Amberian Dawn: Circus Black

írta MMarton88 | 2012.03.20.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Spinefarm Records

Weblap: http://www.amberiandawn.com/

Stílus: "Female fronted metal"

Származás: Finnország

Dalcímek

Értékelés

Az Amberian Dawn egy finn zenekar, akik nemrég jelentették meg negyedik lemezüket. Korábban a formáció munkásságát tüzetesebben nem ismertem, de mivel egy-egy itt-ott elkapott nóta alapján már régóta érlelődött bennem a barátkozás gondolata, gondoltam a fekete cikrusz megjelenése tökéletes apropót fog nyújtani első légyottunknak.

A stlíus ”female fronted metal”, ahogy azt anno a Nuclear Blast kiadó kitalálta, valóban egy kisasszony kezeli itt a mikrofont, a muzsika pedig az amúgy is roppant telített énekesnős gothic/power/progresszív/szimfonikus/dark tündérmesevilág. Kezdjünk el elindulni mondjuk a Nightwish/Epica/Within Temptation szentháromság között, torpanjunk meg félúton, és finoman adalékoljuk a muzsikát progosabb (Kamelot, Sons Of Seasons), vagy szimfobarokkosabb (Rhapsody) hatásokkal. A végeredmény alapvetően nem rossz: hallhatóan van kurázsi, no meg tehetség Tuomas Seppala zenekarvezetőben. Az anyag erőssége mindenképp a hangszerelés. Remek futamokat, zenei témákat talál ki ez az északi figura, ráadásul a slágerpowertől folyamatosan 3 lépés távolságot tart, így sok a tempóváltás és a helyes érzékkel összeválogatott témahalmozás. Arról nem is beszélve, hogy a szimfonikus aláfestő betétek is nagyon ki vannak találva.

A gondot szerintem nem más jelenti, mint az ének. Méghozzá minden szempontból. Egyrészt az énektémák lehetnének némiképp fogósabbak, fülbemászóbbak, magával ragadóbbak. Másrészt viszont abszolút nem vagyok kibékülve Heidi Parviainen énekesnő teljesítményével. A hölgy hangja... steril. És ennyi. Képzett, gyönyörű hang, a Tarja Turunen féle klasszikus ének metalba ültetésének mintapéldánya, csodálatos a kisasszony orgánuma. Mégsem énekel a mi Heidink jól... vagy legalábbis élvezetesen. Ugyanis a kisasszony telt szopránján minden egyes dallamot tökéletesen ugyanúgy ad elő. Semmi dög, semmi érzelem, urambocsá, játékosság, vagy egy kis színészet nem szorult a hölgy torkába. Az egyébként akár izgalmassá is válható zenei témák alatt olyan borzasztóan egysíkú, énekteljesítményt hallunk, amely gyakorlatilag kinyírja az albumot.

Vendégnek a Stratovariusból meghívta a csapat az énekes Kotipeltot, illetve a billentyűs Johanssont egy-egy dalba szerepelni, ami alapvetően nem baj, de tény, hogy sokat nem tudnak hozzátenni a külsősök lemezhez. Ami viszont mindenképp meglep, hogy alapvetően rövid dalokban gondolkoztak a finnek, ami hallván a témahalmozós, sok-sok tempóváltással dolgozó tételeket, kicsit meglep. Biztos vagyok benne, hogy valami epikusabb hangvételű, valóban progosabb nótába is sikerrel belevágott volna a mi Tuomasunk (más kérdés, hogy Heidi valószínű ott is megölte volna a végeredményt).

Pontszám: 5.5