Eluveitie: Helvetios

írta MMarton88 | 2012.02.22.

Megjelenés: 2012

 

 

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: http://eluveitie.ch/

Stílus: Folk Metal

Származás: Svájc

 

Zenészek
Chrigel Glanzmann -ének, mandola, sí­pok, gaita, akusztikus gitár, bodhrán Meri Tadić - hegedű, ének Merlin Sutter - dob Simeon Koch -gitár, vokál Ivo Henzi - gitár, vokál Anna Murphy - tekerőlant, ének Kay Brem - basszusgitár Patrick Kistler - duda, sí­pok
Dalcímek
01.Prologue 02.Helvetios 03.Luxtos 04.Home 05.Santonian Shores 06.Scorched Earth 07.Meet the Enemy 08.Neverland 09.A Rose for Epona 10.Havoc 11.The Uprising 12.Hope 13.The Siege 14.Alesia 15.Tullianum 16.Uxellodunon 17.Epilogue
Értékelés

Az utóbbi évtized talán legvegyesebb megítélésű rockzenei stílusa a folk/pagan metal. A 2000-es évek közepén érkező hirtelen népszerűségnövekedés sok tizen- és huszonéves fiatalt fordított a stílus felé, ám a lufi nagyon hamar ki is durrant. A mindenfelől gomba módra előbukkanó újabb és újabb folk csapatok nagyon hamar megtöltötték a színteret, zeneileg pedig sajnos egy olyan műfajról beszélünk, amelyik nem hagy túl sok lehetőséget a progresszióra, a változatosságra, és a megújulásra. Talán az utolsó „kitörésre képes” csapat az Eluveitie volt, akik magukat „A folk metal új hullámaként” hirdetve, még éppen az aranykorban ki tudták adni ’Slania’ című lemezüket, ezzel - valamint remek színpadi teljesítményükkel - pedig gyökeret vert a Korpiklaani, Finntroll, Ensiferum, Primordial, Moonsorrow társaságban, és évente körbe tudják turnézni Európát, más bandákkal összekarolva, Club 202 méretű helyeken.

A ’Helvetios’ a csapat negyedik nagylemeze, s noha a ’Slania’-t anno nagyon szerettem, az ’Everything Remains (As It Never Was)’ megközelíteni sem tudta zseniális második albumukat. Fájdalmasan önismétlő korong született, és féltem, hogy a ’Helvetios’ is erre a sorsra lesz kárhoztatva. Noha összességében erősebbnek érzem a lemezt, mint elődjét, a világot sajnos ezúttal sem sikerült megváltani.

Az egyetlen problémám az albummal a már említett önismétlés. 17 dal került rá fel, és ezeknek a fele nekem fájdalmasan semmitmondó. Olyan dalok, melyeket szinte már hangról-hangra hallottunk az előző lemezeken. Egész egyszerűen nem fér a fejembe, hogyha van egy olyan csapat, amelyikben 8 muzsikus található, ráadásul ennek fele népi hangszereket kezel, akkor miért kell olyan dalokkal telepakolni egy lemezt, mint a Meet The Enemy, aminek minden egyes hangját, és dallamát hallottuk már korábban. Persze, jó az, ha egy zenekarnak van saját stílusa, ráadásul a göteborgi death vonal nem engedi meg a túlzott kísérletezést, mégis, legalább a dallamokban lehetne bátrabban variálni.

Mint ahogy azt teszik szerencsére némely dal esetén. A címadó, vagy a kórussal megtámogatott Luxtos zseniális, az ember azonnal felkapja rájuk a fejét, de a Santonian Shores is messze kiemelkedő. Az első klip az A Rose For Eponához készült, mely a Quoth The Raven/Slania Song vonalas, női énekes, ultradallamos vonalat erősíti, jól is áll a csapatnak. Szintén a dallamok viszik el a hátán a Neverlandet is, de az Anna fájdalmas énekével kezdődő Alesia is kiemelkedik a tizenkettő-egy-tucat death-folk masszából.

Pontszám: 7.5

Legutóbbi hozzászólások