A hakni kedves bája, avagy egy hétvégi koncert és ami mögötte van

írta szakáts tibor | 2011.08.29.

Először is, eme rövid írás elején egy dolgot szeretnék rendbe tenni, ha tetszik, tisztázni. Méghozzá egy kifejezés jelentését, ami a címben olvasható. Hakni! Mi a hakni?

 

 

A hakni jelentései: alkalmi előadás! Színész, énekes, zenész alkalmi fellépése, főleg vidéken, művelődési házban, kultúrtermekben stb., külön díjazásért.

A haknizik jelentése: alkalmi előadásra utazik, illetve ott föllép. Bizalmas nyelvi divatszó.

Ezt azért szerettem volna minél előbb tisztázni, mert manapság kis hazánkban a hakni szó kizárólag negatív felhanggal használatos, ami egy-egy ilyen fellépés színvonalát is derogálhatja. Egyébiránt több haknit tartunk számon. Vannak kis haknik és nagyobb haknik, ahogy azt a megrendelő és az alkalom elvárja az előadótól. A hakni ma már nem csak a vidéki fellépésekre igaz (a színházi zsargonban ezt annak idején „tájolásnak” hívták, amikor a kőszínház nyári szünetében a színészek kisebb falvakba, községekbe utaztak, ott bemutatni darabjaikat), hiszen fővárosunkban is rendeznek olyan alkalmi fellépéseket, melyek bár nem feltétlen szerepelnek egy adott előadó terveiben, azokat mégis elvállalja valamilyen cél érdekében. Persze a cél elsősorban az anyagi haszonszerzés, de ez sem bűn, mert az előadó (is) pénzből él, amit mi mással, mint fellépésekkel teremt elő. És itt elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ami miatt kialakult nálunk a hakni, mint műfaj iránt érzett ellenszenv. De mi ennek az oka? A megfejtés sajnos nagyon egyszerű. A rengeteg műsoridőt kitöltő tehetségkutatók csak úgy ontják magukból a tapasztalatlan és a műfajban egyáltalán nem jártas civileket, akik pár hét alatt felgyúrják magukat (illetve mesterségesen felgyúrják őket) egy olyan szintre, ami ma, kis hazánkban eladhatónak mondható és a nagy profit reményében, az alkalmi menedzserek már tolják is ki őket a színpadokra, mondván „addig üssük a vasat, amíg meleg”. Aki egy kicsit is jártas a zenében, az tudja, ahhoz hogy valaki kiálljon a színpadra és elfogadható produkciót nyújtson tömegeknek, bizony hosszú-hosszú évek munkája kell. Itt igenis felelősnek tartom azokat a magukat zenei szakembereknek nevező zsűritagokat, aki ezt hagyják és nem hangsúlyozzák ki, hogy amit ott elér egy versenyző, legyen az bármilyen nagy tehetség, csak a kezdet, csak egy lépés a hőn áhított siker felé. Nem, nem teszik ezt meg, sőt tetszelegnek ezekkel a becsapott fiatalemberekkel a bulvárlapok oldalain, alattuk a felirat; „Sztárok”. Ez a gondolatmenet eddig csak elvi síkon fogalmazódott meg bennem, de a hétvégén sikerült tapasztalatot is szereznem és bizonyságot arról, hogy amit az előbb leírtam, annak minden szava igaz. Nem azért mert én vagyok ennyire okos, hanem mert maguk az előadók bizonyították be a szemem láttára. Általában irtózom és kerülőm is az ingyenes tömegrendezvényeket, de mivel a lakóhelyemtől viszonylag nem mesze tartottak egy ilyet és az egyik általam kedvelt hard rock zenekar is fellépet, úgy döntöttem elmegyek.

Odaérkezésemkor az év végi Mirigy koncerten is vendégeskedett rapper, Veres Róbert előadása ment. Robi a Csillag Születik című műsorban lett ismert, de én, mivel a vetélkedőt nem néztem, csak a már említett koncerten szereztem tudomást róla, mondjuk akkor nem győzött meg. Az úgynevezett freestyle stílusról nem is hallottam eddig, de ez legyen az én műveletlenségem. Az előadás egyik érdekessége az volt, amikor Robi felhívott egy hölgyet a színpadra, akinél jó nagy retikül volt, Robi pedig, az addig elindult zenei alapra elkezdett a táskából egyenként előhúzott, számára addig ismeretlen tárgyakról összefüggő történetet összerakni. Ettől nem lettem freestyle rajongó, de a produkció kimondottan élvezhető volt. Hogy ezt meddig lehet fejleszteni és mondjuk egy önálló estet össze lehet-e állítani egy inkább cirkuszinak mondható előadásból, azt nem tudom, de egy hakninak mindig színvonalas lesz, már ha egy embert egy nagy színpadon sokáig nézve színvonalasnak lehet nevezni.

A sorban a nemrég egy másik tehetségkutatón feltűnt testvérpár következett. A Summer Sistersre keresztelt duónak sikerült egy jó nagyot belerúgnia az addig színvonalasnak ígérkező napba. A bájos, ám teljes mértékig színpadképtelen két hölgy annyira unalmas előadással lepte meg a rájuk váró sokadalmat, amiért már majdnem én kértem elnézést. Ha már mozogni nem tudnak, legalább beszélni megtanultak volna, ugyanis papa kedvencei sajnos még rövidke összekötőszövegeikben is megszenvedtek az alany-állítmány-tárggyal. Nem beszélve arról, hogy az istenadta tehetségeknek kikiáltott zenészsarjak annyi hamis hangot énekeltek ki a fél óra alatt, hogy ha a hipermarketben - ahol rendezték a nyitott napot - annyi százalék kedvezményt kaptam volna egy azonnali bevásárlásnál, azt hiszem teleraktam volna a kamrát, mert megérte volna.

Mielőtt a kedves olvasó felnéz az URL keresőjére Itt egy pillanatra megállnék, igen a Hard Rock Magazinon tetszik járni és ennek a kicsapongó írásnak két célja van. Egy; szeretném a haknit, mint műfajt egy kicsit megvédeni. Kettő; szeretném ezzel a beszámolóval bemutatni, mi a különbség hakni és hakni között.

A Nyári-vihar után egy újabb tehetségkutatós, nevezetesen Tóth Gabi következett, akinek előadásától szó szerint leesett az állam. Az, hogy a hölgynek olyan hangja van, mint egy boeingnek, egy dolog, de egyedül többet tett a sikerért és a közönség szórakoztatásáért, mint az összes fellépő addig. Különösen tetszett a Knocking On Heaven’s Door, amit inkább a Guns N’ Roses feldolgozásában adott elő, mintsem az eredeti változatában. De úgy látszik, nemcsak nekem tetszett a dal, mert az ég csatornái egy pillanat alatt megnyíltak és egy olyan gyors zápor alakult ki, amit az ingyen ott ácsorgó tömeg természetesen meneküléssel reagált le. Gabit ez sem tántorította el és, hogy a közönséget maradásra bírja, leugrott közéjük és együtt ázott a nagyérdeművel. Ebben az esetben is azt kell mondjam, hogy öreg rocker létemre nem leszek már Tóth Gabi vagy az általa képviselt műfaj rajongója, de abban a fél órában, ami rá jutott, abszolút profi előadást láttam és hallottam. Még csak másfél óra telt el és olyan különbségeket lehetett észrevenni az előadók hozzáállásában, ami önmagában tanulmány lehetne egy olyan valakinek, aki mondjuk a Hakniból, mint előadási formából szeretne értekezést, vagy szakdolgozatot írni.

Aztán végre elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ami miatt tulajdonképpen elindultam ezen a napon ennek a szupermarketnek a parkolójába. A Mobilmánia zárta az estét, vagyis csak zárta volna, de ezen, a számomra is meglepő és vicces napon a sors Őket is megtréfálta. Történt ugyanis, hogy az ország másik végéről érkező Rudán Joe az M3-as autópályán rekedt, mert nem sokkal előtte egy hatalmas baleset miatt az egész úttestet lezárták, majd két és fél óra várakozás után mindenkit letereltek a mellékutakra. Így a fél kilences koncertkezdéskor az énekes 100 kilométerrel arrébb volt, mint a rá váró mikrofon, azt a technikát pedig még nem találták fel, hogy valaki egy ilyen szorult helyzetben akár az autójából nyomja a bulit.

Sebaj, Zefi azonnal feltalálta magát és mivel kéznél volt a RockBand, mit volt mit tenni, jöttek a „kisegítő” nóták. A közönségen úgy láttam, ezt egyáltalán nem bánja és pillanatok alatt forró hangulat alakult ki a nézőtéren. Én ezekben a pillanatokban egy embert sajnáltam igazából, méghozzá Joe-t. Ennél rohadtabb érzés biztos kevés van. Ott nyomod a gázt, mint a hülye, a banda már játszik és előtted még sok-sok kilométer. De ahogy mondani szokták, minden jóra fordult, mert a koncert derekánál Joe is megérkezett, aki szó szoros értelemben a volán mögül pattant a színpadra, majd a nagyérdemű nagy örömére belekezdtek egy eddig általam sem hallott P. Mobil medley-be, amely úgy negyedórában a Mobil munkásságának gyöngyszemeit gyűjtötte össze. Ha másért nem, de ezért az egyvelegért már érdemes volt eljönni.

Persze nem csak ezért. Ezen a napon újabb tapasztalattal lettem gazdagabb. Egyrészt meggyőződtem arról, hogy haknizni lehet így is, meg úgy is. Lehet olcsón, a közönséget semmibe véve, unott fejjel playbackkelni, vagy lehet élőben és színvonalasan muzsikálni. Az utóbbiról abszolút tanúbizonyságot tett a Mobilmánia. És, hogy van-e értelme az ilyen koncerteknek? Erről talán azokat kell megkérdezni, akik ott voltak és jól érezték magukat. Nem mindenkinek adatik meg, hogy eljusson egy-egy koncertre és ennek számos oka lehet, amibe most ne menjünk bele. Van egy lehetőség, egy cég, egy intézmény, aki elhozza a produkciót az emberek lakhelyére és ott ajándékba adja nekik. Ez is egyfajta hakni. Viszont ahhoz, hogy a hakninak újra jó csengése legyen, ahhoz nem a közönségnek, hanem az előadóknak és az előadásoknak kell megváltozniuk.

Szakáts Tibor

Fotók:

Mobilmánia: Hortobágyi György

Summer Sisters: http://www.facebook.com/SummerSisters

Tóth Gabi: http://www.facebook.com/pages/T%C3%B3th-Gabi/257170866818?ref=ts

Legutóbbi hozzászólások