Fate: Ghosts From The Past

írta meszo | 2012.01.16.

Megjelenés: 2011

Kiadó: AOR Heaven

Weblap: http://www.fatetheband.com

Stílus: hard rock

Származás: Dánia

Dalcímek

Értékelés

Íme, egy album, mely számomra teljesen kimaradt a 2011-es évből. Természetesen ez számomra is hibapont, azonban a mai rockvilág lemezdömpingjének tudatában nem csoda, ha a kritikus nem képes követni a zenekarok és a kiadók minden egyes mozzanatát, így aztán a Fate albuma gyönyörűen elsuhant mellettem…

A dán csapat még 2006-ban tért vissza sok éves, mély álmából, nemes egyszerűséggel V címre keresztelt albumával, a folytatásra azonban öt évig kellett várakozni. A felállás időközben több ponton is módosult, legutoljára a gitárfronton, ahová a virtuóz Torben Enevoldsen került. Az egyedüli őskövületként Pete Steiner basszusgitáros erősíti a csapatot, mint állandó részese a koppenhágai társulásnak. Az új album kiadásának tervéről már több éve hallhattunk, majd végül 2011-ben gyorsultak fel az események. Az előzetes értesítésekben egy erőteljes, fogós anyagot ígértek, és ez végül november 25-én látott napvilágot. Így hát számomra nem volt más hátra, mint a 2011-es esztendő egyik hiányosságának pótlása.

A dallamközpontú hard rock muzsika mindig is a szívem csücske volt, így az anyag alapjában véve jó esélyekkel indult nálam. A Children Of The Night című dallal kiválóan nyit az album, a dallamok és a dinamika megfelelő arányával adva meg a kezdő löketet. Torben Enevoldsen már itt is megvillantja képességeit egy káprázatos szólóval. Véleményem szerint a gitárjáték az egész album egyik erősségének tekinthető, ugyanis a „friss igazolás” kiválóan érzi a műfajt, szólóit, és a riffek adagolását egyaránt élvezet hallgatni. Hangszeres tudás terén természetesen a többiek sem szégyenkezhetnek, a profizmus az egész albumon érzékelhető. Az újabb tagok tehát hibátlanul végzik feladatukat, de az őstagra Pete Steiner-re sem lehet panasz, sőt, utóbbi az alapok biztosítása mellett esetenként még önálló kiállásokra is ragadtatja magát, kár, hogy ezt nem teszi meg többször. Díjaznám, hogyha nem is a néhai Marcel Jacob féle mennyiségben, de mindenképpen sűrűbben eresztené el ujjait a basszusgitáron! Lévén északi produktumról beszélünk, magától értetődő, hogy a mikrofon mögött is magas szintű produkció zajlik. Dagfinn Joensen hangja egyszerre képes hozni a rock karcosságát, és a naiv érzelmességet, ami ebben a műfajban elengedhetetlen.

A dalok végig magas színvonalat képviselnek, bár megmondom őszintén, az album legsúlyosabb szerzeményének tekinthető Fear Of The Stranger után a dallamok számomra kissé kommersz irányba fordulnak, és bár a színvonal jelentős eséséről semmiképp sem beszélhetünk, azonban az első négy szerzemény izgalmát már nem igazán vélem felfedezni az elkövetkezendőkben. Hogy helyzetemmel élve még egy kicsit kötözködjek, szerintem egy ilyen jellegű anyagnál a 13 dal egy kicsivel talán több a kelleténél, azonban ezt rengeteg zenekarnak felróhatjuk mostanság, hiszen ez az esetenként hibának tekinthető tény a CD korszak velejárója.

Az album összességében pozitív benyomást keltett bennem, a szerzemények minősége is egységesnek mondható. Az erős kezdés alapján magasabb pontszámot is adtam volna, így sajnos ebből némileg lefaragtam, de magazinunk szigorú értékelési rendszerében ez is kiválóan megállja a helyét. Ezúttal szeretnék újév alkalmából sok sikert kívánni a zenekarnak, és kíváncsian várom a folytatást!

Pontszám: 7.5