Tommy Vitaly: Just Me
írta garael | 2011.03.12.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Jól átvert engem ez a Vitaly gyerek, és mégsem haragszom érte, sőt… Nos, ez nem azért van, mert hirtelen a vallási megvilágosodás útjára lépve ezután csak békehadtestben szolgálva hintem a megbocsátás igéit - arra vannak nálam szakavatottabb emberek, bár néha ők is megbotlanak -, hanem mert a kapott produktum, ha nem is az elvárt formában, de az elvárt minőségben hozott valami mást. Nem kényszerítem rébuszfejtésbe a kedves olvasót, és már az elején elcsattintom a felkínált csattanót: Vitaly lemeze az énekes, Thomas Vikström nevének szerepeltetése ellenére is inkább instrumentális, hiszen a lemezre nyomott 11 szerzeményből csak kettőben szerepel vokál, ott viszont….
Ugye, sokan ábrándoznak arról, mi lenne, ha a Kiskés Helloweenben Malmsteen mester pengetné a húrokat – tudom, a közös munka első percében már menne a tökfejezés – de mégis. Nos, Tommy boy gondolt egyet – sajnos nem kettőt, hármat, vagy egy egész lemezre valót – és a színtér egyik legnagyobb hangterjedelmű énekesét magához rittyentve felvillantotta, mire is lehetne számítani a pofonokon kívül, amúgy zeneileg – igen, igen, eltaláltátok, csupa jóra. Himnusznak való verze, ami más bandáknál refrénnek is túl édes, Paganinis tekerés egy icipici barokk-érzéssel, és az egekbe – mit az egekbe, az űrbe (bár ott ugye nem terjed a hang) szárnyaló, a magas c-t felülről koppintó fődallam. Micsoda, hogy hallottatok már hasonlót? Az Eagle Fly Free-t? Na neeee….Pedig deeeeee. Kövezettek meg, de a Fly High méltó örököse, illetve társtulajdonosa minden speed himnuszok Kiske letéteményesének, kár, hogy az olasz-svéd duó igazából csak a mézesmadzagot húzza el az orrunk előtt, de mint a recenzió elején is utaltam rá, mégsem kell a kardunkba dőlnünk.
Vitaly ugyanis – jóllehet a barokkos hoki- metal ( no, Kotta, én is tudok ám definíciót teremteni) iskolába tartozik – képes dalokban gondolkodni, és nem tartja a refrént a gitárszólós önkifejezés szükségtelen részének. Azon persze lehet vitatkozni, hogy a mára már kissé túlzsúfolt élmezőnyben mennyire képes a talján fiú megállni a helyét, én ha már olasz, inkább a Lucára fogadnék, akinek neve ugye arról tanúskodik, hogy természetesen magyar származású ( legalábbis H. Sanyi szerint), de ott egye a kánya: a megkomponált dalok azoknak is élvezetesek lehetnek, akik nem jártak gitáriskolába. Ott van mindjárt példának a Passion, amely hangulatában a megboldogult Gary Moore egyik legnagyobb slágerét, a Parisienne Walkwayst idézi, vagy a Finally Free, aminek gitárdallama egy-két pillanatra az ős-Helloweent teremti újra – nem beszélve a másik vokális számról, ahol Vikström mester megmutatja, milyen lett volna az első tökfej lemez egy fokozattal kisebb sebességben, de egy osztállyal feljebb játszó énekessel.
Legutóbbi hozzászólások