A Savatage mindenese- Interjú Jon Olivával

Még a sikeres budapesti koncert előtt kaptuk mikrofonvégre sokunk kedvencét: Hard Rock Magazin: Mi késztetett arra, hogy a Savatage, a Trans-Siberian Orchestra, a Doctor Butcher és a Circle II Circle anyagok készí­tése mellet saját szóló lemezt készí­tsél? Jon Oliva: Nézd, az a helyzet, hogy a Savatage-os srácok majdnem mind játszanak a TSO-ban, ami igen hí­res és sikeres banda Amerikában. Egyfolytában stúdióznak, és azt éreztem, hogy folyton csak a stúdióban dolgozom egy TSO, vagy egy Savatage lemezen, ráadásul egy Sava lemez nem is hoz sok pénzt, és kezdtem frusztrált lenni, mivel rengeteg munkát kell beleölni egy-egy ilyen lemezbe.. Ráadásul azon vettem észre magam, hogy tulajdonképpen nem is zenélek. A Savatage ugye már 25 éve létezik, ez baromi hosszú idő, és tudod, azt éreztem, hogy ki kell törnöm ebből, hogy szakí­tanom kell a megszokott konvenciókkal, mivel az emberek mindig ugyanazt a zenét várták tőlem. A Savatage mostanában nem képes összehozni semmit a többi tag egyéb irányú elfoglaltságai miatt, és úgy éreztem, itt az ideje, hogy csináljak valamit magam. Megtetszett az ötlet, hogy élőben játszhatok olyan klassz Sava számokat, amiket már hosszú ideje nem nem vettem elő, mert mindig csak a Dead Winter Dead, Wake of Magellan ment, tököm tele volt már velük; új, saját számokkal vegyí­tve és mindenkit boldoggá tegyek, hogy újra énekelek, ahelyett, hogy otthon ülök, és csak öregszem. Szóval ezért csináltam, meg volt egy csomó dolog, amit el akartam mondani; ez az új lemez pont olyan, mint a legelső lemezeim, nagyon mély, személyes cucc; tudod, nem vagyok boldog azzal, ahogy a mai dolgok állnak a világban, és ez volt a másik oka: úgy éreztem már sok szar felgyülemlett bennem, amit ki kell adnom, és ez volt az egyetlen módja ennek, és í­gy lett szólólemez belőle. So believe me! HRM: Szóval mondhatjuk, hogy a szólóprojected sikeresebb, mint a Savatage? Jon: Bizonyos tekintetben igen, mondjuk úgy, hogy kielégí­tőbb. Lehet, hogy furán hangzik, de amit most csinálok, ezekkel a srácokkal, sokkal jobban hasonlí­t a korai Savatagera, amikor elkezdtük az egészet; mielőtt Paul O'Neill bejött a képbe, mielőtt Chris eltávozott közülünk, még Zak előtt, mielőtt felvettük a Sirenst, a Dungeonst, stb. Azelőtt í­gy mentek a dolgok, mint most. Én í­rtam az összes szöveget; annyi a különbség, hogy most nincs mellettem Chris, hogy együtt í­rjunk zenét, de most az új album kapcsán felfedeztem pár régi riffjét, amikhez í­rtam zenét, í­gy Chris még társszerzőként is szerepelni fog az új lemezen, ami nagyon klassz! Bocs. (kicsit elérzékenyült) De mindenesetre sokkal izgalmasabb, mivel jobban emlékeztet a régi időkre. HRM: Csak egy projektben gondolkodtál az elején vagy egy működő, és koncertező zenekart szerettél volna csinálni? Jon: Egyértelműen koncertező zenekart akartam, egyszerűen csak játszani akartam a srácokkal. Ismertem már korábbról őket, mivel mind a szülővárosomból jöttek. Ez az egész egy teljesen természetes dolog volt: mind ugyanabból a városból jöttünk, nem kellett körberepülnöm a kibaszott világot. És nagyszerűen működik, úgyhogy boldog vagyok. HRM: Sokan furcsállták, hogy a haverod, Zak által kirúgott zenészeket vetted magad mellé. Nem volt ebből gond? Jon: Miből gondolod, hogy kirúgták őket? Inkább ők léptek le. HRM: Igen? Jon: Kész rémálom volt. Tudod, egy srác kivételével egyikük se játszott azon a lemezen. Később jöttek a képbe, de ez már nem számí­t, mivel én jól kijöttem a srácokkal, és mindenki boldogabb í­gy. Nehogy azt hidd, hogy nagyon bonyolult dolgok voltak a háttérben, egyszerűen í­gy alakult. HRM: Az Interneten pedig azt lehetett olvasni, hogy Zak rúgta ki őket... Jon: Nem úgy történt, de mindenkinek megvan a saját nézőpontja erről. Én tudom, hogy mi történt. HRM: Tegnap játszottatok Bécsben, jól sikerült ott a koncert? Jon: Igen, klassz volt, jól éreztük magunkat. Egy kis helyen voltunk, de ennek is meg van az előnye, valamikor jobban szeretem az ilyet. Tudod, sokkal bensőségesebb viszonyt lehet ilyenkor kialakí­tani a közönséggel, nem úgy, mint a nagyszí­npadokon, ahol elvakí­tanak a reflektorok, és távol állsz a rajongóktól, nem is látod őket igazán. Nem olyan élő a kontaktus, tudod, itt kiszúrok egy-egy embert a közönségből, és egész este tartom velük a kontaktust. Mint veletek majd ma este, ha-ha. HRM: Mit várhatunk az új Jon Oliva's Pain anyagtól? Jon: Más lesz, mint az előző, kí­sérletezősebbre sikerült, szerintem jó lett. Ráadásul, amint mondtam, Chris zenéje is hallható lesz a korongon, olyan riffek, amiket most régi szalagokon megtaláltam. Kicsit ijesztő, de olyan volt, mintha vele újból dolgoznék, szépen kialakultak maguktól a dalok; nagyon erős anyag lett. Az első szám még a megszokott irányvonalat követi, ám a többi már különbözni fog ettől: igyekeztem új dolgokat kipróbálni, í­gy olyan számokat is hallhatsz majd, amikre nem számí­tanál tőlem. Lesz egy bonusz akusztikus szám is, méghozzá egy blues szám, amit még egy amerikai filmhez í­rtam régen, és most újra felvettem a srácokkal, nagyon jól sikerült, úgyhogy gondoltam rakjuk rá bonusz számként a lemezre. A többi számban is vannak akusztikus betétek egyébként. Lesznek nagyobb lélegzetvételű, epikus számok is a lemezen, pl. az egyik ilyennek az egész középső része Chris zenéjéből áll majd. Igen sok hatást sikerült összeegyeztetnünk, lesz olyan szám is, ami olyan, mintha a Pink Floyd találkozna a Black Sabbath-tal. De lesz keményebb, metalosabb része is, a Mountain King 2. része, a "Through The Eyes of the Mountain King", tudod, ez a Mountain King sztori folytatása lesz, elmondja, hogy mit látott az elmúlt 20 évben, hogy milyen a világ az ő szemszögéből, klassz szám lett, szeretni fogjátok. HRM: Akkor minden bizonnyal számí­thatunk, majd egy 3. albumra is... Jon: Persze, ameddig csak tudok, addig további albumokat akarok csinálni a srácokkal, mert ahogy már mondtam, ez olyan nekem, mintha egy Savatage albumot csinálnék, és ezekkel a srácokkal kifejlesztettünk egy hangzást, amit igencsak szeretek, ráadásul több különféle zenét szeretünk játszani, ami szintén tetszik, mivel nem akarom mindig ugyanazt a zenét játszani, szeretnék új dolgokat is kipróbálni, mindenféle szaros kötelesség nélkül. Nehéz olyan srácokat találni, mint ők, ezek a srácok tudnak játszani jazzt, bluest, heavy metált, death metált, és ez új ajtókat nyit ki előttem dalszerzőként, mivel velük ki tudok próbálni új dolgokat is. Nem akarok semmit elvenni a Savatage-tól, vagy a TSO-tól, de azoknak az együtteseknek megvan a saját stí­lusa, amit kifejlesztettünk, és nincs túl sok szabadságom új dolgokat kipróbálni. Most úgy érzem magam, mint egy kissrác a játékboltban. Ezekben a srácokban megvan az a motiváció, ami a Savatage kezdeti időszakaiban jellemzett minket, szeretnek játszani, és ez tetszik nekem, ez nem a hotelszobák körüli szarakodásról szól... HRM: Ők is részt vettek a zeneszerzésben? Jon: Igen, nagyszerű ötletekkel álltak elő, mindenki, mondjuk a dalok nagy részét én í­rtam, de van 3 szám is, amit a többiek, van pl. egy instrumentális szám, amit Matt í­rt, nagyon állat lett; sokrétű anyag lett, tetszeni fog nektek, í­gérem! HRM: Mikor fog megjelenni az új anyag? Jon: A következő hónapban, májusban, vagy júniusban fog megjelenni egy EP, amin 3 új szám fog szerepelni és egy pár élő felvétel, talán éppen a mai estéről is, sosem tudhatod, ha-ha. A nagylemez pedig késő augusztusban, vagy kora szeptemberben fog megjelenni, utána pedig szeptemberben újra visszatérünk egy nagyobb turné keretében. HRM: Ti lesztek a főbanda? Jon: Nem tudom, remélem nem. Szí­vesebben játszok csak 1 órát, fejezem be a koncertet a Mountain King-el, mindenkit úgy hagyva, hogy még többet akar hallani. Úgy érzem, hogy nehéz egy közönséget igazán megmozgatni 2 órán keresztül. Nem akarok túl sokat játszani, hogy azt mondják az emberek, hogy menj már, fejezd be végre. Szeretek néha előzenekarként játszani, a nagyobb fesztiválokon is szí­vesebben játszok, pl. 9 órakor, mint éjfél körül, akkor már mindenki kivan az egész naptól. HRM: Mi a helyzet a Savatage-el mostanában? Jon: Nincs semmi a Savatage-al mostanában, ahogy mondtam, mindenki más bandákban játszik, és ezek a bandák sikeresebbek, mint a Savatage. Felérne egy öngyilkossággal részünkről, ha egy Savatage lemezt csinálnánk, mivel csak pénzt vesztenénk vele. A banda nem oszlott fel, fogunk valamit csinálni a jövőben, de ez akkor lesz, amikor majd megengedhetjük magunknak, én pedig nem fogok ölbe tett kézzel várni erre, mert lehet, hogy soha nem fog bekövetkezni, nem tudhatod. Nem akarom elcseszni az időmet a várakozással és majd 55 évesen azt mondani, hogy gyerünk srácok, csináljunk egy Savatage lemezt, úgyhogy addig is játszani fogok, egyébként is, ha akarom, akármikor játszhatok Savat, ahogy játszunk is most a turnén. HRM: Akkor nem te vagy a főnök a Savatage-ban? Jon: Nem, nem mondanám, mivel mi egy elég demokratikus banda vagyunk. Miután Chris meghalt, amikor csak én és Paul voltunk, akkor sokkal egyszerűbb volt a helyzet, mert sok ember ego-problémákkal küzd a Savaban. Én magam nem, úgyhogy engem nem érdekel, de a vége felé már elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor nem éreztük jól magunkat egymással a turnén, mert mindenki baszakodott minden miatt. Tudod, sokan lehet, hogy nem értik meg, de a Sava-s srácok már nem 20 évesek, rohadt régóta csináljuk már ezt, sokunk már elmúlt 40 éves, sok ember rég hagyta volna a francba az egészet. Ez alatt az idő alatt nem lettünk sikeresek, pláne Amerikában, egész karrierünk alatt nem történt ott velünk semmi. A Savatage sokkal sikeresebb Európában, mint a saját országunkban, itt 6 napon keresztül teltház előtt játszunk nagy arénákban most, és nem kell aggódnom, hogy pénzügyileg bebukjuk az egészet. Játszani akartam már, mert zenészként hiányzott, függetlenül a Savatagetól, vagy a Jon Oliva's Paintől. Egyébként is, mit számí­t, hogy Savatage, vagy Jon Oliva's Pain, ha Sava fan vagy, és nem tetszik, amit most csinálok, akkor elment a józan eszed. A Savatageban folyton cserélődtek a tagok, mióta Chris meghalt, mindig más gitárosunk volt, a Handful of Raint pl. én egyedül csináltam, senki nem szerepel azon az albumon a Sava-s srácok közül, kivéve Zak-et és engem; én játszottam fel az összes hangszert, kivéve Alex Skolnick gitárszólóit, de a többit én csináltam, ez a kedvenc Sava albumom, ha-ha. Ez vagyok én. Az utolsó igazi Savatage album talán az Edge of Thorns volt, amin még Chris is játszott, én is játszottam, Wacholz is játszott, a Handful of Rain kb. egy Jon Oliva szólóalbum volt, a Dead Winter Dead pedig egy Jon & Paul szólóalbum volt, tudod, 3-4 különböző gitáros is játszott azon az albumon, csak úgy tűnik, mintha Al Pitrelli és Chris Caffery lenne. Több gitáros csinálta igazából, én is gitároztam azon a lemezen, basszt is játszottam rajta; ez az, amit az emberek nem tudnak a dolgokról. A Savatage nagyrészt rám épült, meg éppen arra a pár srácra, aki akkor mellettem volt, pl. Caffery-ra, vagy Pitrellire, de ő is elment a Megadeth-be, aztán Zak is elment, úgyhogy mondhatom, hogy a Savatage ilyen tekintetben elég bizonytalan volt, mióta Chris meghalt. De a dalí­rási folyamat mindig ugyanaz maradt, én í­rtam a számokat és Paul í­rta a szövegeket, amiben szintén segí­tettem, a mostanival annyi a különbség, hogy most az összes szöveget én í­rom, de ha szereted a korai Savatage szövegeket, akkor nincs okod erre panaszkodni. HRM: A TSO nagyon sikeres banda Amerikában, feltehetőleg Európában is. Nem gondolkoztatok még egy esetleges európai turnén? Jon: Terveztük, de a fő probléma az, hogy baromi nehéz áthozni azt a produkciót ide, hogy a magát megillető körülmények között tudjunk fellépni, ugyanis 15-20 ezres közönség kéne, hogy megérje fellépni a TSO-val, és nem hiszem, hogy ilyen népszerű lenne a TSO Európában egyenlőre. Egyébként készül már az új TSO lemez, aminek Night Castle lesz a cí­me, és elég sok általam í­rt zenét tartalmaz, azt hiszem ez lesz az a lemez, amit jobban fognak nyomni itt Európában, mivel itt követik a munkásságomat az emberek, aztán majd meglátjuk mi lesz. De Amerikában annyira megy ez a produkció, hogy folyton kapunk felkéréseket, folyton megkeresnek minket, tejóég mennyien... 2 millió dollár? Igen, akkor megyünk. Ha-ha. HRM: És mikor fog megjelenni ez az új TSO lemez? Jon: Azt hiszem, hogy rögtön karácsony után, most fejeztük be a dalszerzést, a felvételek még nem kezdődtek el, de rajta vagyunk a dolgon. HRM: Van egyáltalán szabadidőd a sok zenekar mellet, amiben játszol? Jon: Nincs semmi szabadidőm, dolgozom egyfolytában, de hát ez az, amit szeretek csinálni. Tudod, eljutottam az életben addig a pontig, amikor rájöttem, hogy nem csinálhatom ezt örökké, és eljön majd a nap, amikor abba kell hagynom és azt mondani magamnak, hogy ezt nem tudom tovább csinálni, és nem akarom, hogy az a nap eljöjjön, élvezni akarom addig az életet, itt akarok hagyni valami örökséget, annyi mindent szeretnék még elmondani, és azt hiszem, ez a feladatom is. HRM: Ez a heavy metál élet, nem? Jon: Igen, "heavy mental", én csak í­gy hí­vom, ha-ha. HRM: A családod, hogy viseli a sok munka miatti mellőzöttséget? Jut elég időd a családodra? Jon: Alig látom őket, tudom, szí­vás, de amikor megházasodtam, a feleségem tudta, hogy ezt fogom csinálni, és támogat is engem mindenben, de még í­gy is nehéz, de megvagyunk, pár hetet majd együtttöltünk nemsokára... Biztos, hogy elment az eszem... Tudod, nem tehetsz mindenki kedvére egyszerre... HRM: Jobb szereted, ha Te énekled az általad í­rt számot vagy szí­vesebben bí­zod ezt másra, pl. Zakre? Jon: Amikor Zak-el dolgoztam, akkor speciálisan neki í­rtam a számokat, soha nem adtam Zaknek olyat, amit én akartam elénekelni. Neki másfajta hangja van, mint nekem, és tudtam, hogy kell zenét í­rni a hangjához, a hangterjedelméhez, a stí­lusához, tudtam, hogy mik az erősségei, és í­gy könnyű volt zenét í­rnom a számára. Csak tudod, mostanában rossz arcokkal került össze, és nem akarok együtt dolgozni vele addig, amí­g ilyen bűnöző alakok veszik körül. HRM: Mondanál pár szót arról, hogy Zak mér lépett ki a Savatage-ből? Jon: Mert épp egy babát vártak a feleségével, azt hiszem. Meg elvesztette az érdeklődését a dolgokban: a TSO akkoriban kezdett befutni, és neki semmi dolga nem volt a TSO-val, szóval inkább otthon maradt, egyszerűen nem mutatott érdeklődést a dolgok iránt, inkább csinálta a saját dolgait. Az első szólólemezén még ki is segí­tettem pár számnál, de túl elfoglalt vagyok már, nem tudom az összes ilyen szart csinálni. HRM: Aláí­rtatok az AFM kiadóhoz. Mit vártok az új szerződéstől? Jon: Ami tetszik nekem, hogy nagy erőbedobással dolgoznak, majd meglátjuk, hogy mi lesz. Fiatalok, motiváltak, mint ti srácok, szeretik csinálni a dolgaikat. Az előző kiadónál nagyon sok banda volt, ráadásul mind különféle zenét játszottak, és í­gy nehéz volt, úgy éreztem, hogy nem fordí­tanak ránk megfelelő figyelmet. Azt hiszem, hogy egy egész jó lemezt tettünk le nekik az asztalra, kiadták, de nem promotálták rendesen, nem segí­tettek megfelelően eladni. Az embereknek előbb tudniuk kéne, hogy a lemez megjelent, ahhoz, hogy megvegyék... HRM: Szereted az Elvenking zenéjét, akikkel most turnéztok? Jon: Igen, Elvenpig, ha-ha. Nagyszerű srácok, ma lesz az első este, hogy megnézem őket, hogyan játszanak, mivel még nem volt alkalmam rá. Általában aludtam a koncertek előtt... HRM: Szereted a folk metált, amit pl. az Elvenking is játszik? Jon: Ahogy mondtam, még csak a beállásukat hallottam, de szeretem, ha valaki másfajta zenét játszik, mint az átlag, most fogom először látni őket koncerten, és majd kinevetem őket, pofákat vágok nekik, ha-ha. Klassz srácok, jól kijövünk egymással, megosztjuk a buszt is egymással, olyanok mintha családtagok lennének; és vicces srácok, ha-ha, egyik nap halálra ijesztettek. HRM: Követed a metál élet dolgait? Van rá egyáltalán időd? Jon: Néha, főleg a fesztiválokon, ahol nem tudom kikerülni, hogy megnézzek egy-két együttest, de általában inkább magammal törődök, mivel jó koncerteket akarok adni, í­gy inkább pihenek, hogy biztos jól tudjak énekelni az este, nem akarom, hogy az emberek azt mondják, hogy ez a Jon gyerek elbaszta az estét, ha-ha. HRM: Mit hallgatsz mostanában? Jon: Német TV-t, ha-ha. Mindenféle zenét hallgatok, a mai úton, pl. Deicide-ot hallgattunk, tegnap a Beatles Strawberry Fields-ét, néha pedig klasszikus zenét akarok hallgatni, és meditálni, de néha kell egy kis Sabbath is, hogy helyrerakjon, vagy néha egy kis Freddie Mercury, nyitott vagyok a jó zenékre. HRM: Milyen a turné Doro-val és a Sonata Arcticaval? Jon: Teljesen oké, jól érezzük magunkat. Doro drágámat nagyon szeretem, nagyon jó barátom. Ahogy mondtam, tetszik nekem ez, hogy nem kell főbandaként fellépnem, nem kell hajszolnom magam, mint ma este, ha-ha, nem, a mai este nagyon jó lesz, szeretni fogjátok, í­gérem. Nyomni fogunk 4-5 számot a Tage Mahalról, az új albumról azonban majd csak a következő körben. Nem akarok játszani róla, ha nem muszáj, mivel még nem is vettük fel rendesen őket, még lehet, hogy meggondolom magam egy-két számmal kapcsolatban, még van 2 hetünk, amí­g véglegesí­tünk mindent a stúdióban. A maradék mind Savatage lesz, sok Streets cucc, klasszikus Sava számok, mint pl. a City Beneath The Surface. HRM: Esetleg Avatar számokat is játszotok majd, mint pl. a Minus Love, vagy a Rock Me? Jon: Nem, azok túl poposak, ha-ha. HRM: Pedig jó kis meglepetés lenne... Jon: Igazából már nem is emlékszem rájuk, még ha 1000 dollárt fizetsz is, nem tudnám eljátszani, tudom, hogy én í­rtam őket, de ennyi, ha-ha. HRM: A zenének melyik oldalát szereted jobban: a dalszerzést, vagy a koncerteket? Jon: Szeretek stúdiózni is, szeretek zenét is szerezni, de akkor hiányolom a kontaktust az emberekkel. Viszont a turnézás se ugyanaz már, mert nem vagyok 20 éves, és 2 hét után már fáradt vagyok, néha úgy érzem magam, mintha egy baromi nagy bunkóval leütöttek volna, de fel kell lépni minden este, és miután felmegyek a szí­npadra, elmúlik pár perc alatt. HRM: Szét szoktál nézni a városban, ahol éppen koncerteztek? Jon: Néha, de nem túl gyakran. Emlékszem, amikor legutoljára itt Budapesten jártunk még a Savatage-el, akkor volt pár szabad napunk, és elmentünk egy furcsa sex-dance klubba, ami halálra rémí­tett, ha-ha, de nem szokott általában időm lenni rá, csak jövünk, koncertezünk, és már indulnunk is kell még aznap este tovább, most is pl. Milanóba megyünk majd rögtön a show után. HRM: Ha összeállí­thatnád álmaid zenekarát, akkor kik szerepelnének benne? Természetesen kortól függetlenül. Jon: A Beatles és én, ha-ha. Önző vagyok, a Beatlest akarom, én akarok lenni a szintisük, ha-ha. Ez az álom számomra, ott lenni a szobában, amikor ők zenét í­rnak. HRM: Szerinted melyik volt a legjobb Savatage felállás? Jon: Az eredeti. Johnny, Chris, Steve és én, az volt a Savatage. Minden más csak próbálkozás volt, hogy együtt tudjuk tartani a dolgokat különböző okokból, az volt az igazi, a Mountain, Gutter, Streets hármas. Az az időszak volt a legjobb, ahogy mondtam már, ezért is szeretem ezt a mostani dolgot, mert arra az időszakra emlékeztet, akkor voltam a legboldogabb. Ha akarnám, akár hí­vhatnám ezt a bandát is Savatage-nak, de nem érzem úgy, hogy kellene. Ha ismered a Savatage-t és szereted, akkor úgyis eljössz a koncertemre. Ha nem jössz el, akkor valószí­nűleg túl sok füvet szí­vtál, ha-ha. HRM: Térjünk még kicsit vissza a TSO-ra. Hogy kell elképzelni egy TSO koncertet? Olyan ez, mint egy metál koncert? Jon: Nem. Mindenképpen rock koncert, némi heavy metal beütéssel, de nagyzenekarral előadva, egy kerek történettel kiegészí­tve, és ez élőben valami fantasztikus, messze jobb annál, minthogy én itt el tudjam mondani, ez a legőrültebb koncert az egész világon, annyi energiát viszünk a zenébe, a közönség szinte része a koncertnek, a banda játékának, szimplán fantasztikus. Több méter magas lángok, hatalmas show, olyan meleg szokott lenni, hogy még az aréna hátuljában is érzed a meleget, aztán jön a zene ta-ta-tam, fantasztikus, igazán különleges produkció. HRM: Az Interneten is meg lehet nézni pár képet a koncertről, és igazán lenyűgözők. Ráadásul nagyon sok családot is látni. Jon: Igen, ez a jó benne, hogy a 6 éves kisgyerektől a nagymamákig mindenkit meg tud fogni, ezért is mondhatom, hogy ez nem egy heavy metál show. A Savatage hangzáson alapul, olyan számokon, mint pl. a St. Patrick's, ez volt a TSO kiindulási pontja, a Crowds Are Gone-al és a Gutter Ballet-vel kezdődött, aztán a Streets-en továbbfejlesztettük ezt. A TSO lényegében Savatage, csak más énekesekkel, hiszen ott játszik Caffery, Middleton, Pitrelli, Bob Kinkle, néha én is, csak most ezen a Christmas Tour-on nem voltam, anno a Beethoven Tour-on vettem részt, énekeltem is pár számban. Játszok minden albumon, csak nem szoktam velük turnézni, mert nincsen rá időm, sok lenne nekem 3 hónapon keresztül ezt játszani élőben, inkább az í­rásból szeretem jobban kivenni a részem a TSO-ban. HRM: A TSO-nak, vagy a Jon Oliva's Pain-nek nehezebb zenét í­rni? Jon: Számomra a Jon Oliva's Pain-nek, a TSO-nak könnyű í­rni, ahogy egy lánynak is könnyű í­rni egy számot, de itt magamnak kell a zenét í­rni, és olyan dolgokat kell elmondanom, amit én akarok, én í­rom az összes szöveget, és ez időigényesebb és nehezebb is, viszont boldogabbá is tesz. HRM: Van olyan album, amin változtatnál, vagy újra felvennél, ha lenne rá lehetőséged? Jon: Remaszterizálnék inkább párat, pl. a Sirens-re és a Dungeons-ra ráférni egy mixelés. HRM: A legutóbbi szigetes Savatage koncerten adódott egy kisebb probléma, ugyanis elment egy rövid időre az áram. Gyakran fordulnak elő hasonló dolgok a koncerteken? Jon: Néha. A fesztiválok általában kész rémálmok ebből a szempontból, tudod, valami sosem stimmel, még a csapból is szar folyik, de el kell viselni az ilyesmit... Oké srácok, köszi az interjút, itt az idő, hogy felkészüljek egy kis rock n' roll-ra... HRM: Köszönjük a beszélgetést a rajongók nevében is! Tomka, Garael Külön köszönet Savafan-nak (www.a-cslp.hu)!