Virgin Steele: Visions of Eden - The Lilith Project - A Barbaric Romantic Movie of the Mind

írta garael | 2006.08.02.

Megjelenés: 2006

Kiadó: Sanctuary Records

Weblap: www.virgin-steele.com

Stílus: heavy/szimfónikus metal

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

A Virgin Steele napjaink egyik legalulértékeltebb heavy metal csapata, s ha lenne egy kis igazság a Földön - ami , mint az X akták óta tudjuk, csak odaát létezik - régen a Manowarral, Rhapsodyval, Helloween-nel kellene egy ligában fociznia s még le sem kellene hozzá fejelni az ellenfelet. Persze lehet keresni és találni okokat: a VS klasszikus alapokon nyugvó zenéje a Manowar csatadal hí­vőknek talán túl sok lí­rai betétet tartalmaz, a Rhapsody fanoknak talán túl intellektuális, a pőre heavy metalt szeretőknek meg talán túl progresszí­v. Ehhez járul hozzá, hogy a hangzás sajnos általában annyira rossz, erőtlen, hogy agyonvágja azt a monumentalitást, ami a zenéből árad és David DeFeis nagy terjedelmű, ám viszonylag extrém hangja is egy idő után károgásnak tűnhet. Mindezek mellett maguk a számok sem egyszerűek: DeFeis alkotásaiban a progresszivitás igazi, komolyzenei formában jelenik meg, ahol a klasszikus betétek gyakran nem a barokk, reneszánsz kor slágerességét, hanem a modern komolyzene nehezen emészthető kompozí­cióit próbálják lenyomni a hallgató torkán., az elkészült lemezek pedig olyan konceptalbumok, ahol a dalok egysége teremti meg a kí­vánt hatást. Nem véletlen, hogy a mester ókorban játszódó darabjait a német szí­nházak szí­npadra is tűzték -ezzel szinte egyedülállóak a metal történelemben - , a house of atreus act I-II., és az Invictus lényegében metaloperák, ahol a musicalekhez hasonlóan több visszatérő motí­vum adja a művek gerincét. Utoljára 2002-ben jelent meg VS album, ami DeFeis termékenységét tekintve eléggé szokatlan, ám mint kiderült, az eltelt idő alatt mintegy három albumnyi dal í­ródott meg, és előre elkészült az új lemez szí­npadi változata is. Szűz Acélék nem kispályáztak, mintegy 60 elkészült dalból válogatták ki ezt a tizenegyet, melyek a megszokottaknak megfelelően összefüggő egységet képeznek. S hogy miről szól a lemez? Idézzük DeFeis vele készült interjújában emlí­tett szavait: "...A sztori LILITH történetén alapszik. Ő volt az első felesége Ádámnak, í­gy persze nagy vonalakban - a felszí­nen- a bibliai paradicsomi történetről szól. Jóllehet, a magját ez adja a történetnek, ám a második jelentési sí­kon a pogány, természeti vallás lerombolása, az új, "szervezett" vallások létrejötte, -melyek aztán a modern ember gondolkodását befolyásolták-, egyszóval a régi és új értékek ütköztetése jelení­tődik meg a zene nyelvén..." A több sí­kon játszódó történet zenei tolmácsolása is több rétegben sikerült: a dalok nem a rádióknak készültek, csak egy van köztük hat perc alatti, rengeteg szimfónikus betéttel, hangulati, érzelmi váltással, lassú, epikus épí­tkezéssel és eksztatikus csúcsponttal. Nem slágerek í­ródtak - jóllehet minden dalból ki lehetne ragadni fülbemászó részleteket - ha slágert a kétperces fütyülésre ingerlő darabokra értjük, ám a lassan hömpölygő, "barokkos dí­szí­tésű" témák egy pillanatra sem válnak unalmassá. A lemez egyébként nagyjából két "fejezetre" osztható zeneileg. Az első öt szám tartalmazza az agresszí­vebb, talán egyértelműbb dallamokat - ezekben a Manowar -szerű indulókra épí­tkeznek a szimfónikus részek, ( bár még a leginkább pörgő Bonedust sem férne be Eric Adamsék konkrétabb univerzumába, köszönhetően a komolyzenei és metal témák gyakori, olykor szinte meghökkentő váltakozásának) - a többi dal a power vágtájú, musical-es refrénű Childslayer kivételével inkább az együttes elmélkedősebb, lí­raibb oldalát villantja fel: természetesen ahogy a sztori koncepciója megkí­vánja. Ezekben a részekben a zongorás AOR- szerű dallamok némileg a Savatage szimfónikus időszakait idézik - különösen a God Above God monumentális dallamainak hangulata emlékeztet az Oliva lí­rákra. A filmzenei hatás is erős a dalokban, nem véletlenül nyilatkozta DeFeis, hogy a zene olyan, mint mikor a Conan a barbár filmzenéje találkozik Wagnerrel s az elkészült darabok "lelkének prehisztorikus-barbár moziját" vetí­tik elénk. A nagyzenekari részek persze szerves részei a daloknak, olyan progresszivitást adva a műnek, mely által gyakran nem tudjuk: szimfóniát hallgatunk elektromos gitárokkal, vagy nagyzenekari metalt némi musical ráhatással. A záró, album cí­madó Visions of eden aztán remekül foglalja össze a hallottakat: a VS-re jellemző érzékeny muzikalitással ad keretet az elkészült műnek, remek váltásokkal, finom melódiákkal és klasszikus dalépí­tési metódussal.

Pontszám: 9