Clapton, a "Lassúkezű"

írta szakáts tibor | 2006.07.17.

Bár egyenlőre úgy néz ki, a szabadságolások miatt, a Hard Rock Magazin nem fogja tájékoztatni olvasóit Eric Clapton koncertjéről, de a készülődőknek álljon itt egy kiadós életmű, he-pi-boy tollából. A brit származású énekes, gitáros, zeneszerző, Eric Patrick Clapp néven látta meg a napvilágot, 1945.március 30-án, Ripley-ben... Formálódó zenei í­zlésére már 15 éves korában nagy hatást gyakoroltak a blues akkori, neves előadói. Köztudomású, hogy ez a fajta - afrikai gyökerekkel rendelkező - muzsika nem igazán a "dandy"-k, az úri fiúk kedvenc műfaja; sokkal inkább az élet árnyékosabb oldalán élő előadók tudják igazán, hitelesen megjelení­teni. Feltételezhető (bár erre nézve nincs megdönthetetlen bizonyí­ték), hogy Eric Clapton is azért tudta/tudja ezt az életérzést, "feeling"-et dalaiban átadni, mert mostohaszülők nevelték. 17 évesen vásárolta meg első gitárját, melyen abszolút autodidakta módon tanult meg játszani úgy, hogy elleste példaképei technikáját. Ilyen előzmények után nem csoda, hogy első zenekara a Roosters is mindjárt a rhytm & blues-t tűzte zászlajára. Ettől kezdve felgyorsultak az események körülötte; már az év végén a The Yardbirds-ben találjuk, ahol is Anthony "Top" Tophan-et váltotta a gitáros posztján. Ha már hangszerénél tartunk - amin rajta kí­vül (abban az időben) csak Jimi Hendrix tudott ilyen frenetikusan játszani - mindenképpen meg kell emlí­teni, hogy pályafutása során a Fender Stratocastert és a Les Paul Gibsont részesí­tette előnyben. De térjünk vissza a Yardbirds-höz! A nagyszerű r&b banda másfél év alatt komoly sikereket tudhatott magáénak, mely nagyrészt Clapton különleges í­zű gitár-soundjának, valamint karizmájának volt köszönhető. 1965-ben megjelenik a "For Your Love" kislemez; a zenekarnak ez hozza meg az igazi áttörést. Eric, aki ebben az időszakban érdemelte ki a "Slowhand" azaz "Lassúkezű" nevet, mégis megválik az együttestől, utóda Jeff Beck lesz. Az ok: a Yardbirds inkább a divatos, könnyebben emészthető beat, mint a tartalmasabb, igényesebb blues-zene felé fordult. Következett a John Mayall nevével fémjelzett Bluesbakers, mely az itt megfordult blues-zenészeknek egyfajta iskolát, ha úgy tetszik, ugródeszkát jelentett. Úgy tűnik, a két egyéniség szerencsés egymásra találása meghozza gyümölcsét, amit alátámaszt a "Bluesbakers" c. nagylemez sikere is. E zenekarban ismerkedik össze a későbbi szupergrupp, a Cream leendő tagjaival. 1966-ban, Jack Bruce énekes-basszusgitárossal és Ginger Baker dobossal együtt úgy döntenek, hogy önálló együttest alapí­tanak, melyről még ők sem gondolják, hogy mérföldkövet jelent majd a r&b történetében. A trió annak ellenére tiszavirág életűnek bizonyult, hogy 1966. közepe és '68. novembere között, intenzí­v alkotó munkájával, páratlan sikertörténetével, szinte megrengette a zenei világot. Egycsapásra kiderült, hogy azt a műfajt mely eddig főleg a feketék részére volt "fenntartva", fehér előadók is hitelesen tudják művelni. Bizonyságul álljon itt egy idézet Jimi Hendrixtől, aki í­gy vélekedett Claptonról: "Ő az a fehér muzsikus, aki úgy játssza a kéket, mint egy fekete!". "Természetesen itt egy zenei értelemben vett szójátékról van szó, hiszen a blues szónak csak ebben a környezetben kék a jelentése". A Cream zenéjéről elmondható, hogy alapvetést jelent az egyetemes rocktörténelemben; az elmúlt, közel negyven esztendő alatt, máig igazodási pontot ad számos r&b előadó és együttes számára. Magyarországon a tragikus sorsú gitáros, Radics Béla; valamint mindmáig aktí­v zenészek: Póka Egon és Závodi János ápolták/ápolják a Cream örökségét. Az együttes két éves fennállásának eredménye: öt kislemez, négy LP, ami azért -valljuk be - nem kevés! Eric Clapton nevéhez kötődő második szupergupp - mely hasonlóan rövid élet élt, mint elődje - sikereiben meg sem közelí­tette a Creamet. A Blind Faith ( Eric-en kí­vül, Stevie Winwood, Ginger Baker és Rick Grech) alkotta négyes, a Hyde Parkban 100.000 fős koncertet adott - nagyjából ennyiből állt működésük mérlege. Az igazi elismerést a szólókarrier hozta meg Clapton életébe; első lemeze még 1970-ben jelent meg. Közben még a Derek & Dominoes-ban is eltöltött egy rövid időt, valamint session-zenészként közreműködött más előadók lemezein is. Dolgozott John Lennon-nal, George Harrison-nal is, kinek feleségét a későbbiekben feleségül vette :-o). Ez időtájt sajnos alkohol- és kábí­tószerfüggővé vált, melyről barátja, a Who gitárosa, Pete Townshend hathatós közreműködésével sikerül leszoknia. Észrevehetően egyfajta zenei átalakuláson megy keresztül; a markáns, karizmatikus gitárhős figurája lassan a múlté lesz, miközben énekhangját- és stí­lusát egyre intenzí­vebben fejleszti. Dalai populáris szí­nezetűek, bár igazából a blues-zal sohasem szakí­t. Pályája során, szinte hagyománnyá vált a Royal Albert Hall-beli évenkénti rendszeres fellépése. 1991-ben élete legnagyobb tragédiája éri: kisfia - Conor - véletlen baleset folytán kizuhan toronyházi lakásuk ablakából. Ennek ellenére dolgozik tovább, zenéje - érthető okokból - magába forduló, melankolikus irányt vesz. Gyakoriak az "unplugged" (ülős, akusztikus) koncertjei. Aztán 2005. májusában megtörténik a csoda! Négy koncert erejéig végre összeáll a matuzsálemi rock-blues csapat, a Cream, hogy (hol máshol, mint) a Royal Albert Hall-ban (és a koncertekről kiadott dupla DVD segí­tségével szerte a világban) elkápráztassa a mellettük negyven éve(!) rendületlenül kitartó közönséget. Eric Clapton zenei pályája töretlen. Több mint negyven éve, folyamatosan jelen van az igényességet kifejező zenei életben. Munkásságának elismerése képen, számtalan alkalommal vehetett át kitüntetést, valamint megkapta a Grammy dí­jat is. Végül: a világ hét csodájából, í­me a második: 2006. július 18-án a "The Back Home Tour" keretében, a Papp László Budapest Sportaréna vendége lesz az élő blues legenda, a "Lassúkezű" gitáros - Eric Clapton! (he-pi-boy) ERIC CLAPTON - DISZKOGRÁFIA The Yardbirds • 1964 Five Live Yardbirds (élő) • 1965 Sonny Boy Williamson & The Yardbirds (élő) • 1984 Shapes of Things (Box Set) • 1986 Greatest Hits Volume 1 Cream • 1966 Fresh Cream • 1967 Disraeli Gears • 1968 Wheels of Fire (élő felvételekkel) • 1969 Goodbye • 1969 Best of Cream • 1983 Strange Brew: The Very Best of Cream • 1970 Live Cream (élő) • 1972 Live Cream Volume 2 (élő) • 1995 The Very Best of Cream • 1997 Those Were the Days (Box Set) • 2000 Best of Cream: Millenium • 2003 BBC Remasters (élő rádiófelvétel) Blind Faith • 1969 Blind Faith Delaney & Bonnie & Friends • 1970 On Tour with Eric Clapton (élő) John Mayall • 1966 Bluesbreakers John Mayall's Bluesbreakers • 1967 Raw Blues • 1970 Back to the Roots • 1977 Primal Solos • 1980 Archives to the Eighties Derek & The Dominos • 1970 Layla and Other Assorted Love Songs • 1973 In Concert (élő) • 1973 Live at the Fillmore (élő) • 1990 The Layla Sessions: 20th Anniversary Edition (Box Set) Szólóalbumok Nagylemezek • 1970 Eric Clapton • 1974 461 Ocean Boulevard • 1975 There's One in Every Crowd • 1976 No Reason to Cry • 1977 Slowhand • 1978 Backless • 1981 Another Ticket • 1983 Money and Cigarettes • 1984 Too Much Monkey Business • 1984 Backtrackin' • 1985 Behind the Sun • 1985 Edge of Darkness (filmzene) • 1986 August • 1989 Journeyman • 1993 Stages • 1994 From the Cradle • 1998 Pilgrim • 1999 Blues (2CD) • 1999 The Story of Us (filmzene) • 2001 Reptile • 2004 Me and Mr. Johnson (Robert Johnson feldolgozások) • 2005 Back Home Kislemezek • 1969 Comin' Home (Delaney and Bonnie & Friends feat. Eric Clapton - On Tour with Eric Clapton) • 1970 After Midnight (Eric Clapton) • 1972 Layla (Derek and The Dominos - The History of Eric Clapton) • 1974 I Shot the Sheriff (461 Ocean Boulevard) • 1974 Willie and the Hand Jive (461 Ocean Boulevard) • 1975 Swing Low, Sweet Chariot (There's One in Every Crowd) • 1975 Knockin' on Heaven's Door (nem albumról) • 1976 Hello Old Friend (No Reason to Cry) • 1977 Lay Down Sally (Slowhand) • 1978 Wonderful Tonight (Slowhand) • 1978 Promises (Backless) • 1979 Watch Out for Lucy (Backless) • 1980 Tulsa Time (Just One Night) • 1980 Cocaine (Just One Night) • 1981 I Can't Stand It (Another Ticket) • 1982 Layla (re-issue) (Derek and The Dominos - Time Pieces: The Best of Eric Clapton) • 1983 I've Got a Rock N' Roll Heart (Money and Cigarettes) • 1985 Forever Man (Behind the Sun) • 1987 Behind the Mask (August) • 1990 Bad Love (Journeyman) • 1991 Wonderful Tonight (élő) (24 Nights) • 1992 Layla (Unplugged) • 1992 Tears in Heaven (Rush filmzene) • 1992 Runaway Train (Elton Johnnal; Elton John - One) • 1992 It's Probably Me (Stinggel; Sting - Ten Summoner's Tales) • 1995 Love Can Build a Bridge (Cherrel, Chrissie Hynde-del és Neneh Cherryvel; nem albumról) • 1996 Change the World (Phenomenon filmzene) • 1998 My Father's Eyes (Pilgrim) • 1998 Circus (Pilgrim) • 2000 Forever Man (How Many Times) (Beatchuggers feat. Eric Clapton; nem albumról) Válogatások • 1970 The Best of Eric Clapton • 1972 The History of Eric Clapton • 1972 Eric Clapton at His Best • 1973 Clapton • 1982 Time Pieces: Best of Eric Clapton (1969-1979) • 1987 The Cream of Eric Clapton (Európa) • 1987 The Cream of Eric Clapton (USA) • 1999 Clapton Chronicles: The Best of Eric Clapton Koncertfelvételek • 1973 Eric Clapton's Rainbow Concert • 1975 E.C. Was Here • 1980 Just One Night (2CD) • 1983 Timepieces Volume 2: Live in the Seventies (élő) • 1988 Crossroads (Box Set) • 1991 24 Nights • 1992 Unplugged • 1996 Crossroads 2: Live in the Seventies (1974-1978) (Box Set) • 2002 One More Car, One More Rider Egyéb B.B. King • 2000 Riding with the King George Harrison • 1991 Live In Japan (élő) Howlin' Wolf • 1971 The London Howlin' Wolf Sessions Plastic Ono Band • 1969 Live Peace in Toronto (élő) T.D.F. • 1997 Retail Therapy Más • 1966 What's Shakin' Filmzenék • 1992 Lethal Weapon 3 • 1987 Lethal Weapon • 1988 Homeboy • 1989 Lethal Weapon 2 • 1992 Rush

 

 

Legutóbbi hozzászólások