Grave Digger: The Clans Are Still Marching (DVD)

írta szakáts tibor | 2011.07.28.

Megjelenés: 2011

 

 

Kiadó: Napalm

Weblap: http://www.grave-digger-clan.com

Stílus: Heavy Metal

Származás: Németország

 

Zenészek
Chris Boltendahl - Ének Axel Ritt - Gitár H.P. Katzenburg - Billentyűk Stefan Arnold - Dob Jens Becker - Basszusgitár Van Canto - Vokálok
Dalcímek
1. Intro: Scotland The Brave (feat. Bauluy Muluy Pipes & Drums Band) 2. Scotland United 3. The Dark Of The Sun 4. William Wallace (Braveheart) 5. The Bruce 6. The Battle Of Flodden 7. The Ballad Of Mary (feat. Doro) 8. The Truth 9. Cry For Freedom 10. Killing Time 11. Rebellion (feat. Hansi Kürsch) 12. Culloden Muir 13. Ballad Of A Hangman 14. Excalibur 15. Heavy Metal Breakdown
Értékelés

1984-et írtunk, talán tavasz lehetett, esetleg május elseje, amikor minden valamit magára adó ifjú munkás felvonult a mára írmagjában is eltüntetett tribün előtt, én azonban egy frissen beszerzett korongot tettem a kissé öregedő lemezjátszó tűje alá, majd nem sokkal a kezdés után felpattantam, hogy egymás után vagy ötször végig léggitározzam az albumot. A bandát Grave Diggernek hívták és a lemez a ’Heavy Metal Breakdown’ címet kapta. Ez a korong olyan elementáris erővel hatott az akkori rock és metal zenét szerető ifjúságra, hogy emlékszem, nem volt olyan házibuli, melyen legalább egyszer ne pörgött volna le a teljes album, a címadó dal pedig, még vagy négyszer. A viszonylag egyszerű és pontosan ezért könnyen megjegyezhető szövegeket és dallamokat szinte egy emberként üvöltötte hamarosan mindenki és lassan sikké vált egy Grave Diggerkoponyás felvarró elhelyezése a farmerdzsekin. Elnézést kérek az olvasótól, hogy kissé szentimentálisan elnosztalgiáztam, de ahogy éppen kezemben tartom a ’The Clans Are Still Marching’ című kiadványt, nehezen tudom elhinni, hogy ez pontosan 27 éve történt és, hogy a szeretett bandám eme koncerttel ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját. Már tavaly irigykedve olvastam Mmarton88 kolléga beszámolóját a wackeni ünnepi koncertről és azonnal egyetértettem záró gondolataival, miszerint „.Ez volt az a buli, amit mindenképp ki kell adni DVD-n…”. Persze, hogy a fiúk sem hagyták ki ezt a lehetőséget, Wacken ugyanis mindig jó terep, főleg egy német bandának, akiknek a hazai pálya egyértelmű siker. A DVD már kevésbé az, legalábbis nálam. Valószínű, hogy felfokozott volt a várakozom az anyaggal szemben, de nem azt kaptam, amit szerettem volna látni és hallani, főleg annak tükrében, hogy a helyszínen jelenlévők dicshimnuszokat zengtek a buliról. A kezdés valóban nagyon látványos a rengeteg dudással, de már intrónak is hosszúra sikerült kicsit, persze, ha már odautaztak és beöltöztek a bulira, legalább kapjanak egy kis lehetőséget is, ezt megértem. A betétjük végén azt hittem, elementáris erővel belecsapnak a húrokba a zenészek, de nem így történt. Kicsit szerencsétlenül jöttek be a színpadra, ahol egy rövid köszöntés után indult csak be a buli a Scotland United gyilkos riffjeivel. Mit mondjak, jobb koreográfiát is el tudtam volna képzelni. Az előadás további része hibátlan volt és a felvétel is annak mondható, főleg ha nem lennének időnként benne az egy idő után kimondottan zavaró klipszerű előre vagy utólag felvett filmrészletek, melyek cseppet sem mondhatók profi munkának. Boltendahl annyira rákattant a skót témára, hogy minden ennek a feelingnek a jegyében zajlik a színpadon, a bejátszások alatt is. A kissé bárgyúra sikeredett filmrészletek is a felföldön játszódnak, ahogy mondani szoktuk, viszonylag kis költségvetésből. Kihagytam volna. Ami kimondottan pozitívuma a koncertnek az új gitáros Axel Ritt határozott és profi hozzáállása, valamint hangszeres tudása. Mintha mindig is ebben a bandában játszott volna. Feszes, néhol virga szólókkal tarkított előadása kimondottan üdítő látvány. A másik nagy húzás pedig Van Canto leigazolása a vokál mikrofonok mögé, ami tényleg elképesztően jó ötlet volt. A srácok bitang jól énekelnek és végig headbangelik a bulit, ami látványnak sem utolsó. No és meg kell még említsem Doro vendégszereplését a The Ballad Of Maryben, ami az egyik csúcspontja a koncertnek.  De a végére jött az igazi hidegzuhany. A Grave Digger 30 éves fennállását ünneplő kiadvány koncertanyaga nem sokkal haladja meg az egy óra játékidőt. Amikor egyik pillanatról a másikra egyszer csak vége lett a filmnek, azt hittem valami rosszul lett beállítva a lejátszómon, de nem. A’The Clans Are Still Marching’ mindössze ennyi. Hogy miért azt nem tudom, de szívesen megkérdezném az illetékest, hogy valóban úgy gondolják-e, hogy egy születésnapi anyagnak ennyinek kell lenni, vagy Wackenben a profi körülmények ellenére ismét elcseszerintettek valamit, ahogy azt tették a Running Wild búcsúbulijának esetében?

Pontszám: 6.5

Legutóbbi hozzászólások