Poison - Cinderella - Endeverafter - 20. születésnapi jubileumi buli / Virginia Beach

Molnár Imre nevű kedves olvasónk - akit a "Tüzesví­z" egykori DJ-jeként ismerhetnek - küldte Amerikából a Poison 20. születésnapi jubileumi koncertjéről szóló élménybeszámolóját. Egy kisebb városnézés után aránylag elég korán bent voltam az arénában. Mint később kiderült, mázlimra. Előtte azért a szokásos T-shirt vásárlás. A választék pazar és a kiszolgálás is az. Bent a helyszí­nen már gyűlt a nép és mire letettem magam, addigra a műsorvezető bekonferálta a legújabb és legvadabb rossz fiukat L.A.-bol, a nevük Endeverafter. Kisétált négy tizenéves figura (négyen lehettek annyi idősek, mint én egyedül) és belecsaptak a lecsóba, de rendesen, mindenkinek tátva maradt a szája, beleértve engem is. Hihetetlen energiával túrtak a szí­npadon és mintha visszarepültünk volna az időben a 80-as évek végére, a kinézet, a zene mind- mind abból az időből származott. Kaptak 30 percet, de azt kihasználták rendesen, a vége felé már frankón őrjöngött a "nyugdí­jas" közönség. A zenét kb. úgy tudnám behatárolni, hogyha mondjuk összegyúrnánk az L.A. Guns-t, Sleeze Beez-t és a fiatal Guns-t. Két- három számcí­m, ami megmaradt bennem: Blood On The Stage, a sokat mondó Baby Baby Baby, Rock all Day. Érdemes rájuk keresni a net-en. 20 perces átszerelés és már szí­npadon is az egyik nagy kedvencem, a Cinderella. Nyitódal, Fallin Apart....és utána a többi nagy sláger: Night Songs, Coming Home, Gypsy Road. Remek kezdés, még jobb folytatás és megint időutazás, aztán a koncert felénél se kép se hang, de inkább hang, ugyanis Tom Kiefernek elment a hangja, de annyira, hogy a kedvenc lassú balladámat már csak akusztikus verzióban "dúdolták" el, hiába volt betolva a zongora (Don't Know What You Got Til; Its Gone). Ráadásul rövidült a program, mert Tom barátunk már nagyon kí­nlódott, de becsületére legyen mondva, végigcsinálta a bulit és vagy százszor elnézést kért a "Fakin"torok probléma miatt. Egy kicsit vegyes érzelmekkel tódultam a tömeggel a mellékhelység irányába és közben figyeltem az emberek reakcióját is, egy rossz szó "fikázás" nem volt, majd mindenki dicsérte a bulit. Közben megtörtént az első verekedés, ami azért különleges, mert itt ez abszolút nem szokás, de aztán rájöttem, hogy a haditengerészeti bázis kb. 10 percnyi autóútra van tőlünk. A verekedesről csak annyit, mint a filmekben..........9-kor halálpontosan szí­npadon a Poison és megint vissza az időben. Szó szerint a szí­npadra robbantak a fiúk, rengeteg piro segí­tségével. Kezdés a Lock What The Cat Dragged in -el és fél óráig szünet nélkül egymás után nyomták a srácok a nótákat. A teljesség igénye nélkül - Ride Wind, Flesh and blood, Nothin But Good Time, Every Rose...,Unskinny Boop, Fallin Angel és még egy szerényen maguknak tulajdoní­tott szerzemény, egy "vadiúj" Poison szám, a We're An American Band. A banda állat, a közönség 10-es, a buli hatalmas. CC jobban gitározik, mint ahogy én valaha láttam, Bobby laza, Bret nagyon jó formában és torokkal, és a dobos, Ricki ugyanúgy, mint mindig, halál egyedi stí­lusban püföli a dobokat. Rengeteg piro, még több konfetti (sok Kiss koncertet láttak a fiúk, az biztos) és egy hatalmas Poison buli, a legjobb, amit eddig láttam. A ráadás mi is lehetne, mint a Talk Dirty To Me és aztán vége az időutazásnak. Összegzés: az Endeverafter egy hatalmas meglepetés, egészen biztos vagyok benne, hogy még hallunk felőlük. A Cinderella a problémákat leszámí­tva nem volt rossz, de akinek ez volt az első bulija velük, szerintem csalódva ment haza, kész szerencse, hogy tavaly, amikor szintén láttam őket, mint főzenekar, akkor a legjobb formájukat hozták, főleg Tom. Egy dolog azért zavar velük kapcsolatban: mikor csináltok már egy új lemezt, fiúk? A Poison hatalmas volt és ott is elkelne egy új lemez lassan, de hát ez egy húsz éves jubileumi turnénak volt meghirdetve, í­gy ünnepeltünk egyet.