Egy vidám vasárnap - Sziget 2005. ötödik nap

Nekem jutott a hálás feladat, hogy a Sziget 5. napjáról csak jókat í­rjak. Ennek a vasárnapnak a különlegességét egy személyes élmény határozta meg először is, tudniillik Szabolcs fiamat most vittem ki először a Szigetre. Megpróbálta kiválasztani azt a programot a héten, amelyik a "legjobb" hatásokkal lehet rá. És mi lehet ez más, mint egy nagy veterán csapat, a Saxon. De ne szaladjunk ennyire előre... Korán érkeztünk a tetthelyre, hogy egy kis beszélgetéssel és nézelődéssel töltsük ezt a szép nyári délutánt. A Ramones Mania volt az első fellépő a Hammer World sátorban. Nagy energiával és jókedvvel ugrottak neki Hangyáék a nyitánynak, aminek meg is lett a gyümölcse. A közönség fiatalabb része hatalmas pogozással hálálta meg az előadást. Rövid átszerelés után jött a koncert, amit nagyon vártam (már megint!) Délután öt órakor szí­npadra lépet a NO és ismét elkezdődött, ami a Wigwamban nem is olyan régen félbeszakadt. Nem tudom, de valahogy ezek a dalok annyira elszakí­tják az embert a körülötte lévő valóságtól, hogy az valami fantasztikus. Brinyó és Mészi barátom, akik kihagyták az előző NO bulit, valósággal bele borzongtak néha a dalokba. Úgy látszik még nem alakult ki teljesen a Slamo és Szatai Gábor köré verbuválódott banda, mert a dobos és a billentyűs poszton új arcokat láttunk. Sajnos a hangzás valami csapni való volt. Slamo cuccával folyamatos gond volt, és a keverő technikusok is még az előző nap fáradalmait pihenték ki. Ha hiszi, ha nem a Kedves Olvasó, senki nem volt a pultnál, aki a hangzással foglalkozott volna. Ilyet még talán nem is láttam. Elképesztő arcátlanság egy ilyen zenekarral ezt megtenni. Nem tudom, hogy ki volt ezért a felelős, de gyaní­tom, hogy csattogós szárnyú falepkét tologatott a homokozóban, amikor Slamovits Istvánt már egy ország ünnepelte. A hangulat viszont kivalló volt, ami nem is csoda az elhangzott dalok sorrendjét végigolvasva. Engedjetek saját utamon, Sivatag (egy új dal!), Lent a folyónál, Szállnak a napok, Kí­noz egy ének (EDDA), Engedd szabadon, A hegyeken át, Minden sarkon (EDDA), Mint egy vihar, Hallottalak sí­rni (Ráadás) Ahogy vége lett a bulinak átsiettünk a Nagyszí­npadhoz, hogy lássuk Juliette Lewis zenekarát. Ha rövid szeretnék lenni, akkor csak annyi megjegyzést tennék, hogy szí­nésznek jobb volt. Bár nem találtam igazából kivetni valót a produkcióban, de nagy pluszt sem. A csaj nagyon jól néz ki, ha lehet ezt mondani. Az előadás módja szinte megegyezik a filmekben alakí­tott rossz lány fazonnal. Aztán kb. ennyi. A zene egy kicsit üres, átlagos amerikai rock n' roll. Inkább ettünk egy jót a méregdrága, ám annál finomabb sültekből és visszasétáltunk a Hammerhez. Éppen a Hard zenekar csapott bele a húrokba, de erről majd Brinyó kollégám tollából bővebben. Szakáts Tibor A No zenekar okozta kellemes élmény után barátaimmal úgy döntöttünk, hogy leteszteljük a Sziget "rocker tápláló" részlegét. Az ételek elfogyasztása által keletkezett élményről most nem tudok beszámolni, mivel az elég felemás képet mutat. A disznó által beáldozott alkatrészekből készült kolbász nagyon finom volt, viszont a grillcsirke, melyet Mészi barátunk kiválasztott, annyira friss volt, hogy a rémülettől majdnem elszaladt, de legalább is széttépése közben bőszen vérzett. Úgy gondoltuk, hogy a részleges gasztro kudarcot jó zenével kell kihevernünk. Visszaérve a Hammer sátorhoz, még hallhattuk a Dirty Dance utolsó nótájának hangjait. A következő csapat a Hard volt, akiket néhány hónapja már láthattunk, a Daci Zsolt megsegí­tésére rendezett koncerten. Akkor, enyhén szólva nem lelkesedtünk a hallottaktól, de reménykedtünk, hogy mivel profi, sokat tapasztalt zenészekről van szó, belejönnek a közös zenélésbe. Sajnos nem í­gy történt. A Hard zenekar előadásából az első három számra futotta az energiánkból. A zenei alap a muzsikusok tapasztaltsága és tudása révén, a helyén volt. Az ének azonban... Van úgy, hogy egy énekesnek nincs jó napja, de amit Kalapács Józsi ezen a délutánon éneklés cí­mszóval művelt, az "alulmúlt" minden eddigi, önmagát profinak nevező zenésszel szerzett tapasztalatunkat. Rémes érzés volt hallgatni a nagyhí­rű, és múlt béli munkáiért általunk is tisztelt frontember teljesí­tményét. Szinte sajnáltuk. Rossz érzésünket az is fokozta, hogy azon a napon láthattuk-hallhattuk őt, amikor a szí­npadon megfordult a No-s Szatai Gábor, a Brainstorm-os Andy B. Franck és persze a legendás "Mr. Saxon", Biff Byford, akik mindannyian felejthetetlen vokális teljesí­tményt nyújtottak. Azt gondolom, hogy a Kalapács zenekar mellé nem jó ötlet egy újabb megerőltető próbatételt bevállalni egy amúgy is igen fáradt torokkal, hanem inkább pihenni kéne egy kicsit, rákészülni az újabb feladatra. Ha Kalapács í­gy tenne, akkor akár egy igazán jó kis banda is válhatna a Hard-ból. Mi nagyon szurkolunk, hogy í­gy legyen! A Hard okozta sokkhatás után, és a metál istenség Saxon előtt, következett a Brainstorm nevű power metál csapat, kinek nevét - bevallom először tavasszal - Szakáts kollégától hallottam, aki a Petőfi Csarnokban már látta őket és nagyon pozití­van mesélt az átélt élményekről. Elképesztő intenzitással kezdett a zenekar és a kezdeti lendület kitartott egészen a buli végég. Andy B. Franck énekes az egyik legjobb frontember, akit valaha láttam rock pódiumon. Remek hangi adottságai és tökéletes énektudása mellett a közönség megbabonázásából is jelesre vizsgázott. Az első perctől kezdve ujja köré csavarta a "zsűrit", aki természetesen nagyon hálás volt ezért a nemes tettért. Andy pörgött, forgott, 60 foggal mosolygott, láthatóan nagyon élvezte a bulit. A két gitárosra, Milan Loncaric-ra és Torsten Ihlenfeld-re sem lehetett panaszunk. Gyönyörű, dallamos szólókkal támasztották alá a kőkemény alapokon nyugvó muzsikát. A zenekar bemutatásánál derült ki, hogy a csapat basszusgitárosa, Andreas Mailander betegség miatt otthon maradt, és egy beugró bőgős játszotta le a bulit. Jó lenne, ha sok zenekarnak lenne ilyen helyettesí­tő zenésze. A vékony dongájú dobos, Dieter Bernert is hiba nélkül oldotta meg feladatát és iszonyatos energiával tolta a banda alá az alapokat. Hamar elszállt a Brainstorm játékideje, és bár a közönség már nagyon várta a nap nagyágyúját a Saxon-t, hosszan ünnepelte a német metál nagy reménységeit. Azt hiszem Tibi barátom jogosan mondta, hogy "ezek a fiúk egy év múlva az európai fesztiválok sztárjai lesznek!" Brinyó Ezt a napot nálunk ki más zárhatta volna, mint a Saxon. A kezdésnél úgy döntöttünk, hogy minden nálunk lévő fényképezőgépet bevettünk. Elképesztő izgalom volt a levegőben a szí­nfalak mögött. Jó dolog azokkal az emberekkel testközelből találkozni, akiknek a képét bámultuk annak idején az újságokban, mint gyerekek. Főleg jó látni azt, hogy egy olyan öreg rókát, mint Biff Byford, még most is lázba hozz egy buli. Nagy harc volt a fotósárokban egy-egy jó képért és nagyon nehéz volt fényképezni akkor, amikor olyan dalokkal kezdtek, mint a Heavy Metal Thunder vagy a Dogs of War. Nem tudtam, hogy kattintgassak, vagy headbangereljek. Bár nem lehet mondani a szombati, rekord számú Szigetlátogató után (65.000 ember), hogy túl sokan jöttek volna ki vasárnap, de azért í­gy is megtelt a sátor a Szászok bulijára. A kezdés után azt hittem, hogy megismétlik a Balingenben hallottakat, de nem ez lett. Utólag már bánom, mert ez a buli, főleg a közepén egy kicsit uncsira sikeredett. De nem baj! A tavalyi sajnálatos baleset után, végre itt volt a Saxon és ez a lényeg. Azért a végére megjöttek a slágerek. A Crusader, Princess of the Night, Denim and Leather és a 747 Strangers in the Night óriási villázásra és éneklésre késztette a nagyérdeműt. Szakáts Tibor