Kultuszkóp: Gitárok és boszorkányság
írta Adamwarlock | 2011.08.01.
Megint egy olyan irodalmi műfajt fogunk tárgyalni, amelyik sokak szerint nem képezi a magas kultúra részét, s maximum ponyvaregénynek illene be. Emlékszem az én Édesanyám is kiparancsolta a kezemből a Feist könyvet, mondván az nem irodalom, és tessék Jókai Mórt olvasni. Pedig a fantasy egy elképesztően komplex, mély és szép műfaj, amely cseppet sem az egyszerűségéről és primitívségéről híres. Ahogy jó könyvet, úgy rosszat is lehet bármilyen stílusban írni, hiszen a minőség nincs műfajhoz kötve. Számomra a Gyűrűk Ura semmivel sem kevesebb, mint egy Goriot Apó, az intelligens ember mindenhol meg tudja találni a szépséget, persze csak ha van. A fantasy lényege éppen az, hogy egy kicsit eltűnjünk a való világból, és beleképzeljük magunkat, hogy milyen lenne, ha epikus hősökként mi gyilkolnánk le a sárkányt, mi hódítanánk meg a királylányt, és döntenénk le a trónról a sötétség fejedelmét. Valahol a rockzene is ilyen: azzá válunk arra a pár percre, amik nem vagyunk, és valószínűleg nem is lehetünk.
A fantasy a szépirodalom azon műfajai közé tartozik, amelynek fogalmát szinte lehetetlen meghatározni. Egységes definíciót nem tudunk neki adni, tehát jobban tesszük, ha elhatárolással próbálkozunk. Axiómaként annyit azért lefektethetünk, hogy a műfaj elsősorban a fikciós irodalomba tartozik, tehát ezen a halmazon belül kell eldöntenünk, hogy mi NEM a fantasy? Nos, a fantasy elsősorban nem mese. A mesék - legtöbbször népi hagyományból eredve - gyermekek számára adnak szórakoztató és érthető történetet, a legvégén valamilyen tanulsággal zárulva. Közös jegyük, hogy csodás, olykor mágikus elemek jelennek meg benne, de ettől még a céljuk és célközönségük merőben különböző. A fantasy nem mítosz. Bár sok elemet átvesz a mitológiákból, mégsem azonos vele, ugyanis a mítosz, annak hallgatósága számára, valóság volt. A mítosz ezen kívül világmagyarázati és filozófiai megközelítéseket is tartalmazott, méghozzá a valós világ részére. A fantasy ezzel szemben irodalmi műfaj, amelyben a mitikus elemek a fikció részei, és nem bírnak magyarázó szereppel a való világra nézve. A fantasy ezeken kívül pedig nem sci-fi. A sci-fi-ben jelen kell lennie valamilyen tudományos elemnek, ami a fantasynek nem sajátja. A sci-fi gyakran tudományos szempontból magyaráz, általában szociológiai problémákat, vagy technikai kihívásokat, s ezek lehetőségeit kutatva alkotja meg a saját világát (éppen ezért az én véleményem szerint a Csillagok Háborúja sorozat nem sci-fi, hanem fantasy).
A műfaj gyökerei ennek megfelelően már igen korán megjelentek, sőt az emberiség egész kultúrtörténetét végigkísérték. A modern fantasy irodalom felhasználta a mítoszok, legendák, ezotériák teljes tárházát, és saját irodalmi történeteibe építette. A proto-fantasy legeklatánsabb példáival a romantika korstílusában találkozunk, amely erőteljesen nyúlt vissza a mitológiák felé, újra felfedezve azokat, s gyártva így individuális "én-világokat" (gondoljunk csak a Csongor és Tündére). Ekkor alakult ki a gótikus regény műfaja is, amely erős fantasy elemeket tartalmazott, és egyértelmű hatással volt a műfaj további fejlődésére (szintúgy a horrorra is). Később, a XIX-XX. századra jelentek meg olyan jelentős művek, mint az Alíz Csodaországban, az Oz, a Csodák Csodája, vagy Edgar Allan Poe és H.P. Lovecraft munkássága, amelyek a dark fantasy alapját képezték.
Mi volt az első fantasy? A műfaj szakértői szerint George MacDonald Phantastes című regénye volt az első a sorban, ugyanis először felelt meg annak a kritériumnak, hogy nem gyermekek számára íródott, ami a korban jellemző volt a fantasztikus irodalomra. A modern fantasy kialakulásában jelentős szerepet játszott a fikciós témájú magazinok megjelenése. A német Der Orchideengarten és az amerikai Weird Tales egyre inkább arra inspirálta írók hadát, hogy ebben - az éppen szárnyait bontogató - műfajban is alkosson, publikáljon. Ily módon jelentek meg Carl Ashton, Smith Fritz Leiber és Ray Bradbury regényei. Ebben a műfaj számára korai időszakban tűntek fel Robert E. Howard Conan történetei, amelyek népszerűvé tették a fantasy máig uralkodó ágát, az ún. "kard és boszorkányság" ("sword & sorcery") alműfajt.
Bár Howard írásai kétségkívül népszerűek voltak, a nagybetűs fantasyt mégis J.R.R. Tolkien alkotta meg. Az 1937-es Babó még ifjúsági fantasy volt ugyan, de az '50-es évek során megjelent Gyűrűk Ura- trilógia keretbe zárta, és kvázi megalkotta a modern fantasy műfaját. Ezért is beszélünk pre-Tolkien-i és post-tolkieni időkről, ha ezt az irodalmi irányzatot tárgyaljuk. Tolkien műveiben ötvözte a régi mitológiák elemeit a romantika képzeteivel és a korai fantasy műfajok elképzeléseivel, s mindezt oly egyedi módon tette, hogy ebből a kulturális levesből egy tökéletesen harmonikus világot tudott gyártani. Nem is hiába lett az általa megteremtett "high fantasy"-nek számtalan követője és interpretátora. Persze a műfaj klasszikus megalkotói között Tolkien mellett nem feledkezhetünk meg C. S. Lewisról (Narnia Krónikái) és Ursula K. Le Guinról (Szigetvilág) sem.
Marketing szempontból a Gyűrűk Ura áttörést jelentett. A fantasy műfaj konkrétan eladható termékké vált, amire már a nagyobb cégek is lecsaptak. Olyan kiadók alakultak, amelyek kizárólag ebben a műfajban jelentettek meg köteteket. A Tolkien által, a '60-as évek Amerikájába meghozott sikernek köszönhetően a régebbi írók munkái is újra kiadást éltek meg.
Ahogy látjuk, a fantasy elterjedt és népszerű műfaj lett. A tolkieni sikereket azonban senki sem tudta túlszárnyalni. Egészen 1977-ig általánosságban a kritikusok temették a műfajt. Ekkor azonban megjelent Terry Brooks Shannara könyveinek első darabja, ami végleg meghozta a műfaj számára az ismertséget. A Kard (The Sword of Shannara) volt az első fantasy könyv, ami felkerült a New York Times best seller listájára. Brooks könyvei által új időszámítás kezdődött a fantasyban, amely út végén a műfaj átalakulása is megindult.
A Brooks által megindított, '80-as évek gazdag fantasy termése termelt ki olyan, mára klasszikussá vált írókat, mint Stephen L. Donaldson, John Crowley, Robert Holdstock vagy a zseniális Raymond E. Feist. 1988-ban jelent meg a hatalmas rajongói bázissal rendelkező Forgotten Realms világ talán leghíresebb kötete, Kristályszilánk címen, R.A. Salvatore tollából. Salvatore munkái dolgozták ki a szerepjáték világ egyik leghíresebb karakterét, Drizzt Do'Urden-t, megadva a D & D szerepjátékoknak azt a hírnevet, amely a franchise-t a vezető RPG státuszába juttatta, általa pedig Salvatore pedig a világ egyik legsikeresebb fantasy írójává vált.
A klasszikus, epikus fantasy utolsó képviselője volt a néhány éve elhunyt Robert Jordan. Nincs olyan fantasy toplista, amiben ne szerepelne valamilyen formában Az Idő Kereke sorozat, amely a Tolkien által megkezdett high fantasy stílus utolsó állomása volt. Az Idő Kereke a valaha volt talán leghosszabb és legkidolgozottabb fantasy sorozat, amely a konvencióktól eltérően nem a nyugati középkor világából meríti alapját, hanem távol-keleti filozófiai fogalmakkal apellál.
A '90-es évekre megszületett a fantasy irodalom egy teljesen új ága. Az epikus történeteknek leáldozott, a közönség már másfajta kalandokra vágyott, amit egy szimpla Kard és Boszorkányság könyvtől már nem kaphatott meg. Az állóvizet George R. R. Martin Tűz és Jég Dala címet viselő sorozata kavarta föl. A Trónok Harca címet viselő első rész már merőben más képet mutatott, mint az előtte íródott fantasy kötetek. Kevésbé volt idealisztikus, sokkal reálisabb és erőszakosabb volt. Pőre módon ábrázolva a szexualitást és a politikai intrikákat. Ezen kívül jelentősen abban tért el elődeitől, hogy Martin csöppet sem "szereti" a maga által alkotott karaktereket: nem menekülnek meg szerencsés módon szorult helyzetekből, nincsenek extrém képességeik. Egyik szereplő sincs biztonságban, s rendszerint rendre meg is halnak szépen sorban regényei során.
Érdekes vadhajtásai a fantasy műfajnak azon kötetek, amelyek elszakadnak a tolkieni konstrukciótól, és a fantasyt valós viszonyok közé helyezik. Clive Barker Korbácsa, vagy Neil Gaiman Amerikai Istenek című könyve tartozik ide. A történések kvázi a valóságos világon alapuló viszonyok közötti környezetben játszódnak, de a felszín alatt rejtetten egy mágikus valóság rejtőzik. Ebbe a sorba tartozik a fantasy történetének egyik legelborultabb, legbizarrabb és egyben egyik legjobbnak tartott sorozata, Stephen King Setét Torony szériája, amely ötvözte a poszt-apokaliptikus környezetet a valódi világgal, a vadnyugat világát a középkori lovagkultusszal, olyan zseniális módon, hogy az olvasó néha a saját létezését is megkérdőjelezi a kötetek olvasása közben. Ha a posztmodern fantasyről beszélünk, nem mehetünk el minden idők talán legsikeresebb sorozata, a J. K. Rowling által megírt Harry Potter kötetek mellett, amely az ifjúsági fantasy műfaját és a high fantasy-t egyesítette. A könyvek célközönsége szabályosan együtt nőtt fel a kötetekkel, így a Potter-könyvek hangvétele is egyre érettebb lett az idők során. Mára a franchise totálisan kinőtte magát, filmek, rajzfilmek, játékok özönlötték el a piacot, s ezzel az írónőt Anglia egyik leggazdagabb nőjévé téve (Stephanie Meyer könyveire elvből nem térek ki).
Most pedig.... metaaaaaaal! Volt valaha kérdés, hogy a fantasy és a rock/metal zene között van kapcsolat? Hány banda énekelt meg sárkányokat, lovagokat, elfeket? Persze elsősorban A Gyűrűk Ura volt hatással a rockzenei termésre. Gondolok itt a Led Zeppelin Ramble On-jára, The Battle of Evermore-jára, a Misty Mountain Hop-ra vagy az Over The Hills And Far Away-re. A Black Sabbath első albumán szereplő The Wizard-ot is Gandalf ihlette. A Rush Necromancer és Rivendell című dalai is Tolkien tiszteletére íródtak, akárcsak a Styx Lords Of The Ring-je. A Cirith Ungol nevű csapat pedig egy középföldei helyszínről nevezte el magát.
A Blind Guardian számos fantasy dalszöveget írt, s 1998-ban egy egész konceptalbumot ajánlott Tolkiennek 'Nightfall In Middle Earth' címen. A Gorgoroth és az Amon Amarth mind Középföldén található helyszínek, míg a Burzum szó pedig "sötétséget" jelent a Tolkien által kitalált mordori nyelven. Ezen kívül a 2010-es 'At The Edge Of Time' című BG-lemezen rögtön négy fantasy írónak ajánlott dalt találunk: Michel Moorckock tiszteletére szól a Tanelorn, Peter S. Beagle ihlette a Road To No Release-t, míg a War Of The Thrones és az A Voice In The Dark Martin Trónok Harca című könyvét dolgozza fel. További két szám, a Ride Into Obsession és a Wheel Of Time pedig Robert Jordan Idő Kereke sorozatáról szól.
Ronnie James Dio karrierjét végigkísérte a fantasy. Már az Elf nevet viselő csapat is egy fantasy könyvekben elhíresült, hosszúfülű humanoid teremtményről kapta a nevét. A Rainbow-ban és a Black Sabbath-ban is kiélhette a kard és boszorkányság műfaj iránti rajongását, és megannyi fantasy központú dalt írt a két csapat számára. Elég csak olyan számokra gondolni, mint a Temple Of The King, Stargazer, A Light In The Black, Neon Knights, Children Of The Sea, Lady Evil, Sacred Heart vagy a 'Magica' és 'Killing The Dragon' albumok.
A power metal pedig kimeríthetetlen színtere a fantasy-nek. Elfek, és sárkányok... majdnem minden lemezen megtalálhatóak, gondoljunk csak egy Nightwishre, Stratovariusra vagy Helloweenre. Ha meg rápillantunk egy Rhapsody Of Fire albumborítóra, akkor mindent értünk. Még a Manowar is a Howard-féle, korai kard és boszorkányság témájából veszi a fizimiskáját, hiszen bármelyik lemezborítójuk akár egy Conan-könyv előlapját is díszíthetné.
Ha most én nekiállnék és felsorolnám az összes olyan számot, amelyben szerepel valamilyen fantasy motívum, akkor ezt az írást egyből kiadhatnám egy 300 oldalas könyv formátumában is. Remélem a kedves olvasók nem hanyagságnak tekintik, hogy ezért nem teszem meg ezt a nemes feladatot, hanem várom a kommenteket a tekintetben, hogy kinek melyik az a metal nóta/borító/dalszöveg, amely a fantasy berkeken belül legközelebb áll a szívéhez.
Adamwarlock
Legutóbbi hozzászólások