Sziget 2005 - Az utolsó nap

írta szakáts tibor | 2006.07.08.

Elérkeztünk a Sziget Fesztivál idei utolsó napjához. Az égiek nem kegyelmezetek ennek a napnak sem. Mikor megérkezetem a Hajógyári szigetre éppen elkezdett esni az eső, és mire a Nagyszí­npadhoz értem jól el is áztam. Két koncert volt ezen az estén, ami igazán érdekelt. Az első a már emlí­tett pódiumon kezdődött. Egy igencsak jóra sikeredett klippel indult a Sex Action programja... Nagy elánnal csaptak a fiúk a húrok közé. Tavaly ilyenkor még teltház várta a csapatot ugyanitt, ez idén már nem volt elmondható. Kb. félház előtt próbálta Szasza barátunk hergelni a közönséget, több-kevesebb sikerrel. Elég fáradtnak tűnt a publikum, ami nem is csoda, hiszen nagyon erős hét állt a szigetlakók háta mögött. Egy darabig Brinyó barátommal megpróbáltuk elkapni a feelinget, de valahogy nem jött. Majd egy söröző teraszán üldögélve vártuk a továbbihatást, de az eredmény ugyanaz volt. El is indultunk a Hammer sátor felé hátha ott fel tudjuk pörgetni egy kicsit magunkat. A Demonlord játszott a deszkákon érkezésünkkor. Itt sem volt szí­vderí­tő a látvány. Elég kevesen élvezték a metál nyújtotta örömöket. Kezdtem egy kicsit bosszús lenni. Lehet, hogy tényleg nincs szerencsém az Ignite-al? Ennyire kevesen kí­váncsiak erre a csapatra? Még soha nem tudtam megnézni őket, bár egyszer már ott álltam a küszöbön, a szó szoros értelmében, mégsem sikerült találkoznom még Téglási Zoli csapatával. Amikor a Szigeten játszottak, nem voltam itthon, aztán a Wigwamba nem jutottam be. Illetve bejuthattam volna, ha nem kellett volna órákig sorban állni a beengedésre, és én nem csak egy pólóban érkeztem volna a tetthelyre. Akkor feladtam a harcot a hideggel és az ostobasággal, de az nem lehet, hogy most ne lássak egy igazi teltházas együtténeklős Ignite bulit... Egy kis frissen sült rablóhús és némi nyers állagú, de sült krumplinak eladott étek mellett múlattuk az időt, amikor is nem tudni honnan de egyre többen érkeztek a koncert helyszí­nére. Kezdtem megnyugodni. Az idő közeledtével előre mentünk, hogy elfoglaljuk helyünket a fotósárokban. Egyszer csak a stage-ből egy népes létszámú különí­tmény érkezett élén a zenekarral, akik fel is pattantak a szí­npadra és belecsaptak minden különösebb előzmény nélkül. Elképesztő energiával vetették bele magukat a buliba. A hangorkánból, ami jelen esetben a hátam mögött szólalt meg, lehetett érezni, hogy pillanatok alatt megtelt a sátor. Nem hiába az Ignite népszerű kis hazánkban. Zoli az első szám után levetette a pólóját és kivillantotta a hovatartozását erősen jelképező tetoválásait. A harmadik számnál megállapí­tottam, hogy emberünk fotózhatatlan jelenség. Egy pillanatra nem áll meg a szí­npadon. A számok közötti konferálás túlnyomórészt magyarul történt, de bár ne í­gy lett volna. Nem tudom, hogy miért, de Zoli mindenáron be akarja bizonyí­tani, hogy mennyire magyar. A többedik ilyen megnyilvánulásánál erős ellenérzéseket váltott ki sokakban, és ezt az sms falon tudatták a többiekkel is. Persze másokat ezek a mondatok egy jó kis szélső jobbos propagandakeltésre inspiráltak. Ha volt negatí­vuma ennek a bulinak, akkor ez az volt. A hülyeséggel persze legjobban az a mobil szolgáltató járt, akinek befolyt a sok pénz az ostoba üzenetekből. A koncert közepe felé egy új nótát konferált be az énekes ezt már angolul. Az amerikai elnök George Bush volt a célpont, aki elküldte Iránba az ártatlan katonákat, hogy még ártatlanabb embereket mészároljanak le. Nagyon szimpatikus, hogy Zoli ennyire pacifista, de talán egy térképet meg kéne neki mutatni, hogy mi a különbség Irak és Irán között. Mondjuk Bush szemében semmi, az biztos. Na jó ennyi kritika után már csak jót tudok í­rni. A buli fantasztikus volt. Remek zenészekből áll az Ignite és Zoli hangja páratlan ebben a műfajban. Még ha valaki nem is kedveli túlságosa a zenét, amit játszanak, akkor is élvezettel hallgatja ezzel az énekkel. A közönség az emlí­tett üzeneteket kivéve fantasztikus volt. Fullra telt a sátor és látszott az arcokon, hogy tudták miért is vannak ma este itt. Nagyon jó választás volt az Ignite az utolsó estére. Olyan hangulatot teremtettek a fiúk, amiért érdemes jövőre is kilátogatni a Sziget Fesztiválra. Szakáts Tibor

 

 

Legutóbbi hozzászólások