Fergie Frederiksen: Happiness Is The Road

írta meszo | 2011.11.16.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Frontiers Records

Weblap: http://www.fergiefrederiksen.com

Stílus: AOR

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Talán véletlen egybeesés lehet, hogy az idei év során mindegyik valaha volt Toto énekes életjelet adott magáról album formájában. Na jó, kivéve Jean Michelle Byront, de azt hiszem őt a rajongók (például jómagam) nem számítják ezen személyek közé… Az említett életjelek közül egyértelműen Fergie Frederiksené a legkellemesebb meglepetés, hiszen a kiváló énekes egészsége meglehetően pocsékul szolgált az utóbbi időkben. Hősünk először a Hepatitis C, majd pedig a májrák áldozata lett, amelyből azonban az idei évre csodával határos módon felépült, és remek csapattal körülvéve magát egy remek szólóalbumot készített!

Talán egyesek számára a legendás kötődés ellenére sem lehet ismerős Fergie Frederiksen neve. Dennis „Fergie” Frederiksen ugyanis sajnos nem tartozik a rocksztárok népes táborába. A nyolcvanas évek közepén azonban rövid időre bekerült a tűzvonalba. Az éppen Bobby Kimballtől megváló Toto alapító dobosa, Jeff Porcaro ugyanis kapott egy demót, rajta Fergie énekével. Mivel megtetszett neki a hang, ezért birtokosát hamar egy meghallgatásra invitálta, onnan pedig egyenesen a zenekarba. Így vele készült el a Toto máig feketebáránynak tekintett, ám annál jobb albuma, az Isolation, amely véleményem szerint életművük egyik legjobbja. Tény, hogy kicsit különbözik a többi korongtól, de nem szabad elvitatni zsenialitását. Azonban akkoriban minden érv hiába volt, mert az Isolation megbukott, és Fergie is hamar kint találta magát a zenekarból, ugyanis Lukatherék elégedetlenek voltak a teljesítményével.

Azénekesnéhány zeneiparon kívül töltött, éttermezgetős év után 1995-ben összeállt Ricky Phillips basszusgitárossal (aki jelenleg a Styx tagja), hogy közös albumot készítsenek. Bár a visszatérés az akkori zenei világban nem ért el nagy üzleti sikereket, a stílus kedvelőinek körében pozitív fogadtatásra lelt. Az viszont tény, hogy bár Frederiksen azóta is megmutatja magát különböző projektekben, igazából csak az AOR rajongók körében tud népszerű lenni. Ez pedig most sincs másként, így ez az album is azt tartalmazza, amihez Fergie Frederiksen hangja igazán passzol, tehát a fotelban hátradőlve 12 kellemesen nyolcvanas éveket idéző melodikus rock dalt hallhatunk.

Azt hiszem ezt már a lemezt nyitó Angelcímű szerzemény nyilvánvalóvá teszi. Bevallom, először kissé idegenkedve hallgattam a dalt, ugyanis a verzében nem találtam azt a hangot, amit az ’Isolation’című remekművön megszerettem. A refrénben azonban minden a helyére kerül, és innentől már én is elégedetten hallgattam a nagyszerűen megírt melódiákat. Ennek tökéletes folytatásaként az Elanieérkezik, hasonló színvonalú, fülbemászó énektémákkal. A harmadik dal esetében némi kutatómunkát végeztem. A First To Cry refrénje ugyanis rettentő ismerősen csengett a fülemben, és a cím is rémlett valahonnan. Kis gondolkodás után rájöttem, hogy a legfrissebb House Of Lords anyagról! A trükk a következő: A szerzeményért Mark Baker felelős, aki a ’Happiness Is The Road’ egyik vendégszereplője. Csakhogy az úriember és a House Of Lords jelenleg súlyos betegséggel küzdő frontembere, James Christian közeli barátok, így aztán oda is felkerült. Ráadásul a nóta korábban, eredetileg egy skandináv csapat, az Ignition albumán szerepelt. Íme, egy dal története! Lehet, hogy előbb-utóbb a God Save Rock N’ Roll sorsára fog jutni! Ezt nem tudhatjuk, azonban azt egészen biztosan, hogy Fergie hangjához remekül illik. Itt pedig felhasználnám az alkalmat, hogy énekteljesítményére külön kitérjek.

Bár a remek dalnok nem is olyan rég még betegségével harcolt, hangján ebből semmi sem hallatszik! Nem tudom, hogy mostanság hogyan teljesít élőben, de az biztos, hogy a lemezt kiválóan sikerült felénekelnie. Jellegzetes orgánuma most is a szokásos magasságban cseng, semmiféle fáradt, vagy erőltetett benyomást nem kelt. Énekével remekül el tudja adni a dalokat, amelyek egyenletesen magas színvonalon forognak végig a lejátszóban. Amibe esetleg bele tudnék kötni, hogy én személy szerint egy kicsivel több lendületes dalt is elviselnék, de a korong így is élvezetes. Ajánlom azoknak, akik esetleg hozzám hasonlóan csalódtak a Kimball/Jamison kooperációban, mert ez egy jóval fogósabb, és szerethetőbb anyag! Aki viszont nem kedveli a stílust, messze kerülje el, mert ez bizony hamisíthatatlan, vegytiszta AOR!

Pontszám: 8