Ha a Maiden ezt játszaná...: Iron Maidnem, Chronology, Lady Macbeth, Exit, 2011.11.04., Barba Negra Music Club

írta Adamwarlock | 2011.11.11.

15 éves lett Magyarország leghíresebb Iron Maiden tribute zenekara. Mint az eredeti csapat nagy rajongója, már 2006-ban ott voltam a 10 éves bulin, amikor is lejátszották az öt „klasszikus dickinsonos” lemezt, azaz a ’Number Of The Beast’-et, a ’Piece Of Mind’-ot, a ’Powerslave’-et, a ’Somewhere In Time’-ot és a ’Seventh Son Of The Seventh Son’-t. Most nem kaptunk ekkora monstre show-t, hanem inkább előzenekarokkal töltötték fel a kínálatot a srácok, amelyek közül mindnek volt valami személyi köze a tribute csapathoz. Így az este meglehetősen hosszúra nyúlt, de a jó szórakozás garantált volt.

 

 

Az estét számomra a Chronology nyitotta, akik, ha lehet mondani, a „maidnem Iron Maidnem”, ugyanis egy tag híján azonos felállásban adják a talpalávalót, de természetesen saját számokkal. Anno a ’The Eye Of Time’ széleskörűen tetszést aratott a közönség és a kritikusok körében, és vitán felül az idei év egyik legjobb magyar lemezei közé került. Én azonban ezen a koncerten nem éreztem jól magam. Élőben valamiért nem ütöttek annyira nagyot a számok, amiket pedig jól ismertem, hiszen hallgattam az albumot eleget.

Valami nem klappolt, de képtelen vagyok rendesen megfogalmazni, hogy miért. Az egész hangzás sterilnek tűnt, a ritmikák elhaltak, és mintha egy üvegfal mögé lett zárva a csapat. Nem akarom a hangzásra fogni, mert inkább hangulatbéli problémáim voltak. Próbáltam jól érezni magam, de nem sikerült, pedig nagyon akartam, hiszen februárban nagyon magas pontszámmal illettem a debütlemezt, nem is méltatlanul. Ahogy láttam a közönség is hasonló véleményen volt, mert nem sok kéz lendült a magasba a koncert közben. Remélem a csapat megtalálja, hogy mi a bibi az élő fellépéssel, de még jobban remélem, hogy csak ezen az estén volt érezhető ez a sterilség, és valójában a többi fellépésük atomállatistenkirály.

A következőkben azonban rendesen megtelt a Barba Negra küzdőtere, hiszen fellépett sokévnyi távollét után a Lady Macbeth. Sajnos, ha a rajongók tőlem várják a leghitelesebb koncertbeszámolót, akkor rendesen mellélőnek, mert nekem a csapat rendesen kimaradt az életemből, a nevükről is max. a Shakespeare dráma jut az eszembe. Ám hallva, hogy egy igazi kult-bandáról van szó, és tudtommal sokan csak ezen csapat miatt vették nyakukba a várost, igazán érdekelt, hogy mit tudnak nyújtani. Nos, bizton állíthatom, hogy nem kellett csalódnom!

Nem ismertem a számaikat, és nem is készültem belőlük, de azt kell mondjam, hogy kellemes meglepetés ért. Nemcsak, hogy vállalhatóak voltak a dalok, hanem volt köztük nem egy egészen kiváló darab, ami simán verte a populárisabb magyar csapatok teljesítményét. Hol voltak ők eddig? Ja, hogy ez volt a ’80-as évek vége – ’90-es évek elejének magyar rockzenekarainak a sorsa? Hogy egy magamfajta fiatalabb népségnek csak egy ilyen jubileumi esemény kapcsán sikerül velük találkoznom 2011-ben. Szomorú. Az előadás rendben volt, felvonult az együttes mindhárom énekese, akik egytől-egyig remek teljesítményt nyújtottak (Bozsik Patrik mondjuk le sem tagadhatja, hogy Dickinson gesztikulációin nevelkedett). Én nagyon remélem, hogy a Lady Macbeth-nek van jövője, mert szerintem szükség van egy ilyen kaliberű, igényes metal zenekarra kishazánkban.

A Maidnem előtt még láthattuk Bevíz Miska bandáját, az Exit-et, akik szintén régről ismerősek lehettek sokak számára. A közönség őket is lelkesen fogadta, akárhogy is legyenek az este hangulatától kicsit elütő, thrashes vonulatban. A produkciójuk rövidebbnek tűnt az előzőeknél, de kihozták belőle a maximumot. Jó felvezetés volt a fő attrakció előtt.

No, akkor el is indult a Maidnem buli. Aki nem ismerné őket, annak mondom, hogy rendkívül hitelesen adják elő az eredeti banda számait, és mindent megtesznek a színpadon, hogy a közönség jól érezze magát, úgyhogy minden tiszteletem az övék e tekintetben. A színpad igazán impozáns volt: két oldalt emelvények az Aces High és a The Trooper mintáival, fölül pedig egy kivetítő mutatta, hogy melyik aktuális Iron Maiden albumról hallunk éppen dalt. Az emelvényekre föl is lehetett menni, így a csapattagok madártávlatból szemlélhették a közönséget. Ez tényleg poén volt, meg amolyan valódi maidenes feelinget kölcsönzött a monumentalitásával az eseménynek.

Ami persze a prímet vitte, az a setlist volt. Ha a valódi együttes ezzel állna ki, kilóra megvennék a közönséget, mármint a rajongókat. A Cought Somewhere In Time-mal 1987 óta nem kezdett a Maiden koncertet, és ez úgy érzem megbocsáthatatlan bűn. Látszik, hogy Töfiék a klasszikus korszakot kedvelik, mert főleg azokból állt össze a számlista, de jó nagy meglepetést okozott a kivetítőn a félig kievett agyú űr-Eddie-t látni, amikor is a hangszórókból szélzúgást hallottunk: jött a ’Final Frontier’-ről a When The Wild Winds Blow, amit a csapat tökéletesen játszott el (volt összehasonlítási alapom, hiszen Prágában hallhattam élőben is Dickinsonéktól).

21 számot játszott a csapat, és nem ám a legrövidebb darabokat. Ami az est sava-borsát megadta, azok a B-side trackek voltak. Szám szerint három darab: a Juhanita, a That Girl és a nagy-nagy közönségkedvenc Reach Out, amit Bozsik Patrik énekelt el (eredetileg ugye Adrian Smith hangját halljuk rajta). Ezekkel ténylegesen különlegessé tették a bulit, bár a mezei hallgatóknál kicsit leült a hangulat, de a vérfanok magukból kikelve fogadták ezeket a hanyagolt darabokat. A következő katarzisokat a rajongók a két örökösen követelt ’Somwhere In Time’-dal formájában érték el, méghozzá Stranger In The Strange Land, és az Alexander The Great képében. Ha a hihetünk a legendáknak, a Maiden következő history-turnéja a Somewhere-Seventh időket fogja fölölelni, és ha netalán kihagynák e két darabot, akkor valószínűleg a történelem folyamán először meglincselnék a teljes csapatot…

A tagokról mit lehet mondani? Mint mindig, szívvel-lélekkel játszották a darabokat, látszott rajtuk, hogy számukra az Iron Maiden örök szerelem. Szerintem ezt csak így lehet, egy ilyen vállalkozásnak ne legyen hakniszaga. A Töfi-Miska-Béla trió pengetési képességeiben sohasem csalódtunk még, Kiss Zoli pedig fantasztikus volt, mint mindig. Tehát csak a szokásos. Én azt mondom kevés tribute csapat tudja azt megcsinálni, hogy ilyen színvonalon, ilyen minőségben csapjon ehhez fogható bulikat, méghozzá eredeti ötletekkel. Ha máskor nem, találkozunk a 20 éves jubileumi bulin!

Elhangzott dalok:

1. Chaught Somewhere In Time
2. Rainmaker
3. Wasted Years
4. Reach Out
5. The Trooper
6. Deja-Vu
7. Can I Play With Madness
8. When The Wild Wind Blows
9. Aces High
10. Prowler
11. Alexander The Great
12. Stranger In A Strange Land
13. That Girl
14. Juanita
15. Running Free
16. Fear Of The Dark
17. Hallowed Be Thy Name
18. Iron Maiden
19. The Number Of The Beast
20. The Wicker Man
21. Run To The Hills

Adamwarlock

Fotók: Nyitrai Péter, Várszegi Sándor

Legutóbbi hozzászólások