd következik a 17 perces csoda, a The Fisherman színes, változatos világa, egy kiváló zenészi teljesítményt és kreatív zeneszerzői képességet megcsillantó hosszabb lélegzetű szerzemény. A méltóságteljesen hömpölygő darabot felesleges kielemezni, ezt hallgatni kell, figyelmesen, hangosan, átérezve minden másodpercét és egészen biztos, a bő negyedórát észrevétlenül hagyjuk magunk mögött. Zárásként a szép és szívhez szóló  The Noon következik, majd lassan visszacsöppenünk a Valóvilágba.

Pontszám: 7