Rob Moratti: Victory

írta TShaw | 2011.08.06.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Escape Music

Weblap: www.robmoratti.net

Stílus: AOR

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Rob Morattival kapcsolatban az utóbbi időkben mindig John Waite ugrik be, mint hasonló csónakban evező énekes – megadatott neki a kiugrás lehetősége, azonban egy nagy felhajtással járó reunion végül is kettétörte a sikertörténetét. Ilyen szempontból egyébként akár Tim Owens, vagy Blaze Bailey is szóba kerülhetne vele kapcsolatban, éppen csak egy más ligában, más magasságokban kutatva.

Moratti a legendás Michael Sadler helyettesként került a Saga nevű régi, ma már klasszikus prog./AOR zenekarba, de mire a közönség elfogadta volna, már jött is a nagy váltás: egyetlen lemez után visszatért Sadler, Moratti pedig közmegegyezéses alapon repült. Az anyazenekar persze megemlékezett róla és kiadta a ’Heads Or Tales’ című klasszikus lemezük élő változatát, Moratti pedig ezzel párhuzamosan szólóban jelentkezett… szinte egy időben az egykori munkaadók anyagával.

A ’Victory’ kapcsán Moratti érezhetően biztosra akart menni. Dalszerző-gitárosnak nem mást kért fel maga mellé, mint Reb Beach-et, a Whitesnake húrnyűvőjét, aki korábban a Night Rangerben és a Wingerben bizonyította, hogy otthon van a stílusban. Nem érte azonban be vele, itt van még a bombabiztos ritmusszekció is, élükön Brian Doernerrel, a Helix és a Saga dobosával, vagy a Street Talkból ismert Fredrik Bergh. Őszintén szólva, egy ilyen felállással és Moratti hangjával igazán nagy bakot lőni nem lehet, eléggé biztonságos keretek közé lett szorítva a projekt!

A végeredmény határozottan a jó, vagy a nagyon jó kategóriába tartozik. Reb Beach szerencsére nem akarta uralni az egész albumot, és bár született gitárhős, alapvetően kiválóan adja meg az elsőbbséget Moratti vokális munkájának. A pörgőbbre vett, tempósabb nótákban szerintem kevesebb az egyediség, énekesünk inkább a lassabb tételekben tudja karakteresen megvillantani a hangjában lévő lehetőségeket: ilyen például a Life Time című nóta, ami tulajdonképpen egy klasszikus AOR ballada, himnikus futamokra és óriási vokális témákra felépítve. A másik nagy favoritom a Power Of Love című szerzemény, ahol viszont a billentyűsök terelik kicsit el a figyelmet Beachről, szintén óriási felüdülést hozva a hallgatóságnak.

Alapvetően a lemez egyetlen hibája talán csak az, hogy annyira törekszik bizonyos keretek betartására, hogy saját magát sorolja be a Frontiers- és Escape-kompatibilis zenekarok sorába, ami nem feltétlenül jó dolog egy olyan világban, ahol szinte naponta jelennek meg svéd, angol és amerikai melodikus rock lemezek, olykor jobb, olykor egyedibb énekesekkel, mint Moratti. Ezért is érte volna meg kicsit kockáztatni, esetleg nagyobb szerepet adni a billentyűs hangszereknek – igen, ez határozottan sokat dobott volna a végeredményen.

Pontszám: 7