2010 legjobbjai - Garael

Az év lemeze 1. Star One: Victims Of The Modern Age 2. Helloween: 7 Sinners 3. Rhapsody of Fire: The Frozen Tears of Angel 4. Masterplan: Time to be King 5. Slash: Slash 6. Symphorce: Unrestricted 7. Dream Evil: In the Night 8. Seven the Hardway: Seven the Hardway 9. Section A: Sacrifice 10. Avantasia: The Wicked Symphony / Soulspell: The Labyrinth Of Thruths A 2010. év annak ellenére, hogy fél évig kénytelen voltam csökkentett üzemmódban részt venni a HRM munkájában - és a stí­lusreleváns albumok megjelenését figyelemmel kí­sérni - olyan gazdagsággal ontotta a feldolgozni valót, hogy év végi összefoglalóm készí­tésében kénytelen voltam egy "régi harcostárs" segí­tségét igénybe venni. H. Sanyi, az élő (rock)kordokumentum és lexikon, ki az év folyamán a maga visszafogott és szerény módján osztotta meg velünk emlékeit, most is készségesen vállalkozott arra, hogy briliáns elméjével támogasson az elmúlt időszak feldolgozásában. Át is adom hát neki a szót, fogadjátok olyan szeretettel, mint ahogy az észarabeusz közönsége szokta. Tisztelt Olvasók! Engedve Garael kolléga szí­vhez szóló esdeklésének - ami a szí­vemnek oly kedves literes pálinka jellegű italban manifesztálódott - kicsit átveszem a pennát, hogy harcostársamat kisegí­tve ejtsek pár szót, úgy értve, pár százat - mert van miért koptatni a klaviatúrát. Először is csoda egy év volt ez, két, szerényen fogalmazva is rock-webzin történeti momentummal. Sajnos az egyik nem a HRM nevéhez fűződik, de a maga felvállalós és beleszarós módján úgy érzem, mindenképpen emlí­tésre méltó: az egyik társ weblap - amely a pol-beat hatvanas évekbeli tündöklése után a pol-metal grafikus lenyomatát is megteremtette (igaz, a kritikus arc egyik szemét úgy lehunyva, hogy az bizony ezidáig csukva maradt) - í­rója a “maxima modestia" (legnagyobb szerénység) kegyelmével nyilatkozta ki, hogy ő bizony tehetséges, ráadásul eme tulajdonság természettől adományozott, vagyis a Mindenhatótól eredeztethető. Nos, ilyen, egy kőszáli sas tollára kí­nálkozó önvallomásra még az egyik legtehetségesebb taní­tványom - igen, őt is én szabadí­tottam a világra -, Eric Adams sem lenne képes, ki egyik depressziós pillanatában annak idején szerényen a metal királya titulust aggatta önmagára, s ebből az állapotából csak a mélyalvásos-szuggerálós módszerrel tudtam kigyógyí­tani. (Sajnos a szuggerálás folyamán jómagam is elbóbiskoltam, és papagájom, a beszélni is tudó Gyurika az oly sokszor hallott "tróger, tróger" szó ismétlésével sikeresen avatkozott bele a hipnotikus-beépí­tési folyamatba. Mivel Adams a leghangosabb rockzenekar státusz hajszolása közben kissé megsüketült, a trógert pózernek értette - nos azóta, ha rájön a depi, tudatalattijából azonnal előlökődik szó, papagáj módjára, kényszeresen ismételve a szövegkörnyezetbe szerencsésen illeszkedő hangsort. A másik emlí­tésre méltó, unikum esemény az az interjú volt, melyben egy elismert, énektaní­tással foglalkozó tanárnő elemezte ki azokat a fémharcosokat, kiket botor módon a legjobbaknak hisz a szakma: nem tudják, hogy valamennyien az én köpönyegemből bújtak ki, s igazamat mi sem bizonyí­tja jobban, minthogy a Dickinson nevű énekes Alexander the Great cí­mmel még kódolt hálanótát is fabrikált annak idején tiszteletemre. Természetesen sok egyéb, a közösségi életnek köszönhető remek pillanattal is gazdagabbak lehettünk: kiderült, hogy a szabadkőművesek az okai minden rossznak - no végre, rájött valaki arra, amit eddig csak én tudtam, vagyis hogy a szabadkőművesek igazából szabad kőművesek, kik a sok elfuserált épület magyarázatául hazudták a fizikusoknak, hogy a Föld gömbölyű, és hát ki tud ugye í­velt talajon egyenes házat felhúzni - valamint többé-kevésé sikeresen próbáltunk gyógykezelni olyan, kissé megtévedt szakembereket, akik a koncertszervezés törvényeit szintén a szabad kőművesektől tanulták, pedig inkább a szabad közgazdászoktól kellett volna. Oda se neki, viszont egy másik szakmában, a köpönyegek forgatásában igen jónak bizonyultak, még szerencse, hogy eme tevékenységhez nem kell gerinc. S ha már itt tartunk, örömmel olvastam azokat a rejtjeles üzeneteket, melyeket néhány olvasó hagyott a lap hasábjain hozzászólás cí­men, a NATO kódfejtéssel foglalkozó szakemberei azóta is két, rendelkezésre álló szuperszámí­tógéppel próbálják feltörni a jelentést determináló kódot, de hiába, a kidobott eredmény mindig hülyeséget takar. Persze ezek a tudósok nem tudják, hogy a kódfejtés kulcsa egy numerikus szókapcsolat, melyből a szám a 44-es. Annak viszont egyáltalán nem örülök, hogy a hozzászólások hangneme miatt a lapnál a moderálásokkal foglalkozó volt labdarúgó szövetségi kapitány is bedobta a törülközőt, mondván, hogy egy bizonyos mentális és retorikai szint már az ő egészségére is káros. Éppen ezért, Uraim, legyenek kedvesek tekintettel lenni arra, hogy a lap anyagi lehetőségei korlátozottak, és nem győzünk fizetni azoknak a káromkodásra hajlamos kocsisoknak, akik a hozzászólások olvasása közben süllyedtek szégyenükben a föld alá. Mindezek mellett kénytelen vagyok az is bevallani, hogy az "Anonim Antiszemita Rockerek Országos Szövetsége" kitüntető érdemérmet adományozott a szerkesztőknek, melynek kiérdemlésében egy-két hozzászóló rendszeres és módszeres moderálása játszotta a fő szerepet, nekik üzenem, hogy köszönjük, de jövőre más jellegű elismeréssel szeretnénk dicsekedni, és nem szándékozunk Hard Rockkonteo Magazinná alakulni. Mivel azonban ez az í­rás alapvetően a lemezekről szól, visszaadom a pennát Garael kollégának, én pedig az alkalmat megragadva kí­vánok Boldog Új Évet minden tisztelőmnek, ne felejtsétek, vigyázó szemeitek a HRM-re vessétek! Maradok tisztelettel, H. Sándor Nem gondoltam volna, hogy tavalyi kí­vánságomat ilyen komolyan veszik a felelősök: én nem is emlékszem még egy ilyen évre, ami ennyi, a HRM stí­luspreferációjába tartozó, listaképes albummal szolgált volna. Éppen ezért a TOP 10 összeállí­tása egy olyan kí­nzási procedúrát jelentett, ahol minden egyes, a tí­zből kieső lemez áthúzása egy-egy tőrdöféssel ért fel s mí­g a Royal Hunt, vagy a Revolution Renaissance háttérbe helyezésén még csak-csak túltettem magam, ám hogy az Iron Maiden, vagy a máris klasszikus Accept album se férjen bele a kiválasztottak listájába, az már maga a nagybetűs SKANDALUM! Ebből az okból én mindenképpen megemlí­teném azokat az albumokat is, melyek egy másik évben félgőzzel foglalnák el az első tí­z helyet ám most vért izzadva voltam kénytelen egy másik listába helyezni őket. (Minden kedves olvasó figyelmét felhí­vnám a Grand Illusion lemezére, ami mind zeneileg, mind VOKÁLIS TELJESÍTMÉNYBEN párbajképes az Allen/Lande formáció hasonló koncepcióban fogant albumával, egyben bizonyí­ték arra, hogy AOR-t is lehet egy fémharcos dinamizmusával játszani és énekelni. Iron Maiden: The Final Frontier Accept: Blood of the Nations Royal Hunt: X Scorpions: Sting in the Tail TNT: Farewell to Arms Revolution Renaissance: Trinity Kiske-Sommerville: Kiske-Sommerville Halford: Made of Metal Phenomena: Blind Faith Grand Illusion: Brand new World Rage: String to a Web Tank: War Machine Gamma Ray: To the Metal Spiritual Beggars: Return to Zero A konkrét helyezést elért, és kitüntetett lemezekhez nem fűznék hozzá sok mindent, egyrészt, mert mintegy felükről részletes ismertetőt í­rtam, másrészt a dallamok úgyis önmagukért beszélnek. Persze lehetnek itt is olyan albumok, melyek kakukktojásnak tűnhetnek a kiesett, nagyobb nevek tudatában, de mit csináljak, ha a többséggel ellentétben nekem nagyon tetszik az új Masterplan és a brazil szappanoperák audio-formátuma is zsebkendőrágásra késztet, ráadásul a Seven the Hardway még a matekot is megszerettette velem. Az év zenekara 1. Iron Maiden 2. Scorpions 3. Avantasia 4. Accept 5. Nevermore Grammy jelölés, több mint 20 országban listás helyezés, teltházas koncertek, mi kell még? Semmi más, csak egy sikerekkel eltöltött életpálya. Ez utóbbi persze megvolt a listám második helyezettjének is, remélem, hogy a nyugdí­j ezúttal csak amolyan "PR fogás". Egy szí­npadon Kai Hansen, és Michael Kiske, miközben germán power metal szól. Mi ez, ha nem rocktörténeti pillanat? Ráadásul erre már vagy 15 éve várnak a rajongók, most aztán megkapták, ráadásul dupla kiszerelésben. UDO mester nélkül nincsen ACCEPT? De bizony van, ráadásul milyen....újabb klasszikus lemez a legklasszikusabb Accept lemezek mellé. Magyar gitáros a vezető US power brigádban? Akkor már csak ezért is szerepelniük kell a listámon - ráadásul a kiadott lemez is jó. Az év csalódása, 2010-ben nem teljesült kí­vánságok Talán nem teljesen ideillő szó a csalódás, de ha negatí­vumokról beszélünk, akkor minden bizonnyal a legtöbb rockernél azoknak az idén eltávozott művészeknek a hiánya jelenti a legkeservesebb momentumot, akikre most már csak emlékezni lehet. Dio halálával úgy érzem, egy korszak zárult le, s én csak megköszönhetem azt, hogy passzí­v részese lehettem a rock klasszikus és újjáéledt, ám a halálesetek folytán megismételhetetlen érájának. A lemezek terén elsősorban a túlnőtt ego okozta balsikerek verték ki a biztosí­tékot: Malmsteen és a Virgin Steele DeFeisszel az élen önmagának készí­tett albumot -sajnos azonban a hallgatókról megfeledkeztek - és az Olaf Hayerrel visszatérő Magic Kingdom sem tudta beváltani a hozzáfűzött reményeket. Az év kellemes meglepetése, kí­vánságok 2011-re Az év kellemes meglepetése H.Sanyi emlí­tette jelentőségű dolog: a Hevisaurus 'A rock dí­nók' c. lemezzel az eredeti, finn kiadást sikerült kenterbe verni, köszönhetően Lőrincz Károly káprázatos teljesí­tményének - úgy gondolom, nem nagyon akadt még a rockzenének olyan momentuma, ahol példát mutathattunk a fránya északnak s hogy ez most egy gyereklemez esetében történt meg? Oda se neki! A másik pozití­vum szintén hazánk rockéletéhez köthető: a Dinamit együttes visszatérő lemezén nemzetközi szintű énekest hallhattunk, remélem ezek száma (mármint az eurock-kompatibilis énekeseké) az idő előrehaladtával sokasodni fog. S hogy mit kí­vánhatok a 2011. évre? Semennyivel sem többet, mint tavaly, hátha most is be fog jönni: addig is - pedal to the metal! Végezetül: mivel én most jóval kevesebb kategóriába szavaztam, mint amennyibe lehetett volna, engedtessék meg egy, igazából csak tájékoztatónak szánt lista a számomra legkedvesebb dalokról: Az év dalai 1. Rage: Empty Hollow 2. Grand Illusion: I'm Alive 3. Kiske-Sommerville: Silence 4. Dream Evil: Immortal 5. Section A: Lionheart 6. Avantasia: Scales of Justice 7. Gamma Ray: Rise 8. Seven the Hardway: Good and Evil 9. Star One: 24 Hours 10. Slash: Starlight +1: Rhapsody: The ancient Fires of Haar-Kuun/ Reign of Terror