Riot: Immortal Soul

írta Jocke | 2011.11.21.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Steamhammer

Weblap: http://www.riotrockcity.com

Stílus: Power / Heavy Metal

Származás: Egyesült Államok

Dalcímek

Értékelés

Néhány hónapja nagyon megörültem, amikor felröppent a hír, hogy a Riot hazánkba érkezik a HammerFall európai turnéjának vendégeként, de sajna kétszer is pofára kellett esnem. Először kiderült, hogy csak a turné feléig jönnek, vagyis Magyarországra már pont nem, majd arról érkeztek hírek, hogy Tony Moore csúnya szájfertőzést kapott, és ezért kénytelenek azt a fél körutat is lemondani.

Rossz érzések kerítettek hatalmába az 'Immortal Soul' meghallgatása előtt, de nem csak a szerencsétlen történések miatt, hanem azért is, mert nemrég kicsit csalódnom kellett egy hasonló életutat bejárt zenekarban: a Loudnessben. A Riot és a Loudness (ők japánok) is legendás, tengerentúli zenekar, amelyek a nyolcvanas években élték virágkorukat, majd azt követően valahogy eltévedtek a metal útvesztőiben. Noha volt egy-két fellángolásuk, de korántsem olyan színvonalon alkottak, mint hajdanán. A japánoknál nem csalt a megérzésem, az 'Eve To Dawn' átlagos album lett – a Riot esetében igen is, meg nem is: az 'Immortal Soul'  ugyanis a futottak még kategória díszes társaságát ha nem is lazán, de azért kiröhögi, de ahhoz azért kevés, hogy egyik legjobb albumuk, a 'Thundersteel' magasságaiba emelkedjen.

Pedig Mark Reale mindent megtett ennek érdekében, hiszen lényegében összeverbuválta a 'Thundersteel' és a 'The Privilege Of Power' legénységét: 2008-ban visszatért Tony Moore énekes, Don Van Stavern basszeros és Bobby Jarzombek dobos is, hogy az 1989 óta betonbiztos Riot-tagnak számító Mike Flyntz-cel kiegészülve valami maradandót alkossanak. Inkább elkerülöm a felesleges összehasonlítgatást, és nem úgy tekintek az 'Immortal Soul'-ra, mint ennek a formációnak a második-harmadik dobására, hanem egy önálló produktumra. A rengeteg tagcsere miatt pedig a diakronikus megközelítés sem teljes mértékben célravezető, annak ellenére, hogy Reale és Flyntz, a két gitáros-dalszerző már 22 éve együtt tolja.

Azért az biztos, hogy Reale-be mindig is szorult egy kis kultúrkettősség. Zenéjében a német power és a brit heavy metal vonalat házasította össze, aminek az 'Immortal Soul' egy tökéletes példája. A címadó helloweenes énektémái, vagy a tökegyszerűen csak Riot elnevezésű nyitódal Running Wildos ízvilágára válaszul érkezik a két "man"-es nóta a Whiskey Man és a Still Your Man, amelyekben Moore jófajta sikolyokra ragadtatja el magát, és ha kicsit elborultabban énekelne, akkor akár egy Wolf albumra is felférnének – mondjuk az egyszerűség elkerülése végett a wiszkis nótába került még egy markáns Gamma Ray kölcsönzés is, így a Time To Live fődallama kisebb-nagyobb módosításokkal ismét felbukkan.

A visszatérő Moore-t mindenképpen dicsérnem kell: alapból nem kedvelem az általa is előadott laza, szinte flegmának ható énekstílust, de neki valahogy piszok jól áll. Amikor elkezdte nyomni az Immortal Soul témáit, csak lestem: a verzéknél egy részeg rocksztár képe elevenedett fel előttem, aki a mikrofonállványba kapaszkodva lazulgat, majd egy csapásra kijózanodik, és a refrént power metalos kiállással magasozza bele az éjszakába. Ez a kettősség pedig megint csak jól áll nekik, a fene vigye el!

Igazából eddig szinte csak pozitívumot mondtam, mégis van valami, ami hiányzik ebből a zenéből. Talán az igazi fogósság, vagy csak az a bizonyos szikra, amely az igazán sikeres bandáknál kipattan. Mert valljuk be, a Riot még 35 év és most már 15 album után sem tudott soha igazán imádott zenekarrá válni.

Pontszám: 7.5